Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. október 19. kedd - 217. szám - Egyes igazságügyi tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről:

449 rendszerben nagyon szűk a mezsgye, hogyha az egyik oldal többséget kap, akkor az csak sima, egyszerű vagy akár kétharmados többség. (14.00) Én nagyon bízom benne, és látva az elmúlt hetek fejleményeit és folyamatait, azt gondolom, hogy mindannyian egyre inkább bízhatunk benne, hogy adott esetben akár kétharmados felhatalmazást is kaphat a jelenlegi ellenzék, és ilyen módon vitás kérdések sem lesznek. Önök megfogalmaztak néhány olyan indokolást, amivel megpróbálták ezt a nagyon világos és durva politikai lépést indokolni, de ezek nem állnak meg. Világosan meg van határozva, hogy melyek, milyen funkciók esetében kell alkalmazni a kétharmados szabályt; a legfőbb ügyész, az alapvető jogok biztosa és az alapvető jogok biztosa helyettesei esetében ez csak most kerül bele. Tehát ismétlem: hat hónappal a választások előtt önök hirtelen felébredtek, hogy ezt a szabályozást be kell vonni. Ez teljes mértékben elfogadhatatlan, szakmailag indokolatlan. Azért hozzáteszem, hogy tudjuk azt, hogy vannak egyébként a legfőbb ügyész funkciójával kapcsolatban nagyon komoly anomáliák, főleg arra a helyzetre vonatkoztatva, hogy ha a megbízatásának lejártával nem tudja a legfőbb ügyészt kétharmaddal adott esetben egy Országgyűlés megválasztani, akkor meghosszabbodik a tisztség egészen a nyugdíjkorhatárig. Ez egy nagyon komoly anomália. Tehát ha valamilyen módon hozzá akartak volna nyúlni ehhez a szabályozáshoz, akkor ez lett volna indokolt. Tehát itt a szándék teljesen világos: önök minden lehetséges módon a saját hatalmukat vagy a hatalmukat őrző embereket be akarják betonozni egy választási vereségre készülve, és ez teljes mértékben elfogadhatatlan, és alig hiszem, hogy a széles nyilvánosság előtt el tudják azt adni ilyen gyenge érvekkel, hogy nem ez a szándékuk. Valóban, itt említették már képviselőtársaim a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát, ami megint csak egy gyalázatos lépés. Erre utaltam akkor, amikor azt mondtam, hogy önök fontos kormányzati funkciókat szerveztek ki bizonyos hatóságokba, és valóban ezt is említették már az előttem szólók, hogy a miniszterelnöki kinevezés után megpróbálják itt most, illetve nem megpróbálják, nyilván meg is fogják tenni, hogy a köztársasági elnök kezébe adják a kinevezés jogát. De itt van még egy módosítás, amire azért rá is kérdeznék konkrétan államtitkár úrnál, hogy nemcsak a kinevező személyét változtatnák meg, a köztársasági elnök kezébe adnák ezt a jogot, hanem egy olyan módosítást is behozna ez a javaslat, hogy akkor lehetne csak megfosztani a tisztségétől a hivatal vezetőjét, hogyha nem a jelenlegi 90 napig, hanem hat hónapon át nem tesz eleget a kötelezettségeinek. Mi indokolhat egy ilyen lépést? Tehát ha valaki hat hónapig vagy akár 90 napig a jelenlegi szabályozás szerint nem tesz eleget a kötelezettségének, a jelenlegi rendelkezések szerint akkor sem lehet visszahívni. Mi az indokolása ennek a hat hónapra bővítésének? Tehát ha három-négy-öt hónapon keresztül nem tesz valaki eleget a kötelezettségének ilyen kiemelt fizetések mellett, ilyen elképesztő és egyébként indokolatlan jogkörök és kompetenciaterületek mellett, önök akkor sem tartanák indokoltnak, hogy vissza lehessen hívni őt a hivatalából. Ez teljes mértékben elfogadhatatlan. Itt a bányafelügyeletre vonatkozóan tettek megjegyzést képviselőtársaim. Ők már említették nyilván a miniszterelnök úr édesapja kapcsán vagy az ő gazdasági tevékenysége kapcsán az összefüggéseket. De én egy másik folyamatra is szeretnék utalni. Tudjuk azt, hogy milyen erőteljes összefüggésben van a bányafelügyeleti tevékenység és a környezeti értékek védelme, és hogy milyen komoly konfliktusok adódnak ebből. Én magam is személyesen itt az elmúlt néhány évben is nagyon sok ilyen jellegű problémával találkoztam, nagyon sok ügyben kellett jogi lépéseket is tenni adott esetben, amikor engedély nélküli bányászati tevékenységet folytatott valaki. De van egy nagyon-nagyon aggasztó fejlemény. Tudjuk azt, hogy Pécs közelében egykor, évtizedekkel ezelőtt volt uránbányászati tevékenység, és most is vannak olyan érdekkörök, vannak olyan szereplők, akik nem tettek le arról, hogy ezt az egészen extrém módon környezetpusztító tevékenységet ismét elindítsák úgy, hogy emögött egyébként értelmezhető gazdasági, társadalmi hasznot nem is lehet remélni. Hosszú-hosszú évek óta zajlik az úgynevezett bányatelek-alakítás, és ezért is nyomasztó, hogyha ezeket a nagyon fontos hatósági felügyeleti tevékenységeket is önök megpróbálják kiszervezni és politikai irányítás alá helyezni, adott esetben egy térségnek már nem lesz lehetősége megvédeni az ott élőket, megvédeni saját magát és megvédeni a természeti környezetet. Igen, képviselőtársaim beszéltek arról, hogy ennek a törvényjavaslatnak vannak nagyon-nagyon pozitív elemei, ezt én is fontosnak tartom elmondani. Nyilván azokat a szakmától érkező valódi és egyébként megalapozott gyakorlati tapasztalatokat átvezetik, amiket nyilván időnként meg kell tenni - nyilván ezek indokoltak. Hasonlóképpen az igazságügyi alkalmazottak, a bírák megbecsülése, a jubileumi jutalmakkal kapcsolatos szabályozások is pozitívak. Pontosan ezért mondom azt, hogy ezért is szégyenteljes, hogy egy ilyen durva és elfogadhatatlan politikai lépést tartalmazó javaslatba építették bele ezeket az amúgy meg pozitív lépéseket, amelyeket nyilvánvalóan valamennyi ellenzéki képviselő megszavazna. Én összességében azt tudom mondani, hogy természetesen ezt elutasítjuk szavazatunkkal, és nagyon-nagyon bízunk benne, hogy a jövő évi választáson egy nagyon világos és kellően erős felhatalmazást fog kapni a jelenlegi ellenzék, és ezeket a gyalázatos lépéseket el fogjuk törölni, és olyan módon fogjuk ezeket a jogszabályokat módosítani, hogy az a

Next

/
Thumbnails
Contents