Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak
2021. október 19. kedd - 217. szám - Egyes igazságügyi tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről:
448 javaslatokkal, és akkor meg van oldva, hogy Polt Péter hátradőlhet, és nem kell aggódnia. De ez nem így van, tisztelt képviselőtársaim. Tehát újra és újra el fogjuk azt mondani, hogy a jövő évi kormányváltás után, hiába van ebbe a törvénycsomagba valami beleírva ilyen módon, hiába próbálják minden módon bebetonozni a káderjeiket és azokat a mechanizmusokat, amelyekből ilyen szép vagyonra tettek szert a tisztelt kormánypárti urak, hölgyek meg a mögöttük állók, ennek vége lesz. Ennek vége lesz! Ennek véget vet az ellenzék, a mostani ellenzék, és ezért aztán ezek a törvények valójában nem örök életre szólnak, hanem fél évre fogjuk itt ezeket alkalmazni vagy elfogadni az önök szavazatával kizárólag. Tehát én csak azt javaslom, hogy ne dőljön hátra Polt Péter sem, meg az összes többi olyan úr és hölgy, akit ezek pozitívan érintenek, mert a jövő évi választások után ezeket az ellenzék el fogja törölni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az LMP soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Sebián-Petrovszki László képviselő úr. Most megadom a szót Keresztes László Lóránt képviselő úrnak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának. DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hallottunk már három ellenzéki képviselőt felszólalni. Én azokkal tudok leginkább azonosulni, akik itt a szigorúbb hangot ütötték meg, bár egyik képviselőtársam sem volt önökkel most túlzottan kedves a törvényjavaslattal kapcsolatban, és tőlem se várjanak hasonlót. Én azt gondolom, nem meglepő az, hogy nincs itt az előterjesztő miniszter asszony, de ezt azért fontos tudni azoknak, akik követik ezt a parlamenti ülést, nincs itt miniszter asszony. Ha így szembetekintünk a fideszes padsorokban, akkor még önmagukhoz képest is igen kevesen vannak. Államtitkár úr mellett itt a padsorokban mindössze két kormánypárti képviselő foglal helyet, én azt gondolom, hogy ez is sokatmondó. Én egyetértek azzal, hogy ezt a törvényjavaslatot nem lehet szakmai alapon megközelíteni, ez egy nagyon-nagyon kemény, kőkemény politikai üzenet és egy kőkemény politikai lépés, és mondhatjuk, hogy az amúgy a Gyüre képviselőtársam által nagyon mély szakmai igényességgel bemutatott és igen kiterjedt jogszabály pozitív elemeit is valóban érdemes egy kicsit félretenni, hogy valóban tudjunk fókuszálni arra a nagyon durva politikai lépésre, amire önök készülnek. Egy dologgal mindenképpen egyet tudok érteni abból, amit elmondott államtitkár úr. Úgy fogalmazott, hogy a gyakorlati igények indokolják ezt a módosítást. Ezzel egyetértek, csak ezek a gyakorlati igények úgy szólnak, hogy önök közül nagyon sokan félnek a választási vereségtől, félnek a felelősségre vonástól, és félnek az elszámoltatástól, és ezért hozták be ezt a gyalázatos javaslatot, aminek a legfontosabb eleme nyilván a legfőbb ügyész leváltásának a megnehezítése, legalábbis a szándéka az önök részéről. Valóban, ahogy képviselőtársaim már ezt végigvették, ez egy folyamat része, aminek bizony nagyon fontos eleme volt az, hogy közel ezermilliárdnyi közvagyont önök már kiszerveztek különböző fideszes politikusok vagy az önök holdudvarához tartozó szereplők vezetése alatt álló alapítványokba. Ennek a folyamatnak a része volt, ami egy egészen gyalázatos és a jövő felélésével egyenértékű, hogy önök szinte a teljes magyar felsőoktatást kiszervezték. Ezt egészen olyan mértékben hajtották végre, hogy Magyarországon, vidéken nem maradt állami fenntartású felsőoktatási intézmény. Itt számolhatunk, én minimum 23 olyan fideszes politikust, egykori politikust, jelenlegi vagy volt minisztert vagy képviselőt számoltam, akiket önök a szándékuk szerint visszahívhatatlanul helyeztek az alapítványok élére. De igen, ezt is említették már képviselőtársaim, az is ennek a folyamatnak a része volt, hogy nagyon fontos kormányzati alapfunkciókat szerveztek ki ilyen-olyan hatóságokba. Nem olyan régen láthattuk, illetve nem olyan régen tárgyalta az Országgyűlés, hogy önök már egészen odáig merészkedtek, hogy az Országos Atomenergia Hivatalt, az engedélyező és felügyelő hatóságot is egy ilyen jellegű szabályozás áldozatává tették úgymond, gyakorlatilag politikai irányítás alá helyezték. (A jegyzői székben Hiszékeny Dezsőt dr. Varga László váltja fel.) De hasonlóképpen az önöknek kedves nagy projektek, a Fudan Egyetemen ügyében is kiszivárgott, illetve nem is kiszivárgott, hanem büszkén lenyilatkozták azt a szándékot, hogy olyan mértékben akarják kifuttatni ezt a beruházást, hogy már ne lehessen vagy nehezen lehessen kilépni belőle, de hasonlóképpen a Budapest-Belgrád vasútfejlesztési projekt ügye is ilyen, aminek néhány napja volt az alapkőletétele. És akkor eljutunk oda, ami ennek a törvényjavaslatnak a legfontosabb eleme, hogy valóban Polt Péter, a legfőbb ügyész visszahívását próbálják önök mondvacsinált okokkal, teljesen megalapozatlan indokokkal, hat hónappal a választások előtt lehetetlenné tenni azáltal, hogy kétharmadhoz próbálják kötni. Egyébként én nagyon bízom benne, hogy ilyen problémák nem lesznek, hiszen pontosan tudjuk, hogy az önök által megalkotott fideszes választási