Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. június 8. kedd - 208. szám - Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2020. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - BŐSZ ANETT (DK):

3292 idején, a járvány kellős közepén Fideszhez komolyan köthető cégek hogyan rabolták ki Magyarországot és az állampolgárait, hogyan nyerészkedtek ezeken az üzleteken, ha mást nem, én csak ezt kérem öntől, ha van még lelkiismerete egyáltalán, hogy ezt az egyet nem fogja hagyni, és vizsgálatot indít; csak ezt az egyet tegye meg, mielőtt kormányváltás lesz, mert higgye el, hogy 2022 után nagyon nehéz lesz tükörbe nézni. Én azt gondolom, hogy mindent meg lehet magyarázni, mindent lehet politikailag magyarázni, de azt, hogy a járvány kellős közepén hogyan gazdagodtak meg emberek, miközben mások meghaltak, az teljes mértékben elfogadhatatlan. Nem tudjuk elfogadni a beszámolót. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszony. Most megadom a szót Bősz Anett képviselő asszonynak. BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Abban nincsen köztünk vita, hogy ellenőrizni kell az adófizetők forintjainak felhasználását, és ez az Állami Számvevőszéken keresztül megvalósulhatna. Abban azonban már jelentős vita keletkezik közöttünk, hogy egy független intézmény beszámolóját hallottuk-e avagy sem, a jelenlegi ellenőrzések ugyanis következetlenek, szakmaiatlanok, és már a függetlenség látszatát sem igyekeztek az elmúlt két évben fenntartani, elnök úr. A Sargentini-jelentéseknél, valamint az európai uniós források elköltésénél nagyon sokszor megkaptuk a kormánypárti képviselőtársak részéről, hogy csak egy furkósbot az Európai Unió kezében a jogállamiságnak az emlegetése, amikor hazánkra néz. De, tisztelt képviselőtársaim, az ÁSZ működése az egyik legerősebb bizonyíték a jogállamiság súlyos sérülésének hazánkban. A jogorvoslat nélküli bírságolás, amivel kizárólag az ellenzéki pártokat és a kormánynak nem tetsző szervezeteket illetik, évek óta folytatódik, és én magam arra is hoztam bizonyítékot ebben a felszólalásban, hogy bizony nemcsak az egyes szervezetek között nem valósul meg az egyenlő bánásmód elve, hanem időben sem találunk azonos bánásmódot még az egyes szervezetek esetén sem. Nem volt ez másként akár a Magyar Liberális Párttal, akár a Demokratikus Koalícióval sem. Bizony a pénzügyi kollégáinknak a beszámolói alapján, ami elfogadható volt még a ’15-16-os vizsgálatnál, az a ’17-18-as vizsgálatnál már hibaként volt feltüntetve, illetve fordítva, majd megmagyarázták ezt, idézet következik: az ÁSZ ellenőrzés nem érintette a vonatkozó tételt, így a nem megfelelő gyakorlat feltárására sem került sor. Az elnök úr említette az expozéjában, és aztán a kormánypárti képviselőtársak is kitértek erre, hogy mindig győzött a javítás szándéka. Hát, elnök úr, hogyha győzött volna a javítás szándéka, akkor a javítás szándékát nemcsak elméletben gondolták volna komolyan, hanem a levelek, amelyek a javítás szándékával születtek, és amikor a korrekciók megtörténtek, akkor ezek a levelek nem előzték volna meg azokat a súlyos büntetéseket és azokat a sajtóközleményeket, amelyek kifejezetten politikai céllal és kifejezetten egyes szervezetek lejáratási szándékával születtek az ÁSZ részéről. Hogy milyen bizonyítékot hoztam az én állításaim bizonyítására, elnök úr, élnék a lehetőséggel, hogy egy olyan frakció tagja vagyok, amelyben a Magyar Liberális Párt és a Demokratikus Koalíció is az énáltalam emlegetett faktorok elszenvedője volt. Hogy az ÁSZ-ban nem él az ártatlanság vélelme, hanem kifejezetten a bűnösség vélelme él, amikor az egyes ellenzéki pártokkal szemben fellépnek, és kifejezetten fenyegetik a kollégái az én kollégáimat, ugyanúgy, ahogy a Demokratikus Koalíció kollégáit, elnök úr, én azt gondolom, hogy nemcsak a jó ízlés határait feszegeti, hanem a jogállamiság korlátait is. Azt gondolom, hogy egészen egyszerűen szégyen, hogy idáig jutottunk európai uniós tagországként. Utólag, amikor kikerül a hatáskörükből - és itt a bizonyítékom, elnök úr, az állításaim igazolására, amikor kikerül az ÁSZ hatásköréből - egy ügy, és átadják, mondjuk, a NAV-nak vagy a nyomozó hatóságnak, akkor szinte kivétel nélkül megszűnnek ezek a vizsgálatok, mert önöknek ezekben nem volt igaza, elnök úr. Én azt gondolom, hogy amikor arra hivatkozik, hogy 150 éves múlttal rendelkező intézményt vezet, akkor illene ehhez a 150 éves múlthoz felnőni és felelősséggel tekinteni arra a történelmi múltra, ami valóban a pénzek elköltésének tisztaságát és nem pedig valamifajta politikai furkósbotot szolgál; nem pedig azt szolgálja, hogy a kampányban kifejezetten aktív résztvevője legyen az Állami Számvevőszék a különböző sajtónyilatkozatok megtételének, amelyek jelentősen beleszólnak a politikai kampányokba, és jelentős sérüléseket okoznak a pártjainknak úgy anyagi, mint egyébként politikai értelemben is. (14.30)

Next

/
Thumbnails
Contents