Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. március 22. hétfő - 185. szám - „A 2021-27 évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról” című politikai vita - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (független):
786 ebben a Fidesz csodálatos szövetségese az Európai Unió vezetésének, akik részben a francia nemzetállami érdek, részben pedig egyéb okok miatt, nagyon is támogatják ezt az agrárpolitikát. A közös agrárpolitika ugyanakkor nem fenntartható abból a szempontból sem, hogy az agráriumban dolgozók Magyarországon egyre idősebbek. Ezeket a statisztikákat még a magyar Agrárminisztérium oldalán is meg lehet találni, tehát ez nem valami ellenzéki összeesküvés része. Illetve a közös agrárpolitika az a politika, ami miatt Magyarországon soha nem fogunk tudni az élelmiszer-önrendelkezéshez közelebb jutni. Amikor én először a Lehet Más a Politika nevű párt aktivistája lettem 2010-ben, akkor az volt az egyik szlogenünk, hogy „lehet magyar a bolti paradicsom”, ehhez nem jutottunk közelebb tíz év Fidesz-kormányzás alatt. Hiába jelentette be ma Nagy István, hogy harcot hirdetünk a Lidl meg az Auchan ellen, önök ezt a harcot leginkább azzal hirdették meg, meg azzal folytatják, hogy adókedvezményeket adnak ezeknek a cégeknek, illetve semmilyen olyan politikát nem voltak hajlandóak támogatni, ami azt szolgálta volna, hogy Magyarországon élelmiszer-önrendelkezés legyen. És akkor még egy dolgot behoznék ide. Miközben erről beszélünk, és miközben sokszor a globalizáció ellen érvel az összes fideszes médium és fideszes politikus, értelmiségi, közben az Európai Unió és a Dél-Amerika közötti szabadkereskedelmi egyezmény támogatására készülnek, egy olyan egyezményére, amely meg fogja növelni a dél-amerikai agrárexportot Európára, és ami megint ki fog szorítani magyar agrártermékeket a saját piacukról. És úgy fogják ezt megtenni, hogy közben elmondják, hogy önök amúgy a globalizáció ellenségei, amikor minden ilyen globalizációpárti, szabadkereskedelmi egyezményt támogatnak, hiszen önök mindig is neoliberálisok voltak, és a szabadkereskedelem pártján állnak, és aki a szabadkereskedelem pártján áll, az nem tud a klímaváltozás ellen valóban küzdeni. A lokális szempont ugyanakkor nagyon tud érvényesülni egy ilyen fejlesztéspolitikában. A szubszidiaritás szót, amit most érdekes módon sikerült kimondanom, sokszor kimondta államtitkár úr az expozéjában. Az a helyzet, hogy a szubszidia... - most másodjára nem ment... (Derültség.) Tehát az a helyzet, hogy a szubszidiaritás elvével ugyanakkor ellentétes az, hogy amikor az ellenzéki önkormányzati vezetések azzal kampányoltak, hogy direkt akarnak EU-s forrásokat lehívni, akkor ezt önök valamilyen nemzetáruló összeesküvésképpen állították be, amikor az az alapelv, amit most nem fogok kimondani, pontosan azt jelentené, hogy erre képesek lennének. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata például egy 10 éves gazdaságfejlesztési tervet is javasolt azért, hogy lássák, hogy nemcsak a következő választásokig gondolkodik akkor, amikor az európai uniós forrásokat kívánja elkölteni, hanem tudományos és technikai ipari parkot hoznának létre, hogy ne csak az ingázás, illetve a jelenleg létező ipari létesítmények jelentsék a városnak és a térségnek az alapvető munkahelymegtartó képességét, illetve pontosan ezért szakképző központot hoznának létre. És ha már visszatérünk a víz napja közelébe, az esővíz, és hogy növelnék a zöldfelületek számát, azért is fontos, mert hogyha komolyan gondoljuk a zöldpolitikát, akkor azt egyszerre kell elkezdeni a szabadkereskedelemellenességgel, és ugyanúgy kell megtenni a vízvédelemmel is. Úgyhogy arra kérnénk önöket, hogy ha még komolyan gondolják, vagy valaha volt egy ilyen pillanat, hogy komolyan gondolták azt a zöldfordulatot, amit egyszer csak egy belső mérés után kijelentettek, akkor ne térjenek el azoktól az alapelvektől legalább, amiket ott megfogalmaztak. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki pártok padsoraiból. - Közbeszólás ugyanonnan: Úgy van!) ELNÖK: Köszönjük. Megállapítom, hogy amikor Ungár képviselő úr a mikrofonba beszél, akkor elhallgatódtak a háttérzajok. Ezúttal, tisztelt képviselőtársaim, tájékoztatom önöket arról, hogy Tordai Bence frakcióvezető úr arról tájékoztatott, hogy a Párbeszéd képviselőcsoportja a politikai vitában a frakció részére megállapított időkeret fennmaradó részét, tehát 26 perc 49 másodpercet az MSZP-képviselőcsoport javára átadja. Kérem a munkatársakat, hogy az időkereteket a bejelentésnek megfelelően módosítsák. Köszönöm. Megadom a szót Szél Bernadett képviselő asszonynak. Parancsoljon! DR. SZÉL BERNADETT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kezdem azzal, hogy az a pénz, amiről vitázunk, az egy történelmi lehetőség Magyarország számára. Eddig két Marshall-segélynyi pénz jött hozzánk, és nem sikerült értelmes célokra felhasználni. Az előbb kifogásolták itt az államtitkár urak, hogy nem érdeklődtünk eléggé ezek után a pénzek után. Hát, biztosíthatom önt arról, hogy nagyon is érdeklődtünk. Sajnos volt, aki nálunk is jobban érdeklődött, úgy