Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. március 22. hétfő - 185. szám - „A 2021-27 évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról” című politikai vita - ELNÖK: - VARGA ZOLTÁN (DK):

787 hívják, hogy Mészáros Lőrinc, és az ő érdeklődése a mai napig tart; és amíg ő érdeklődik e pénzek után, addig nem a magyar embereknek a javára lesz ez felhasználva. És arra is szeretném felhívni az ön megtisztelő figyelmét, hogy az OLAF legutóbbi jelentése is kimutatta, hogy konkrétan a magyar kormány csalta el az EU-ban a legnagyobb mértékben az uniós forrásokat. 2015-2019 között 3,93 százalékát tette ki az a pénzügyi büntetés az összes uniós felzárkóztatási és agrártámogatásnak, ami Magyarországra jött, és ez konkrétan tízszerese az európai uniós átlagnak, és egyébként az összes tagállam közül a legnagyobb mérték. Szóval, erre varrjanak, legyenek kedvesek, gombot, mert azt hiszem, hogy ezek a számok magukért beszélnek. És egyébként én ezt a pénzt kettő szempontból szeretném a figyelem fókuszába helyezni. Ez a pénz egyrészt alkalmas lenne arra, hogy végre Magyarország számára egy olyan helyzetet teremtsen, hogy a magyar nép kitörjön a szegénységi csapdából, abból a bércsapdából és összeszerelőüzem-csapdából, amibe egyébként a Fidesz-KDNP alatt teljesen belekerült a magyar gazdaság és a magyar dolgozók is. Talán nem kell a szükségesnél jobban hangsúlyoznom, hogy milyen állapotban van a magyar oktatás és a magyar egészségügy itt a pandémia kellős közepén. Borzalmasan tragikus adatok érkeztek honfitársainkról, és ha önök az elmúlt tíz évben ezeket a pénzeket az egészségügybe meg az oktatásba tették volna, akkor ezáltal a magyar munkavállalókat is felkészítették volna arra, hogy magasabb hozzáadott értékű munkát tudjanak termelni, és nem egy ilyen lefelé vezető spirál lettünk volna, hanem sokkal inkább egy olyan hely, amelyben jól képzett magyar munkavállalók jobb keresetért tudnak dolgozni. Önök a másik utat választották. Itt az esély, hogy ezen fordítsunk! A másik pedig az a jövőt felélő és rövidlátó gazdasági működés, ami sem nem fenntartható, sem nem biztonságos a jövő szempontjából. Én egyre inkább azt látom, hogy a járvány utáni helyreállítás egyszerűen nem mehet az eddigi forgatókönyv szerint. Nyakló nélkül támogatták a fosszilisenergia-ipart, a szennyező nagyvállalatokat, és egyszerűen nem arra használják a válságot sem, hogy zöldirányba induljunk el. Áttekintettem a helyreállítási terv energetikai részét, és borzasztó csalódás, ugyanis jelen állás szerint, hogy ha 40 százalék kibocsátáscsökkentést vállalnak 2030-ig, akkor ez azt jelenti, hogy a következő tíz évben nagyjából semmi nem fog történni, azon kívül, hogy miután Mészáros Lőrincéktől a magyar adófizetők megvették a lerobbant Mátrai Erőművet, azt leállítják, átállítják földgáztüzelésűre, és utána pedig a következő generációk gyakorlatilag nyolcszor annyira kell hogy csökkentsék a kibocsátást 2030 után, mint nekünk lett volna rá lehetőségünk a 2020-as években. Én nem akarok ilyen örökséget hagyni a gyermekeinknek! Ez nagyon-nagyon fontos. És nagyon kérem önöket, hogy ne hivatkozzanak többé arra, hogy a szocialista nehézipar összeomlott, és utána az ott elért eredményekkel gyakorlatilag kipipáltuk a klímavédelmi törekvéseket. Törvényünk van róla, hogy 2050-re Magyarország klímasemleges lesz. (21.30) Innentől elkezdve a következő időszakban ez kell hogy a célunk legyen, nem pedig az, hogy önök egy elmúlt rendszer adósságával megpróbálják kipipálni a feladatokat. Azt atom-nap-gáz forgatókönyv, amelyet senkivel meg nem konzultálva tűztek a zászlajukra, az gyakorlatilag betiltotta a szélenergiát. Én igazából nem értem, önök hogy képzelik el azt az energiarendszert, amelyben egy masszív, hatalmas kapacitású atomerőmű együtt üzemel egy decentralizált rendszerrel. Vagyunk még páran, akik ezt nem látjuk. De Paks II. önöknek csak egy korrupciós projekt, viszont a veszélyesebb fajtából. És borzasztóan hiányzik a helyreállítási tervből és az operatív programok tervezetéből is az, hogy a magyar házakat és lakásokat le kell szigetelni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Nem elszigetelni, leszigetelni. 2010-ben megígérték, 2021-ben vagyunk, és még mindig nem csinálták meg. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK: Köszönjük. Most kettőperces hozzászólások következnek. Megadom a szót először Varga Zoltánnak, a DK képviselőjének. Parancsoljon! VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Egy picikét úgy érzem, hogy valami kétségbeesett csodavárás ez a mai este. Én kétségbeesve akarnék hinni önöknek, hogy amiről beszélnek, ez egy szigorú szakmai kérdés. Önök kétségbeesve akarnak abban hinni, hogy az önök főnökei becsületes

Next

/
Thumbnails
Contents