Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. november 9. kedd - 221. szám - Az egyes képzéseket és a foglalkoztatást érintő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - BODÓ SÁNDOR innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár:

849 Köszönjük. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Senki nem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Az általános vitát lezárom. Megkérdezem az államtitkár urat, kíván-e reagálni. (Bodó Sándor: Igen.) Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó. BODÓ SÁNDOR innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a véleményeiket, én azt gondolom, hogy számtalan olyan dolog volt bennük, amelyen mindenképpen érdemes elgondolkodni. Nyilván van bennük néhány olyan politikai állásfoglalás, amely őszintén szólva nem okozott túlzott meglepetést számomra. De talán egy picit menjünk bele a részletekbe! Azt, hogy a versenyképes tudás elengedhetetlen, szerintem ebben a teremben senki nem vitatja, és hogy ennek érdekében valamiféle intézkedéseket, intézkedésrendszert kell hoznunk, az szerintem megint nem képezheti vita tárgyát. Persze, ilyenkor mindig elgondolkodhatunk azon, hogy ha nem csinálunk semmit, hagyunk így mindent, akkor magától fog-e valami változni, de hát egészen biztos, hogy nem, ezért aztán egy olyan útra kell lépnünk, amely szakít a korábbi hagyományokkal, szakít az eddig alkalmazott módszertannal, szakít valamelyest a kényelemmel, és mint minden új dologtól, az emberben természetesen felmerül egy bizonytalanság, vajon sikerül-e, vajon jó lesz-e, vajon ez hoz-e eredményt. Azt, hogy a minőség és a teljesítmény kéz a kézben kell járjon, azt, higgyék el, képviselőtársaim, a napi gyakorlati példából számtalan meg egy jelzéssel tudom igazolni. Amikor a munkaadók képviselőivel beszélgetünk, ők mondjuk, egészen más húrokat ütnek meg, a magyar gazdaság szereplői, amikor akár a bértárgyalások kapcsán is egy asztalhoz ülnek, egészen más húrokat ütnek meg. Látható, hogy annak érdekében, hogy a magyar GDP olyan mértékű legyen, amilyet most várunk, látunk, annak érdekében nagyon kemény és határozott intézkedéseket kell tenni, és ezek az intézkedések két modell között - ha szabad így fogalmaznom, két modell között - hezitálhatnak, ha esetleg valaki nem mélyül el ebben jobban. Az egyik nyilván arról szól, amit itt egyébként felvetettek önök is, hogy adjunk minél több támogatást, ha nem sikerül elhelyezkedni, legyen hosszasan lehetőség azon gondolkodni, hogy majd vajon mi fog történni velem; a másik pedig az az út, hogy ne ez történjen veled, mert ez senkinek sem jó, hanem kapjon a személyében akár a munkavállaló - merthogy volt rá példa a válsághelyzetben - vagy akár a cég, amire most, a napokban is van példa, jelenleg is futó program, tehát kapjon kormányzati figyelmet, és nemcsak figyelmet, hanem anyagi támogatást is annak érdekében, hogy dolgozni tudjon. Amikor képviselőtársaim itt egyébként korrekt módon elismerték, hogy a magyar foglalkoztatási adatok ott vannak Európa egyik legjobb mutatószámával az élmezőnyben, negyedik-ötödik-hatodik hely - tényleg minimális különbségek vannak -, míg mondjuk, az olasz vagy a spanyol munkanélküliségi ráta a kétszerese-háromszorosa a miénknek, akkor mégiscsak eldől, hogy az a helyes út, hogyha a munkahelyek megőrzéséért, a munkahelyek megtartásáért meg új munkahelyek létesítéséért, létrehozásáért fáradozunk, és ebben a munkában nagyon sok szempontot figyelembe kell vennünk. Az egyik nyilván a tudás, a tudás hatékonysága. Órákat lehetne róla beszélni, hogyan alkalmazható az a tudás, amit most egy ilyen örök és megbonthatatlan egységnek tekintünk a napi gyakorlati példával. Azt is hosszasan megvitathatjuk, hogy például azok a béremelések, amelyeket itt a teremben egyébként mindannyian elismertünk, hogy akár a minimálbér, akár a garantált bérminimum kapcsán szükségesnek vélünk, azok vajon milyen terhet jelentenek a munkaadókra nézve. Az is egy fontos szempont, hogy ezt az összeget - jó, most, ugye, kormányzati segítséggel - a piac szabályai szerint a hatékonyság növelésével kellene a cégeknek kitermelniük; most még ezt nem tudják, tehát kormányzati segítségre van szükség, és ez a kormányzati segítség nyilván jelen is van. És amikor azt mondjuk, hogy mik a gazdaságnak a legfőbb mozgatórugói, nyilván a szakképzés jövőjét, a szakmunkásokat, a magasan képzett szakmunkásokat, mert itt most én nem... - bizonyára nem egyformán olvassuk a sorokat, de itt ne arra tessék gondolni, mint mondjuk, ezelőtt húsz-harminc-negyven évvel, amikor egy szakmunkásképzés folyt, hanem egy egészen más metodikára, egy egészen más módszertanra. Egészen más anyagismeretre, egészen más eszközismeretre van szükség, egy szakmunkásnak ma már, akár alkalmazott, de ha vállalkozó lesz, pláne olyan ismeretre van szüksége, amelyre mondjuk, az ő elődei korábban nem is gondolhattak, mert nem volt rá szükség. Tehát sokkal, de sokkal összetettebb ez a terület, mint hogy első olvasatra annyit mondjunk, hogy a régi bizony jobb volt, meg minek az újítások. Ezek tehát teljesen egyértelműen jelen vannak. Amit nagyon frappánsan Ander Balázs képviselőtársam is támogatni tudott, hogy a szakképzés és a felsőoktatás szorosabb kapcsolatba kerül egymással, pontosan ez lenne a cél. (20.40) Pontosan az lenne a cél, hogy ne egy külön kaszt, külön folyosó, külön ebédlő, külön munkahely legyen, hanem ezek az ismeretek, ezek a tudások nagyon szorosan találkozzanak. Ma már számtalan meg egy olyan cég van, amely a magasan képzett mérnökeit egy hónap bizonyos napjain kéri, hogy álljanak oda a munkapad mellé, és végezzék el azt a feladatot, amit a gyárban dolgozó szakmunkásnak teljesítenie kell. S van olyan nap, amikor a szakmunkástól pedig azt kérik, hogy ma nem kell beindítanod azt az eszközt, hanem próbálj egy kis összegzést készíteni, egy kis elméleti