Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. október 18. hétfő - 216. szám - Bősz Anett (DK) - a belügyminiszterhez - „Mikor kapják vissza az érdiek a csatornapénzt?” címmel - BŐSZ ANETT (DK):

353 jogsegélykérelem intézésének folyamatáról az Igazságügyi Minisztérium is rendszeresen tájékoztatja az eljáró Fővárosi Törvényszéket. Lényeges, hogy az iratok kézbesítése iránt az orosz bíróság jár el, az orosz félnek az iratok kézbesítésére irányadó jogszabályai alapján. Az orosz bíróság eljárását nem áll módunkban befolyásolni, a hágai egyezményben foglalt lehetőségeket pedig kimerítettük. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem Hiszékeny Dezső képviselő urat, jegyző urat, elfogadja-e az államtitkári választ. HISZÉKENY DEZSŐ (MSZP): Államtitkár Úr! Azt kérdeztem, hogy a képesség vagy az akarat hiányzik-e ahhoz, hogy ebben az ügyben el tudjanak járni. Az én megítélésem szerint nyilvánvalóvá vált a válasza alapján, hogy a képesség is és az akarat is hiányzik. Azt nagyon jól érzékelhettük, hogy akkor, amikor ennek a szerződésnek a megkötéséről volt szó, akkor a külügyminiszter úr akár személyesen is eljárt ebben az ügyben, orosz kollégáját megkeresve. Itt nyilvánvalóan arról van szó, hogy a magyar érdekeket kellene képviselni önöknek. Én azt érzékelem, hogy ennek az érdeknek a képviseléséhez önök nem kellő erővel, nem kellő hatékonysággal léptek fel az elmúlt időszakban. Ez azért nem jó, mert azt gondolom, hogy könnyen ráéghet önökre az, hogy egy nemzetközi konfliktusban önök nem a magyar érdeket képviselik. Én azt gondolom, hogy személyesen kellene eljárni külügyminiszter úrnak ebben a kérdésben, hogy a magyar érdekek érvényesülhessenek. Válaszát sajnos nem tudom elfogadni. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az elfogadott napirendünknek megfelelően a határozathozatalra a holnapi ülésnapon kerül sor. Bősz Anett (DK) - a belügyminiszterhez - „Mikor kapják vissza az érdiek a csatornapénzt?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Bősz Anett képviselő asszony, a DK képviselője, interpellációt nyújtott be a belügyminiszter úrhoz: „Mikor kapják vissza az érdiek a csatornapénzt?” címmel. Bősz Anett képviselő asszonyt illeti a szó. (15.00) BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az érdi csatornatársulat 2008-ban alakult meg Érd és térsége teljes körű csatornázására. A 34 milliárdos költségvetésű projekt uniós támogatással valósult meg. A támogatási szerződést még a Bajnai-kormány idején írták alá, a beruházás azonban már a Fidesz-kormány alatt fejeződött be. Az önrész biztosítására a két évvel ezelőtt megbukott T. Mészáros András fideszes polgármester vezette önkormányzat 250 ezer forintot szedett be a programban részt vevő 17 ezer érdi háztartás mindegyikétől. A program lezárultával ez az összeg szinte teljes egészében visszajárt volna, ám az érdi családok hiába vártak a befizetett összegekre. Az előző városvezetés ugyanis a beruházás vége felé úgy döntött, hogy bár az utófinanszírozás formájában folyósított támogatás beérkezésével megtehetné, nem adja vissza a 250 ezres érdekeltségi hozzájárulások 91 százalékát, helyette a megmaradt több mint 6 milliárd forint nagy részét útépítésre költötte. Ennek az úgynevezett B-programnak az indokoltságához ugyan kétség nem fér, hiszen nem ismerek másik megyei jogú várost, ahol az utak háromnegyede burkolatlan lenne, ám a lakosság megkérdezése nélkül valósították meg ezt az úgynevezett B-tervet. Utóbb ráadásul okafogyottá is vált ez, hiszen a 2018-as választás előtt két héttel Kósa Lajos miniszter és az újraválasztásáért kampányoló országgyűlési képviselője, Aradszki András képviselőtársunk öt éven belül szilárd útburkolatot ígért Érd és térsége minden közútjára, igaz persze, hogy ebből azóta nem lett semmi. Hasonló helyzet állt elő a Heves megyei Karácsondon is, azzal a különbséggel, hogy ott néhány bátor civil pert indított a csatornatársulat ellen, amit jogerősen meg is nyert, és visszakapta a hozzájárulását. A bíróság az ítéletében megállapította, hogy a vízgazdálkodásról szóló törvény rendelkezéseivel ellentétes, tehát jogsértő volt útépítésre költeni a lakosságtól beszedett pénzt, azt a társulat csak és kizárólag csatornázásra fordíthatta volna. Két éve a civilek

Next

/
Thumbnails
Contents