Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. március 22. hétfő - 185. szám - „A 2021-27 évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról” című politikai vita - ELNÖK: - BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): - ELNÖK: - DR. ÁGOSTHÁZY SZABOLCS IMRE, a Miniszterelnökség államtitkára:

802 A közzététel nélküli közbeszerzési eljárások tekintetében korábban egy magasabb arányt képviselt Magyarország, hat évvel ezelőtt 3600 körüli közzé nem tett közbeszerzés, egyébként jogszerűen, de azzal a lehetőséggel élve, amit a törvény biztosított, közzé nem tett közbeszerzési eljárás indult, ez most már 274-re csökkent, kevesebb, mint a tizedére, tehát képesek vagyunk az érdemi javulásra; tovább haladunk ezen az úton. Az odaítélési szempontok tekintetében Magyarország esetében mindössze 44 százalék az, ahol a legjobb ár a döntő. Bármilyen meglepően is hangozhat ez, ez pozitív az Unió értékrendszerében, ugyanis ez azt jelenti, hogy a fennmaradó részben, mintegy 56 százalékban nemcsak egy beruházás vagy egy beszerzés olcsósága számít, hanem annak a minősége is, beleértve akár a hosszú távú környezeti szempontok érvényesítését is. (22.50) A kkv-k nyertességi aránya Magyarországon 60 százalék, ez kiemelkedő mutató. Csak hogy egy szomszédos állammal vessem össze, Romániában mindez, a kkv-k ottani nyertessége 5 százalék. A 60 százalékos mértéknél jobb aránnyal csak a nálunk jóval kisebb országok bírnak. Feltételezem, de ez csak egy logikus következtetés, hogy ez a piacok méretéből is adódhat az ő esetükben. Balczó képviselő úr szintén idézte a Tanács döntését. Nem emlékszem szó szerint, de feltételezem, hogy ez az országspecifikus ajánlások részletes része lehetett, amit idézett egy tanácsi határozatból. Ennek kapcsán az az élményem - az elmúlt most már több mint fél év bizottsági tárgyalásai során ez egy rendszeres téma az európai uniós szervekkel -, hogy ez a „van rajtunk sapka, nincs rajtunk sapka” esete a nyuszikás viccből, ha ezt esetleg ismerik. Minden alkalommal, amikor elkezdjük, hogy na jó, de mik a konkrétumok, akkor nagyjából a tanácstalansággal és nemzetközi példákkal találkozunk, azt az itinert vagy cselekvési sort, amit a kormány február elején egy kormányhatározatban elfogadott, ugyanakkor üdvözlik és belátják, hogy igen, ez az az út, amely az uniós szabályrendszer szerint is előremutató számunkra, ugyanakkor a kormány a maga akaratából, a maga elkötelezettsége okán hozta meg azt a határozatot. A korrekciós rátára, a 3,9 százalékra, amit többen említettek, nem térnék ki, mert Bánki képviselő úr nagyon helyesen rámutatott, hogy ez egy olyan mutató, amelynek nagyjából háromnegyedét a 4-es metró szabálytalansága határozza meg, és ennek a hatása a módszertan miatt körülbelül három év alatt fut ki. Tehát a megállapítástól számítva három évig ez még rontja a mutatóinkat. Ugyanakkor szeretném idézni az OLAF egyik igazgatóját egy auditjelentésből. Azt írta le, hogy nem lát rendszerszintű problémát a Magyarországgal kapcsolatos statisztikákban. Tehát az adatszolgáltatásaink rendben vannak azok minőségét, mennyiségét tekintve, és magyarán, nem lógunk ki az európai átlagból semmilyen tekintetben. Az árfolyam tekintetében jeleztek észrevételeket, hogy jelenleg mennyivel tartunk a 2010-es árfolyamszint felett. Az idézett számok persze természetesen helyesek, de ezek nem relativizálják a magyar fejlesztéspolitikára és a magyar emberek jólétére vonatkozó számokat. Ugyanis minden adat, amelyet államtitkár urak vagy akár én említettünk a mai vitában, azok nettó reálbérre vonatkoznak, tehát a konkrét életszínvonalra. Az árfolyamromlás e tekintetben nincs hatással. Minden szám, amit mondtunk, hogy mennyiben fejlődött a magyar emberek jóléte, továbbra is megáll. Az árfolyamváltozás ezt negatív irányban nem befolyásolja, ugyanakkor az ország versenyképessége tekintetében viszont előnyök is jelentkeznek. Szó volt arról, talán a Jobbik soraiból vetették fel, hogy helyes-e az, hogy Budapestre mennyi forrást biztosít a kormány. Ez egy érdekes szempont, magunk is sokat gondolkodtunk rajta. Egy múlt heti sajtótájékoztatón elmondtam a következő tíz évre tervezett budapesti forrásarányokat. Az összes uniós büdzséből, legyen az bármilyen típusú, legfeljebb nagyjából 3000 milliárd forint az, ami a budapesti területre érkezhet; ennek fele közlekedésre, egynegyede egészségügy fejlesztésére, egyötöde gazdaságfejlesztésre, a fennmaradó rész pedig leginkább a zöldügyekre. E tekintetben vitában állhatnak a reményeik szerint leendő koalíciós partnereikkel. Ezt a főváros kevesli, hál’ istennek, a parlamenti pártok egy része sokallja. Ebben mi azt a pozíciót képviseljük, hogy Budapest nem egy önmagában létező város, hanem az ország gazdasági motorja és a nemzet fővárosa is. E tekintetben tehát nem tartom túlzónak az ideszánt forrásokat, mert annak a közvetett haszonélvezője messze nem csak az itt lakók közössége. Néhány részletesebb reakció képviselő urak megjegyzéseire. Varga Zoltán képviselő úrnak, a DK-ból volt egy érdekes megjegyzése, amely megütötte a fülemet. Eszerint ő elfogadhatónak látná azt is, ha a kormány teljes működését az Unió finanszírozná. Ez számomra rendkívül megdöbbentő állítás, de az ő szájából, a pártja értékrendjét nézve ez végül is természetes, mert hozzá vannak szokva, egy kiszolgáltatott és külföldi befolyástól függő kormány számukra elfogadható létállapot. A Fidesz-KDNP-kormány pedig a szuverén nemzetekben hisz Európában, és ennek megfelelően cselekszik.