Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. szeptember 27. hétfő - 213. szám - Napirend utáni felszólalások: - BENCSIK JÁNOS (független): - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):

212 BENCSIK JÁNOS (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Múlt héten meghallgattam Orbán Viktor miniszterelnököt, amint megígért a választás előtt egy jó nagy sor osztogatást egyszeri adó-visszatérítéssel, 13. havi nyugdíjra, nyugdíjprémiumra. Mindezt természetesen a választás előtti gigahitelből, amelynek a visszafizetése majd a következő generációk feladata lesz. Miközben ezt hallgattam, feltűnt, hogy egyetlen olyan csoport volt, amely kimarad a mostani osztogatásból, ez pedig az, amely az elmúlt 30 évben mindig a sor végén állt, ha osztogatás volt: a magyar egyetemisták. Valahogy soha nem jut senkinek az eszébe, hogy mi lesz az ő diákhitelükkel, amit pont a Covid-járvány ideje alatt kellett felvenniük, jórészt azért, mert megszűntek azok a munkahelyek, amelyek a szolgáltatószektorban, szórakoztatóiparban voltak, amiből egyetem, főiskola mellett meg tudtak élni. Aztán pár nappal ezelőtt bekapcsoltam a tévét, hogy megnézzem az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek vitáját, hogy ha már a kormány a sikerpropagandán kívül nem tud mást nyújtani ennek a csoportnak, akkor mi az ellenzék ígérete. A másfél órás vita alatt az a szó, hogy „egyetemista”, egyszer sem hangzott el. A „fiatalok” szó egyszer hangzott el, miközben egyébként a nyugdíjasszavazatok lekenyerezésének külön blokkot szenteltek a résztvevők, és egymásra licitáltak, hogyan lehetne még több támogatást adni a rétegnek. A „fiatalok” szó egyetlenegyszer hangzott el, a műsoridő legvégén, amikor a Momentum elnöke felszólította a fiatalokat, hogy minél nagyobb számban menjenek el szavazni. De hogy miért menjenek el a fiatalok szavazni, az már nem hangzott el, és azt gondolom, hogy ez nem véletlen. Nem véletlen az, hogy miközben a kormány sikerpropagandát folytat, az ellenzéki pártok, az egybeolvadt ellenzék már nemcsak hogy nem tesz, hanem nem is ígér semmit a fiataloknak, és így nem is kell csodálkozni, tisztelt képviselőtársaim, hogy az ellenzéki előválasztási sátrakban nem a fiatalok állnak tömött sorokban, hanem az idősebbek. Sajnos, ezt az előválasztást is, mint ahogy négyévente az összes rendes választást, azok fogják eldönteni ebben az országban, akik a legszegényebbek, a legkiszolgáltatottabbak, a legidősebbek és a legdühösebbek, és ez nagyon nagy baj. Azért baj, mert Magyarország jövője, Magyarország sorskérdései, hogy hány gyermek születik, hogy lesz-e még, aki megtermeli és befizeti az adókat, hogy aztán lehessen nyugdíjat fizetni az országban, minden tiszteletem mellett nem nyugdíjas honfitársainkon, hanem a mai fiatalokon fognak múlni. Azokon a fiatalokon, akiknek most dönteni kell az elvándorlás vagy pedig az itthon maradás mellett; azokon a fiatalokon, akik felének ma nem jut kollégiumi férőhely; azokon, akiknek nagyon jó tanulmányi eredmény mellett is csak annyi ösztöndíj jut, hogy egy darab szoba árát sem tudják Budapesten vagy a nagyobb megyeszékhelyeken kifizetni; azokon, akiknek az albérletárai Budapesten és vidéken az elmúlt években a duplájára nőttek; azokon, akiknek bére - amit a magyar állam az ő képzésük után fordít kifizetésre - pályakezdő tanárként a felét éri el annak, amit a McDonald’s-ban egy pult mögött álló munkavállaló megkeres; azokon a fiatalokon, akiknek a közhiedelemmel ellentétben nem aközött kell dönteniük, hogy tanulás vagy szórakozás, hanem hogy tanulás vagy megélhetés. Ők azok a fiatalok, tisztelt képviselőtársaim, akikről az elmúlt évtizedek politikai elitje lemondott, cserben hagyta őket. És mondjuk ki, azért hagyta őket cserben, mert az ő szavazatuk nem elég értékes ahhoz, hogy licitálni lehessen rájuk. Ezek a fiatalok ma Magyarországon csak Magyarország új politikai pártjára, a feltörekvő, polgári értékeket képviselő Polgári Válaszra számíthatnak, amelynek képviselője vagyok. Azt üzenjük a fiataloknak, hogy most ti jöttök. Azt üzenjük, hogy ti vagytok a jövő, megérdemlitek az ösztöndíjemeléseket, a szociális támogatások emelését, az oktatói bérek rendezését, a lakhatási válság enyhítését és legfőképpen a szülőföldön való boldogulást. Azt üzenjük nektek, hogy jövőre a jövőről szavazhattok, és a Polgári Válasz a ti hangotok. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett a Jobbik képviselőcsoportjából Z. Kárpát Dániel képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagy örömömre szolgál, hogy számtalan lakhatási kérdés került szóba ma a parlamentben, hiszen helyesen hangzott el a szülőföldön boldogulás ígérete is. Sajnos, az elmúlt 30 évben mindez csak ígéret maradt, pedig a Jobbik 2010-ben a parlamentbe kerülve ezt már a programja gerinceként kezelte; és azt látjuk, hogy számtalan jobbító, pozitív irányú javaslatot tettünk azóta, a kormányzat mégiscsak a saját véleménybuborékába záródva, kilökve, kihagyva onnan több teljes társadalmi csoportot, próbált valamit megvalósítani ezen a területen, de bizony nemhogy a jeles bizonyítványhoz kevés mindez, de az elégségeshez is. Éppen az előbb beszélgettünk Varga Mihály pénzügyminiszter úrral a CSOK különböző hatásairól, de önmagában az a szám, ami 192 ezer megkötött CSOK-szerződés képében megjelenik, elenyésző töredéke a rászorulók számának. Azt látjuk, hogy amikor a csúcson 800 ezer panellakásban lakó 2 millió honfitársunkért szólalok fel, akkor könnyű belátni, hogy azok a támogatott programok, amelyek adott esetben 10 vagy 15 perc alatt kifutnak, hiszen a keretösszegük csak ennyi polgártársunk számára elég, nem nyújtanak rendszerszintű megoldást. Márpedig azért