Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak
2021. november 10. szerda - 222. szám - Az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről - ELNÖK: - KUNHALMI ÁGNES, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
878 költségvetésben, külön soron kell szerepeltetni. Az állatvédelem állami ügy. Minden tisztelet a civileknek, közös ügyünk természetesen, de nem hagyatkozhatunk ma már csak arra, hogy a civilek a saját erejüket, pénzüket, idejüket, munkájukat nem kímélve védik Magyarországon az állatokat. Az állami szerepvállalásnak konkrét lábat kell nyitni magyar költségvetésben, az országos állatvédelmi alap olyan elkülönített állami pénzalap lenne, melynek célja az állatvédelmi feladatokat ellátó civil szervezetek és állami fenntartású intézmények, valamint egyéb állatvédelmi célú programok költségvetési támogatása. Az alap feladata lenne az elkobzott állatok befogadását szolgáló, legalább megyei szinten működő - megyei szinten egy működne -, országos telephelyhálózat létrehozása és fenntartása. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy minden megyében megnyíljon arra a lehetőség, hogy akár a haszonállat-elkobzásnál, akár a társállatok tekintetében legyen egy olyan államilag fenntartott, államilag finanszírozott telephely, ahova ezeket az állatokat lehet vinni, és megfelelő védelemben és környezetben részesülnek. Továbbá az állatvédelmi feladatokat ellátó civil szervezetek működésének, valamint tevékenységük fejlesztésének, bővítésének támogatása pályázati rendszeren keresztül, amire egy viszonylag nagyobb összeget kellene elkülöníteni az országos állatvédelmi alapon belül, és ehhez egy nagyon komoly minőségbiztosítási rendszert is ki kellene dolgozni - ez óriási előrelépés lenne a magyar állatvédelemben. Természetesen az országos ivartalanítási program elismerésre méltó, amit kiharcolt erre pénzt Ovádi úr, de országos ivartalanítási programok szervezését és finanszírozását minden évben meg kell ismételni és ezt is az országos állatvédelmi alap keretének a terhére. A gazdátlan állatok örökbefogadásának a népszerűsítésére, tájékoztatásra, társadalmi célú tájékoztatásra, oktatásra, nevelésre természetesen ebből az alapból menne pénz. Minimumösszeget tudok önöknek mondani, egy 15-20 milliárdos költségvetési forrás, de inkább 25-30 milliárd. Nyilván lehetne a csillagos eget is mondani, de alapvetően azokat a feladatokat, amelyeket mi első körben meghatároztunk, tisztességgel és becsülettel próbáltam beárazni. Ha nem is teljesek a számok nyilván, de vita alapját szerintem bírja. Továbbmenve, az állatvédelmi ombudsman felállítását javasolja egy esetleges kormányváltás után a hatpárti ellenzék. Az állatvédelmi ombudsman figyelemmel kíséri az állatvédelmi feladatok ellátását, és rendszeresen tájékoztatja az Országgyűlést, az érintett intézményeket, szervezeteket, valamint a nyilvánosságot az állatvédelem területén szerzett tapasztalatairól. Felhívja az Országgyűlés, az adott kormány és az érintett intézmények és természetes személyek figyelmét az állatokat érintő jogsértések veszélyére. (11.20) A hatáskörrel rendelkező nyomozó hatóságnál büntetőeljárás lefolytatását kezdeményezheti az ombudsman. A jogszabály módosítását kezdeményezheti az ombudsman az arra jogosult szervnél, valamint az állatvédelmi ombudsman felügyeli az alap működését, javaslatot tehet az állatvédelmi alap által támogatandó pályázatokra, programokra. Az állatvédelmi ombudsmant az Országgyűlés képviselőcsoportjainak vezetői közösen jelölik; az Országgyűlés a képviselők többségének támogatásával öt évre választja meg. Az állatvédelmi ombudsmannak minden olyan, az országgyűlési képviselők választásán választható magyar állampolgár megválasztható, aki az állategészségügy, illetve az állatvédelem területén legalább tíz év szakmai tapasztalattal rendelkezik. Az állatvédelmi ombudsman munkáját hivatali szervezet segíti. Nagyon fontosnak tartanánk, a már létrehozott fővárosi állatvédelmi ombudsman mintájára országosan is meg kellene ezt csinálni. Kálló Gergely képviselőtársam beszélt arról, hogy hogyan lehetne letiltani a netről azokat a szaporítási reklámokat és kereskedelmi célú hirdetéseket, amik az állatkínzásnak minősülő ebszaporítás tilalmába tartoznak és ennek eszközei lehetnek. Tehát tilos az e törvény szerint állatkínzást megvalósító ebszaporítás folytatása. Állatkínzást megvalósító ebszaporításnak kell tekinteni különösen a haszonszerzés céljából folytatott olyan szaporítást, mely a tenyészeb egészségének leépüléséhez, krónikus betegségének kialakulásához, az utódoknak genetikai betegségek átadásához, az állat elhullásához vezet, vagy arra alkalmas. Továbbmenve: a fentebb elmondott bekezdés szerinti tevékenység reklámozása, hirdetése tilos. Amennyiben az e tevékenységet folytató személy internetes honlapon reklámot hirdet és helyez el, a médiatartalom-szolgáltató köteles a reklámhirdetés megjelenését megakadályozni, az elhelyezett tartalom elérését megszüntetni. Amennyiben a médiaszolgáltató ezen bekezdés szerinti kötelezettségét elmulasztja, az e törvény szerinti állatvédelmi bírsággal sújtható, és ezek újra meg újra kiszabhatóak. Továbbmenve, Kálló Gergely képviselőtársam már beszélt erről: az állatviadaloknál én differenciálnám - még inkább szigorításpárti vagyok, és még egy szigorítást tennék - a szervezőt és a nézőt. A néző 0-2 évig terjedőt kap, és ez nagyon jó, hogy bekerült; 1-5 évig terjedőt kapnak a szervezők, de én 3-5 évig terjedő büntetést szabnék ki, és természetesen, aki visszaeső szervező, azt megjeleníteném ebben a csomagban, és az meg 5-8 évig terjedő büntetést kapjon. Tehát itt beemelnék egy új elemet is, és szigorítanék is. Amit Kálló képviselőtársam már szintén megemlített, és azt hiszem, ő reagált is rá, hogy a mérgezési esetekhez, tehát a mérgező csalétkekhez oda volt írva, hogy ez több állatot érintene. Egy állat esetében is fontos, tehát nem csak több esetében, de azt hiszem, hogy ezt már módosították, és ez dicséretes. Ezt kiegészíteném azzal, amit Kálló képviselőtársam már elmondott, hogy a maradandó sérülést és halált okozó élvefogó csapdák tiltását is bevenném