Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 27. csütörtök - 204. szám - A Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - TORDAI BENCE, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről:

2858 kínai bizniszegyetem, annak az idehozatala, annak a kínai munkásokkal, kínai alapanyagból való felépítése, úgy, hogy aztán a végén a nagy része kínai tulajdonban lesz, ami nem, az pedig Fidesz-tulajdonban, és mindez természetesen a magyar adófizetők pénzéből finanszírozva. Tehát nyilván lesz egy olyan szűk elit, aki úgy gondolja szerencsésnek, hogy a gyerekeit majd oda fogja járatni, nekik talán jó lesz. Nyilván jó lesz ennek az állami bizniszegyetemnek, mármint kínai állami bizniszegyetemnek is, hiszen hatalmasat fognak kaszálni rajta. Természetesen jó lesz azoknak a Fidesz-közeli vállalkozóknak, akik a kínaiaktól alvállalkozóként mindenféle túlárazott lehetőségeket kapnak, tehát Mészáros Lőrincnek és barátainak is jó lesz. Jó lesz azoknak a fideszes fontos embereknek, akiket majd beleraknak a vagyonkezelő alapítványba, amely tulajdonolja ezt az egyetemet, mint ahogy az összes magyar egyetemet lassan Fidesz-közeli magánkezekbe játszották át. Ez az a szűk 1 százalékos réteg, amelynek lesz valami előnye a Fudan idehozatalából, ha az megtörténik. Károsultja viszont a 99 százalék, mindenekelőtt a magyar adófizetők, akik kifizetik mindennek a rémálomnak az 540 milliárdos költségét, ha a maguk tervei végigmennek - jelzem, nem fognak -, és különösen kárvallottja ennek a Diákváros ügye, azoknak a vidéki magyar fiataloknak az ügye, akik idejönnének Budapestre tanulni, hogy a meglehetősen jó színvonalú magyar egyetemeken tanuljanak. De nem őket támogatják, és nem a magyar egyetemeket támogatják, hanem az őket kiszorító nemzetközi gazdasági elit gyerekeinek fognak itt létrehozni terveik szerint egy luxusegyetemet. Most ezt nehéz lenne tényleg elmagyarázni, hogy miért jó és kinek jó, és én rettentően figyeltem a kormánypárti előterjesztőkre, a fideszes vezérszónokokra, még a KDNP-sre is, és még mindig nem értem, hogy ez nekünk, magyaroknak miért volna jó. Azt mondja Nacsa Lőrinc képviselőtársunk, hogy ez versenyre készteti a magyar egyetemeket és a magyar felsőoktatást. Hát, csodálatos dolog úgy versenyezni, hogy a magyar egyetemeken egy oktató keres valahol 200-600 ezer forint között bruttóban, ezen a kínai luxusegyetemen meg másfél millió és 6 millió forint között fog keresni egy oktató, erre jön még rá az a személyes többmilliós kutatási keret, amit biztosítanak nekik. Tényleg így kell működjön egy jó egyetem, egy kutatóegyetem, egy olyan egyetem, amelyik a nemzetközi élvonalba próbál tartozni, de miért nem a magyar felsőoktatásnak biztosítják akkor az erre fordítandó összegeket? Tehát 540 milliárd forintot költenek a Fudanra magyar közpénzből, és 453 milliárd forint az egész magyar felsőoktatás éves finanszírozása. Értik?! És akkor maguk itt a nemzeti kormány, amelyik a nemzeti érdekeket képviseli?! Ha önök lennének a helyünkben, akkor már rég nemzetárulóznának meg hazaárulóznának teli torokból. De nézzük akkor egy kicsit azért a költségeket, a finanszírozási részét, már csak azért is, mert magyar közgazdászok ezzel kapcsolatban tettek most közzé egy nyílt levelet, egy üzenetet, köztük olyan figurák, akik baloldali elhajlással nem vádolhatók, mint például az első Orbán-kormány minisztere, Chikán Attila, a korábbi fideszes miniszterelnök-jelölt, Bod Péter Ákos, vagy a korábbi, Fidesz által kinevezett KSH-elnök, Mellár Tamás. (Schanda Tamás János: Ő a te frakciódban ül!) Ők azt mondják, hogy ezt az 540 milliárd forintot, illetve ennek a hitelre eső részét hatszoros kamattal fogják felvenni ahhoz képest, amit az Uniótól kaphatnánk hitelként. Tehát a majdnem ingyenes hitelt, amit az Unió nyújt, azt visszautasítják a Helyreállítási és Ellenállóképességi Alapból, és helyette felveszik hatszoros áron a kínai hitelt, amelynek a pontos összegét egyébként nem lehet tudni, mert ugyan 450 milliárd forint kering, de a kínai finanszírozó fél 580 milliárdról is tett ajánlatot, úgyhogy lehet, hogy ez még tovább drágul. De azt sem tudjuk, hogy mibe fog ez kerülni nekünk, magyaroknak, nemcsak az, hogy mennyire adósítja el az Orbán-kormány az egyébként is 80 százalék fölötti államadósságban fuldokló Magyarországot, hanem azt sem tudjuk, hogy mennyi ennek a tényleges ára. Az a csodálatos cég, amelynek a neve Kínai Állami Építőmérnöki Vállalat, 338 milliárd forintos ajánlatot adott. És akkor most itt jön a 200 milliárd forintos kérdés, hogy honnan származik a differencia. Hova megy el az a 200 milliárd forint, ami nem a megépítésre lesz ráfordítva? Ezt teszik önök zsebre? Ők beárazták 650 ezer forintos négyzetméteráron, Palkovics miniszter meg azt mondta, hogy mi egy kb. egymilliós négyzetméterárral számoltunk. Így már érthető, hogy kijön ez az 540 milliárd forint. Máris túlárazták 50 százalékkal a projektet? Tényleg kiveszi a Fidesz magának ezt a 200 milliárd forintot Mészáros Lőrincen meg barátain keresztül? Mi a terv pontosan, államtitkár úr? Azért azt, legyen már olyan kedves, világítsa meg egy kicsit. Akkor beszéltünk a költségekről, beszéltünk a tandíjakról, ugye, két és fél millió a legolcsóbb félév, de ez folyamatosan emelkedik, mesterszakon akár a duplája is lehet, beszélhetünk a fizetésekről és arról, hogy ez hogyan vonja el a legjobb oktatókat, ha adott esetben megvalósul, a magyar egyetemekről. Tehát nem verseny lesz itt, hanem kivéreztetés, agyelszívás, ráadásul tényleg városon belül. Úgyhogy a magyar felsőoktatásnak, ha használni akarnak, akkor nagyon gyorsan fújják le ezt a projektet; tök egyszerű, nem kerül semmi pénzbe. (14.20)

Next

/
Thumbnails
Contents