Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak
2021. december 13. hétfő - 230. szám - Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Mikor fognak törődni azokkal a családokkal, gyerekekkel, nyugdíjasokkal, akiknek a mindennapi megélhetés is gondot okoz?” címmel - ELNÖK: - ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára:
1439 Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány olyan ténnyel szeretném kezdeni, amit önök nem fognak tudni letagadni, mert KSH-adatokról beszélek, és jogszabályok határozzák meg, hogy ezeket a KSH-adatokat hogyan közöljék. Tudta-e, államtitkár úr, hogy a családi pótlék, a gyes, a gyet és az anyasági támogatás utoljára 2008-ban emelkedett? Tehát idén 14. éve változatlan. Tudta-e, hogy 2010-ben még alig háromszoros volt a különbség a gyes és a gyed összege között, ma már több mint hatszoros? Tudta-e, hogy a szegénység mélységét jelző mutató több mint kétszeresére nőtt az elmúlt tíz évben? 2010-ben 18,2 százalék, 2019-ben 36,3 százalék volt. Tudta-e, hogy a mélyszegénység a gyermekek körében ma jóval nagyobb, mint 2010-ben volt? Két és félszeres a növekedés tíz év alatt. 2010-ben 18,6 százalék volt, 2019-ben 47,6 százalék. (Dr. Rétvári Bence: Nem igaz!) A KSH-t tessék böngészni, államtitkár úr! Tudta-e, hogy több mint ötvenezer gyermektől vették el az elmúlt években a családi pótlékot? Tudta-e, hogy a legszegényebbeknek járó szociális ellátás, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összege - 22 800 forint - 2012 óta változatlan? (14.40) Tudta-e, hogy az egyszülős családok szegénységi aránya 21,6 százalékról 28,2 százalékra nőtt két év alatt, 2018-ról 2020-ra? Tudta-e, hogy a nyugdíjminimum összege 2008 óta változatlan, 28 500 forint? Tudta-e, hogy a visegrádi országok közül nálunk a legnagyobb a jövedelmi egyenlőtlenség? Tudta-e, hogy GDP-arányosan 6 százalékkal kevesebb jut szociális kiadásokra, mint tíz évvel korábban? - 2009-ben 22,7 százalék, 2019-ben 16,6 százalék Tudta-e, államtitkár úr, hogy most már közel százezer gyermek született külföldön az önök kormányzása alatt, nem Magyarországon, hanem külföldön? Sorolhatnánk még az adatokat, de önök nagyon jól tisztában vannak ezekkel a számokkal, és ezekkel a számokkal lehet alátámasztani, hogy mennyire jó az önök családpolitikája. Persze, erre azt fogja mondani majd, hogy önök bevezették a családi adókedvezményt, felhívnám azonban az államtitkár úr figyelmét arra - nem tudom, tudta-e -, hogy 2011 óta, mióta bevezették a családi adókedvezményt, sem az egyszülős, sem a három vagy több gyermeket nevelők családi adókedvezménye nem nőtt. Egyetlenegy kérdésem lenne: mikor fognak a rászoruló családokkal foglalkozni és több juttatást adni a számukra? Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK: Zsigó Róbert államtitkár úré a szó. ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Van néhány rossz hírem az ön számára, mert az írásban leadott interpellációban elmondta, hogy én mit ne válaszoljak. Az a helyzet, hogy lehetősége önnek arra van, hogy az interpellációját elmondja, az pedig, hogy én mit válaszolok, az az én lehetőségem lesz. Én is tényekkel fogok válaszolni, és a második rossz hírem az, bizony fel fogom sorolni, hogy milyen intézkedéseket hozott a kormány 2010 óta. De van még rosszabb hírem: azt is fel fogom sorolni, hogy önök milyen intézkedéseket hoztak 2010 előtt. Nekem is van egy kérésem: ha majd viszonválaszra kap lehetőséget, akkor ne mondja el, hogy ön csak 2014 óta képviselő, mert 2004. december 5-én, a népszavazás előtt ön a nevét, sőt az arcát adta ahhoz a kampányhoz, amelyet a határon túli magyarok ellen folytattak. Tisztelt Képviselő Asszony! Beszélt itt nyugdíjakról, családtámogatásról, közműtartozásokról. Szeretném tényként mondani önöknek, hogy 2010 előtt egyszer már tönkretették az országot. Szeretném emlékeztetni önt, hogy Gyurcsány Ferenc és kormánya egyszer már elvette az idősektől a 13. havi nyugdíjat. Amikor önök kormányoztak, eltörölték a családi adókedvezményt, szétverték az otthonteremtési rendszert, ezzel devizahitelbe hajszolták a családokat. Csökkentették a gyes időtartamát három évről két évre, és arról is tájékoztatom önt, mert beszélt itt közműtartozásokról, hogy önök a kormányzásuk ideje alatt kétszeresére emelték a villanyáram és háromszorosára a gáz árát. Ezzel egyébként olyan helyzetbe hozták az embereket, hogy nem voltak képesek befizetni a közműszámláikat. Nézzük meg, tisztelt képviselő asszony, hogy önökkel szemben mit tettünk mi, és csak annyit fogok felsorolni, amennyi az időmbe belefér. Bevezettük a családi otthonteremtési kedvezményt, az első házasok adókedvezményét, valóban, a családi adókedvezményt. Minden idők legnagyobb otthonteremtési programját vezettük be. Bevezettük a babaváró támogatást, a diplomásgyedet, 2021. július 1-jétől a korábbi 70 százalékról a bruttó fizetés 100 százalékára emeltük a csecsemőgondozási díjat. A nyugdíjasok az elmúlt esztendőkben rezsiutalvány, nyugdíjprémium és Erzsébet-utalvány formájában 590 milliárd forint pluszjuttatást kaptak. Amit önök elvettek 13. havi nyugdíjat, azt jövő