Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 27. csütörtök - 204. szám - A Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK:

2859 Ha tényleg fejleszteni akarnák esetleg a magyar felsőoktatást, akkor tegyék vissza állami tulajdonba az alapítványokat, amiket fideszes kezekbe pakoltak, és rakjanak egyszerűen több pénzt a felsőoktatás éves finanszírozásába! Nézzük egy kicsit az egészet globális kitekintéssel, geopolitikai szemszögből! Ugye, volt itt jó nemzetközi egyetem, úgy hívták, hogy Közép-európai Egyetem, a CEU, azt sikerült elüldözni, és most a kínai nyitás jegyében egy keleti diktatúra egyetemét próbálják idehozni helyette. Valóban vannak olyan nemzetközi ranglisták, amiken ez is előkelő helyen szerepel, de azért az, hogy egyáltalán egyetemnek lehet-e nevezni egy olyan intézményt, ahol az akadémiai függetlenség és gondolatszabadság mint alapelv átadta a helyét a Kínai Kommunista Párt iránymutatásának, követésének, hát, ez egy erősen problémás kérdés. És itt nem a kommunistán van a hangsúly, hiszen azt tudjuk, hogy a Kínai Kommunista Párt nevű hatalmi konglomerátum egy államkapitalista diktatúrát működtet olyan koncentrációs táborokkal az ujgurok számára, ami után a nácik is megnyalnák a tíz ujjukat. Tehát ezzel a diktatúrával bizniszelnek maguk, és tényleg furcsának tűnhet, hogy a Fidesz, ami magát antikommunistaként tételezi, bár soraiban sok korábbi kommunista szerepel, és nagyon sokszor bolsevik tempót használnak, egy kommunista párttal szerződik le, de ők sem kommunisták, ahogy maguk sem kommunisták, egyszerűen mindent képesek megtenni a hatalomért és a pénzért. Talán kicsit érthetőbb ez a szoros baráti kapcsolat, ha a Kínai Kommunista Pártot csak kínai KP-nek rövidítjük, és akkor most már mindenki látja, hogy mi a logika e mögött a baráti együttműködés mögött. Az is felmerült sokszor, hogy ez valami kémközpont lesz, és hát, nem alaptalanok a félelmek. Ugye, nagyjából az ilyen intézmények két-három százaléka valóban kémeket alkalmaz. Nem főállású kémek, másodállású kémek ők, tisztességes egyetemi oktatók lesznek, vagy tisztességes építőipari munkások és mérnökök lesznek a felületes szemlélő számára, csak éppen a valóságban leadják a kínai titkosszolgálatnak a jelentéseket. Ez egy trójai faló, kedves fideszes képviselőtársak. Nézzék meg, hogy hogy járt az Afrikai Unió, amikor a 2010-es évek elején elfogadott egy ehhez hasonló trójai falovat, aztán ráadásul nem velük fizettették ki, hanem az Afrikai Uniónak a 200 milliós székházát ajándékba kapták Kínából, majd néhány évvel később az derült ki, hogy hopp, mindennap a teljes adatállományt, ami ott megképződött, lementik, és átküldik egy kínai szerverre. Azért építették azt az egész székházat, hogy akadálytalanul telepíthessék bele a kémkedéshez szükséges technológiájukat. És nem ez az egyetlen eset, amikor a kínai állami építőmérnöki vállalat ehhez hasonló botrányokba keveredett. Tehát egészen nyilvánvaló, hogy mire fogják használni ezt az intézményt, és hiába ködösítenek itt, hogy más nyugati országokkal is mindenféle együttműködési kapcsolatok vannak, igen, közös képzési programok, azok mégiscsak kevésbé veszélyesek, mint amikor odaadunk egy félkerületnyi területet, és hagyjuk, hogy egy főhadiszállást építsenek itt a kínaiak. Álljon meg a menet! Nemcsak én mondom, hogy álljon meg a menet, hanem a főváros és az érintett kerület vezetése is azt mondja, hogy álljon meg a menet. Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina is azt mondja, hogy álljon meg a menet, sőt Orbán Viktor is azt mondja tulajdonképpen, hogy álljon meg a menet, mert miután legyőztük az önök emberét itt, Budapesten, a kormányfő azt állította, hogy oké, nem fog semmilyen beruházás megvalósulni Budapesten, amire a főváros vezetése nem bólint rá. Hát, erre nagyon nem bólintott rá, és mégis meg akarják valósítani. Úgyhogy innentől kezdve valóban az következik, hogy egyetlen négyzetméter területet sem adunk át a Fudan-projektnek, és ez nemcsak a mi véleményünk, hanem nagyon sok felháborodott magyar és budapesti ember véleménye. Ezért is indítunk egy olyan konzultációt, ha úgy tetszik, nemzeti konzultációt, ahol négy kérdésre válaszolva ki lehet fejteniük az embereknek az álláspontjukat arról, hogy szeretnék-e, hogy itt, ilyen feltételekkel ez az egyetem megvalósuljon. És ezért is támogatjuk azt a tüntetést, amit Jámbor András szervez jövő szombatra, június 5-ére, 14 órától a Hősök terére, ahol teljesen az aktuális, nonszensz szabályozással kompatibilis módon sok ezren fogjuk elmondani, hogy nem, köszönjük, nem kérünk a Fudan Egyetemből, stop Fudan, sőt üzenünk Pekingnek, hogy ők is megértsék, sőt megállítjuk Pekinget. Úgyhogy állítsuk meg Pekinget, gyertek ki ti is tüntetni, találkozzunk a Hősök terén, leginkább a Kossuth téren, és mutassuk meg, hogy nem lehet Budapesten bármit megvalósítani a 99 százalékos többség akarata ellenére, amit Orbán Viktor és barátai kitalálnak a maguk javára! Köszönöm szépen. ELNÖK:

Next

/
Thumbnails
Contents