Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak
2021. december 13. hétfő - 230. szám - Az agrárgazdaságok átadásáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - DR. FAZEKAS SÁNDOR, a Törvényalkotási bizottság előadója:
1501 évben megvalósult parlamenti képviselet, amely új időszámítás kezdetét jelentette a magyarországi őshonos nemzetiségeknek, benne kiemelten a német nemzetiségnek is. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy ismét és külön megköszönjem dr. Nagy István agrárminiszter úrnak és kollégáinak, valamint Menczer Tamás államtitkár úrnak, akik a Rozmaring Termelőszövetkezet működési területén érintett, kárpótlásra jogosult solymáriak, pilisszentivániak és nagykovácsiak ügyét felkarolták és az előttünk lévő törvényjavaslatot összeállították. Úgyszintén köszönöm Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úrnak, a nemzetiségekért felelős miniszternek, hogy a törvényjavaslatot benyújtotta. A jelen törvényjavaslatot jómagam - mint a magyarországi németek országgyűlési képviselője - a tisztelt Háznak természetesen elfogadásra javaslom. Köszönöm, hogy meghallgattak. Danke für Ihre Aufmerksamkeit. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Kíván-e valaki felszólalni, tisztelt képviselők? (Nincs jelentkező.)Megállapítom, hogy nem. A vitát lezárom. Államtitkár úr, parancsoljon! FARKAS SÁNDOR agrárminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, egy olyan ügynek a lezárásáról tudunk most, mondhatom azt, hogy beszámolni, és holnap a szavazásunkkal véget vetni, amely valóban mintegy 30 éven keresztül elvarratlan szál volt a kárpótlási törvénnyel kapcsolatban. Egyedi eset, mondhatom azt, mivel az én információim szerint más ilyen hosszú, elvarratlan, számtalan bírósági ítélettel, üggyel kapcsolatos kárpótlási végrehajtás gyakorlatilag nem történt. Éppen ezért fontos az, hogy ezt az ügyet egyszer és mindenkorra lezárjuk. De azt azért szeretném megjegyezni, úgy, mint aki abban a kárpótlási törvényben részt vevő és a gyakorlatát is ismerő akkori szakemberként dolgoztam, és én nagyon csodálkoztam mindig, amikor a Rozmaring-ügy felvetődött ebben az országban, hogy ezt hogy lehet ilyen módon eltűrni. Jelen meggyőződésem szerint, és nem akarok személyeskedni, de az akkori szövetkezeti vezetőkön múlt ennek jelentős része. Egyértelmű számomra, hogy ha az akkori, ott lévő Rozmaring Szövetkezet vezetői valóban elfogadják, a törvényeket betartják, és úgy kezelik a kárpótlási törvényt, ahogy számtalan, több ezer szövetkezetnél ez megtörtént, akkor ez az ügy ma nem lenne itt. Ezt azért merem mondani, mert az akkori kárpótlási törvény szerint akár abban a szövetkezetben - amit nem szégyellek, én is dolgoztam - a kárpótlási árverések kezdődtek 9 órakor, és délután 1 órakor mindenki békében hazament. Egyetlenegy bírósági ügye nem volt a közel 5 ezer hektár kárpótlásra kijelölt területnek a sorsában az árverések során, és ez nem egyedi eset volt, számtalan becsületes helyen, becsületes módon lett a kárpótlási törvény lezárva és betartva. Sajnos itt, ezen a területen, ebben a szövetkezetben inkább manipulációk lehettek; ugye, értékes területek, Budapest közvetlen környezete. Én emlékszem a Rozmaring Szövetkezet kertészeti kultúráira, ami akkor még nagyon virágzó volt, de ma már tudjuk azt, hogy ez is inkább a múlt. Éppen ezért fontosnak tartom, hogy e három település vonatkozásában - ami itt módosító indítvánnyal bekerült, és a Törvényalkotási bizottság részéről is támogatásra került - remélhetőleg a holnapi nap során egyértelmű igennel tudunk szavazni ennek a nagy múltú ügynek a végét lezáró pillanatára. Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy a holnapi nap során is támogassák majd szavazatukkal ennek a törvénynek az elfogadását, és egyben gratulálni szeretnék Ritter Imrének az ügyben kifejtett tevékenységéért. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Tájékoztatom önöket, hogy a határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Az agrárgazdaságok átadásáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az agrárgazdaságok átadásáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormány-előterjesztés T/17428. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. A Törvényalkotási bizottság véleményét hallgathatjuk meg elsőként. Fazekas Sándor képviselő úr, előadó, parancsoljon! DR. FAZEKAS SÁNDOR, a Törvényalkotási bizottság előadója: