Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. május 31. hétfő - 205. szám - Egyes energetikai és közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - TÖRŐ GÁBOR, a Törvényalkotási bizottság előadója:
2951 Mindig ellene szavaztak, most viszont észrevették, hogy van mentőszolgálat, és azt mondják, hogy növelni kell. Hát, kellett volna az elmúlt években is támogatni ezeket a javaslatokat, amelyekkel 145 százalékkal emeltük a mentőszolgálat költségvetését 2010-2022 között. Fontos, hogy az orvosibér-emelés együtt járhatott egy 70 éves szörnyű örökség befejezésével, ez pedig a hálapénzrendszer, ezt is ki tudtuk vezetni. Nyilván eközben megjelenik az orvosibér-emelésnek is a többlete: ez 394 milliárd forint várhatóan a következő évben. A béremelés fedezetét tartalmazza a jövő évi költségvetés. Így tud megemelkedni az orvosok fizetése. Egy kezdő orvos, aki 255 ezer forintot keresett tavaly, ő idén 481 ezer forintot fog keresni, és jövőre pedig 619 ezer forint lesz az alapbére, tehát ez a bruttó alapbér, tehát az adó nélkül, de a különböző ügyeleti és egyéb pótlékok, járulékos bérelemek nélküli alapfizetés 619 ezer forint. Aki már régebb óta a pályán van, 20 éve dolgozik, az tavaly 510 ezer forintot keresett, idén 1 millió forint fölé emelkedett a jövedelme, jövőre pedig 1 millió 342 ezer forintot fog keresni. Egy több mint 40 éves tapasztalattal rendelkező, tehát a pályája vége felé járó, legnagyobb tapasztalatú orvos pedig, aki tavaly 575 ezer forintot keresett, az idén 1 millió 666 ezer forintot keres havonta alapbérként, erre jönnek még a többi elemek, és jövőre pedig az ő fizetése 2 millió forint fölé fog emelkedni, 2 millió 142 ezer forint lesz. Ezt is tartalmazza az egészségügyi költségvetési fejezet; illetve azt is, hogy az ápolóknak, a szakdolgozóknak is tovább fog folytatódni a béremelése. (15.40) Összesen 72 százalékos béremelést vállaltunk. Ennek a következő része 2022. január 1-jén fog következni egy 30 százalékos ápolóibér-emeléssel, és ennek a fedezetét is tartalmazza a költségvetés. Bízunk benne, hogy ezt támogatják majd baloldalról is, bár illúzióink nincsenek, mert az előzőekben sosem támogatták ezeket a javaslatokat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Rétvári államtitkár úr. Megkérdezem Vejkey Imre képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkári választ. DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Mindenekelőtt köszönöm megtisztelő válaszát, melyet elfogadok. Köszönöm, hogy jövőre 769 milliárd forinttal több jut majd az egészségügyre, mint ebben az évben. Köszönöm, hogy 11 év alatt több mint megdupláztuk az egészségügyre fordított kiadásokat. Végül, de nem utolsósorban ezúton is kifejezem hálás köszönetem az orvosoknak és az ápolóknak, hiszen a pandémia alatt mindenkit, aki emberi számítás szerint meggyógyítható volt, meggyógyítottak. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Vejkey Imre képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációs napirendet befejeztük. Egyes energetikai és közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Soron következik az egyes energetikai és közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormányelőterjesztés T/15999. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor, ezért megadom a szót Törő Gábor képviselő úrnak, a bizottság előadójának. TÖRŐ GÁBOR, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. május 27-én tartott ülésén megtárgyalta az egyes energetikai és közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szóló T/15999. irományszámú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és