Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. március 22. hétfő - 185. szám - Azonnali kérdések és válaszok órája - Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „Milyen szakmai elvárásoknak nem tud megfelelni a Mocsai Lajos által vezetett Testnevelési Egyetem?” címmel - DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): - ELNÖK: - DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik):

703 Azt mondja ön, hogy igazságtalan, és hogy csökkentsük az alapvető élelmiszerek áfáját 5 százalékra. De nem mondja meg, hogy mire, mert lényegében az alapvető élelmiszerek áfája, nem mondom, hogy mind, de már 5 százalékos; lásd tej, baromfihús, sertéshús, tojás, hal - amit egyébként önök nem szavaztak meg. Tisztelt Képviselő Úr! Én úgy gondolom, hogy a magyar kormány 2010 óta jelentős adócsökkentést (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) hajtott végre az emberek számára. Ugyanakkor önök pedig nem az adócsökkentés pártja, hanem adóemelésé, hiszen mindenféle adót lényegében emelnének. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) Azonnali kérdések és válaszok órája ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Országgyűlés! 14 óra 3 perc van, az azonnali kérdések tárgyalására térünk át. Tisztelt Országgyűlés! Jakab Péter és Szilágyi György, a Jobbik képviselői, azonnali kérdést kívánnak feltenni a miniszterelnök úrnak: „Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?” Miniszterelnök úr távolléte miatt válaszadásra Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter urat jogosította fel. Kérdezem képviselő urat, elfogadja-e a válaszadó személyét, vagy miniszterelnök úrtól személyesen kéri a választ. SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Megvárjuk miniszterelnök urat. ELNÖK: Tájékoztatom, képviselő úr, hogy miniszterelnök úrnak a harmadik soron következő azonnali kérdések órájában kell válaszolnia. Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „Milyen szakmai elvárásoknak nem tud megfelelni a Mocsai Lajos által vezetett Testnevelési Egyetem?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Brenner Koloman és Steinmetz Ádám, a Jobbik képviselői, azonnali kérdést kívánnak feltenni az innovációért és technológiáért felelős miniszternek: „Milyen szakmai elvárásoknak nem tud megfelelni a Mocsai Lajos által vezetett Testnevelési Egyetem?” címmel. Miniszter úr távolléte miatt válaszadásra Schanda Tamás János államtitkár urat, miniszterhelyettest jogosította fel. Kérdezem képviselő urat, elfogadja-e a válaszadó személyét, vagy miniszter úrtól személyesen kéri a választ. DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Igen. ELNÖK: Öné a szó, képviselő úr. DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A sport világában nagyon sokan, így édesanyám, édesapám és én magam is a TF-en, a Testnevelési Egyetemen szereztem diplomát. Naivan azt gondoltuk, hogy a közel százéves múltra visszatekintő TF nem lesz áldozata az önök erőszakos politikájának, de tudomásom szerint éppen ma tartanak szenátusi ülést arról, hogy a Testnevelési Egyetem is egy alapítvány által fenntartott intézménnyé alakuljon át. Kérem szépen, nyilvánvalóan azért, mert önöktől erre vonatkozóan kaptak egy - idézőjelben tessék érteni - visszautasíthatatlan ajánlatot. És amennyiben ez megtörténik, úgy a gyermekeinket tanító testnevelőket és edzőket képző intézményt a miniszter úr által kinevezett, a Fideszhez hű komiszárok fogják irányítani, olyan emberek, akiket egy kormányváltást követően sem lehet visszahívni majd

Next

/
Thumbnails
Contents