Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak
2021. november 30. kedd - 226. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. OLÁH LAJOS (DK):
1154 dolgozni. Éppen ezért a kormány azt szeretné, hogy a lehető legnagyobb mértékben nőjenek a bérek, amit elsősorban adócsökkentéssel tudunk elősegíteni. A gazdaságvédelmi akció intézkedéseivel több mint 1 millió 660 ezer munkavállalót támogattunk. A hazai munkanélküliség pedig az Európai Unióban az egyik legalacsonyabb. Az elmúlt években a közfoglalkoztatás jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a segélyalapú társadalmat munkaalapú társadalom váltsa fel Magyarországon. Fontos volt az, hogy az emberek megérezték azt, érdemes fölkelni, érdemes munkába menni, érdemes dolgozni, érdemes hozzájárulni ahhoz, hogy egy közösség céljai megvalósuljanak; és ahhoz, hogy ezek megvalósuljanak, a közfoglalkoztatottak is jelentős mértékben hozzátették a maguk teljesítményét. Még egy szempontra szeretném felhívni a figyelmet: a közfoglalkoztatás nemcsak megélhetési lehetőséget biztosít a közfoglalkoztatottaknak, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy Magyarországon a közbiztonság javuljon. Ma már azt mondhatjuk, hogy Magyarország az Európai Unióban, de a világon is az egyik legbiztonságosabb ország, és ehhez többek között a közfoglalkoztatás rendszere is hozzájárul. (9.20) A közfoglalkoztatás forrásait 2022-ben is biztosítja a kormány. Szeretném megnyugtatni a képviselő asszonyt, hogy 120 milliárd forintot biztosítunk. Az az adat, amit ön mondott, hogy körülbelül 86 ezer ember vesz részt jelenleg a közfoglalkoztatási programban, helytálló. Bízunk abban, hogy a piacon egyre többen megtalálják a maguk munkalehetőségét, de aki nem találja meg, annak is meglesz a megélhetési lehetősége, hiszen a közfoglalkoztatási programot folytatjuk. Arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy 2019-ben 50 településen elindult a kedvezményezett települések gazdaságélénkítő programja, továbbá 31 településen a felzárkózó települések hosszú távú programja. 2021-ben mind a két program folytatódik. Mindezeket figyelembe véve a közfoglalkoztatásban rendelkezésre álló, fennmaradó keretösszeg éves átlagban 105 ezer közfoglalkoztatott bérére nyújt forrást. De még egyszer mondom, abban bízunk, hogy a közfoglalkoztatottak aránya folyamatosan csökken, hiszen a gazdaság nő, a gazdaság teljesítményéhez pedig az is hozzájárul, hogy egyre több embernek nyújt megélhetést a piac, és egyre kevesebben veszik igénybe a közfoglalkoztatás lehetőségét. Tisztelt Képviselő Asszony! A közfoglalkoztatási program tehát a szükséges források biztosításával átmeneti munkalehetőséget, ezáltal megélhetést biztosít mindazoknak, akik a gazdasági válság miatt a munkájukat elveszítették és nem képesek rövid időn belül visszatérni a munkaerőpiacra. Bízunk abban, hogy ez a program is hozzájárul ahhoz, hogy a családok megélhetése biztosított legyen, hozzájárul ahhoz, hogy az egyének is fontosnak érzik magukat, és részt vesznek a közösségi célok megvalósításában, és a saját családjuk eltartásához is nagyban hozzájárulnak. Bízunk abban, hogy azok a feltételek, amelyeket ön is érintett a napirend előtti hozzászólásában, még inkább hozzájárulnak ahhoz, hogy a közfoglalkoztatás programja sikeres legyen, és segély helyett munkával tudjuk biztosítani az emberek megélhetését. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Megköszönöm miniszterhelyettes úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Oláh Lajos képviselő úr, DK-képviselőcsoport: „Aktuális ügyek” címmel. Öné a szó. DR. OLÁH LAJOS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma 134 napja nem tudjuk, hogy ki adott megbízást a Pegasus szoftver megvételére, nem tudjuk, hogy ki adott megbízást civilek, politikusok titkos megfigyelésére. Nem önöknek köszönhető, hogy kiderült, hanem az önök akaratán kívül derült ki ez a dolog. Önök csendben maradnak, és a kérdésekre sem válaszolnak. Ma négy napja derült ki, hogy Kövér László a nemzetbiztonsági szolgálatoknál eligazítást tartott. Négy napja nem tudjuk azonban, hogy Kövér László kap-e rendszeresen jelentést a nemzetbiztonsági szolgálatoktól, és ad-e nekik megrendelést konkrét politikusok, civilek megfigyelésére. Lassan kezdjük érteni, hogy Kövér László miért döntött úgy, hogy mesterlövészfegyvereket és gránátvetőket vásárol a tisztelt Házban. Úgy látszik, elkapta a fideszes képviselőtársakat a félelem, félnek attól a több mint 2 millió embertől, akik az ellenzékre szavaznak. Önök ezekkel foglalkoznak, pedig lenne sok más dolog, amiről lehetne beszélni. Nagyon örülnénk, ha Kövér László egyszer elmenne a fővárosi kerületekhez és meghallgatná a problémákat, hiszen bajban vannak az önkormányzatok, bajban van az egész ország. A legfájóbb sarc most éppen az iparűzési adó elvonása, de önök nyugodtan ülnek a kormánypárti székekben, hisz boldogok, mert a taóból a Felcsút 40 milliárdnál jár már, 40 milliárdot kapott a felcsúti focicsapat, ezért önök szerint minden rendben van. De javaslom, hogy egy kicsit szálljanak ki a bőrülésekből és beszélgessenek az emberekkel. A budapestieket, Budapestet önök gyűlölik, gyűlöli a Fidesz és Orbán Viktor. Nem tudják megemészteni az előző önkormányzati választáson elszenvedett csúfos vereségüket. Mi más lenne az oka annak, hogy elvontak 11,8 milliárdot gépjárműadóban, 38 milliárd szolidaritásijárulék-többletet vetettek ki, 2,3 milliárd adókivetés volt a