Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. november 10. szerda - 222. szám - Egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): - ELNÖK: - DR. NAGY ISTVÁN agrárminiszter:

951 kamaránál. Ezt érdemes lenne összeadni. Akkor végképp érthetetlen, hogy 2021-ben, lassan ’22-ben hogy tarthatunk itt. Illetve én is kíváncsi lennék arra, hogy ha ezt a nemes célt a tokaji elhanyagolt szőlőterületek kapcsán véghez visszük, amit a jogszabály világosan felvázol, akkor a végére miért nem lehet esetleg olyan garanciákat beépíteni, hogy valóban az ott, az indoklásban leírt célokat szolgálják ezek a földterületek. Sokkal több garanciát akarunk látni, főleg olyan előzmények kapcsán, amit láthattunk, mondjuk, a földprivatizáció tekintetében, amikor a megfogalmazás arról szólt, hogy földet a gazdáknak, és majd hogy fogjuk a magyar paraszti kultúrát ezen keresztül feltámasztani, és hogyan fogunk életerős vidéki gazdaságoknak lehetőséget teremteni. Mindeközben tudjuk, hogy a zsíros, nagy, állami földterületek hol kötöttek ki. Hát, nem ennél a célokban megfogalmazott körnél, az egészen nyilvánvaló. Tehát én már azzal is elégedett lennék, ha tartós bérletet tartalmazna végkimenetként kizárólag ez a jogszabály és nem tulajdonba juttatást. Nem tartom én azt problémásnak, hogy a magyar állam minőségi szőlőültetvényekkel rendelkezik tulajdon szempontjából, mondjuk, Tokajon. Ha ezekre miniszter úr megtenné, hogy válaszol, azt megköszönöm. Összességében pedig a jogszabályról Steinmetz Ádám képviselőtársunk elmondta, amit a Jobbik-frakció részéről tudni kell és lehet. Köszönöm, elnök úr. ELNÖK: Köszönöm, Magyar Zoltán képviselő úr. Két percre megadom a szót Schmuck Erzsébet képviselő asszonynak. SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm szépen. Miniszter úr, elnézést, szeretném megragadni az alkalmat, egy kérdést feltenni. Kapcsolódik, de nem annyira szorosan, a törvénytervezethez. Ha tud most válaszolni, örömmel veszem, ha nem, akkor írásban meg fogom önnek küldeni. A lényeg az, hogy világszerte veszélyeztetett vadludat lőttek le a Hortobágyi Nemzeti Parkban, miután a kormány lazított a vadászati szabályozáson. A Magyar Madártani Egyesület a korábbi tiltás visszaállítását kéri. Azt mondják, hogy lelőtt madár védelmére nemzetközi egyezmények is kötelezik a magyar államot. Tud-e erről nekem miniszter úr valamit mondani. Köszönöm szépen, és elnézést, hogy ilyen kérdést itt közben felteszek. Ha nem, akkor én megírom önnek levélben, és köszönöm. (19.10) ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Két percre Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszony! BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. De mégiscsak van, aki figyeli, és remélem, nem merül le a telefonom. Egyetlenegy megjegyzés, mert vannak, akik figyelik a közvetítést. Az osztatlan közös tulajdont megszerző csókos jogot kap a korábban megkötött előbérleti szerződés egyoldalú változtatására. Ez rendben van-e, miniszter úr? Ennyit írtak nekem, hogy ezt kérdezzem meg mindenféleképpen. Az osztatlan közös tulajdont megszerző. Az agrárkamara által visszamenőleges törvénykezés léphet életbe - ki kellene keresnem, hogy melyik szakasz. Csak ennyit írtak, hogy ezt mindenféleképpen kérdezzem meg, hogy ez nincsen rendben. A visszamenőleges törvénykezéssel mindig voltak bajaink, és nem lenne jó, hogyha egy ilyen salátatörvényben újra előkerülne, amit végül is ezekkel az apró pontosításokkal talán még az ellenzék is tudna támogatni, csak ne kerüljenek bele ilyen dolgok. Az mindig rossz szájízzel van felénk, hogyha azt mondjuk, hogy valamit visszamenőlegesen módosít a kormányzat, azzal eddig nem volt jó tapasztalatunk. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. További felszólalásra senki nem jelentkezett; az általános vitát lezárom. Megadom a szót Nagy István miniszter úrnak, aki láthatóan válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. DR. NAGY ISTVÁN agrárminiszter: Igen, köszönöm, mert mégiscsak egyrészt nagyon komoly mennyiségű törvény módosításáról van szó, másrészt meg mégiscsak az ember élete mindez, és felelősséggel tartozik azért, hogy megfelelő hangnemben, megfelelő jogszabályi körülmények között a gazdáknak olyan termelési hátteret tudjunk biztosítani, amiben biztonsággal és eredményesen tudnak működni mindennap. Steinmetz képviselőtársam vadászati törvény módosítása kapcsán tett megjegyzésére hadd kezdjem ott, hogy a hőkamerát a világért sem támogatjuk továbbra sem. Pontosítani szeretnék, hogy hogy kell érteni: a hőkamerát csak a felderítéshez lehet használni, fegyverre szerelni továbbra sem szabad, szó sem lehet róla, hiszen az mindenféle vadászati etikába ütközik. A rapsicokkal szembeni eljárás során a fegyverhasználat kérdése nem vadászati törvény által szabályozott, hanem a Btk. által szabályozott, és az alapján használhatják és igényelhetik is azt a fegyvert, ami számukra ehhez szükséges.

Next

/
Thumbnails
Contents