Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 26. szerda - 203. szám - A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - SNEIDER TAMÁS (független):

2760 Elmondok önöknek egy sztorit. Tudják, debreceni vagyok, egy debreceni autóút, azon az autópályán különben, amit pont a Gyurcsány-kormány épített, az nagyjából két és fél óra hossza. Addig az embernek van ideje mindenre - és itt zárójelesen jegyezném meg, hogy igen, van kihangosító az autómban -, ilyenkor szoktak olyan telefonhívások jönni, amiken még én is megdöbbenek. Egy debreceni, nagyjából nyugdíj előtt álló melós házaspár. Az apának már igen-igen megrokkant az egészsége, dolgozgat szegény, de minimális pénzt kap, közel sem azt az átlagot, mint amit önök szoktak belehazudni a magyar emberek szemébe. Ez a nyugdíj előtt álló házaspár két gyermeket nevelt egy másfél, talán egy plusz két félszobás önkormányzati lakásban. Ezek a gyerekek kirepültek. A fia most, ha minden igaz, talán Berlinben egy gyárban dolgozik. A kislány idehaza maradt. És felhívtak majdnem sírva, hogy ott tartanak, hogy amíg a gyerekek itthon voltak, addig tudták fizetni a lakás bérleti díját, de ketten már képtelenek erre; hogy segítsek rajta, rajtuk mint debreceni volt önkormányzati képviselő, s szerezzek nekik olcsóbb bérletű lakást. Tehát nem arról van szó, hogy örülnek annak, hogy megvehetik majd a bérlakásukat tizedáron, hanem egyszerűen megpróbálnak valamilyen úton-módon lehetőséget teremteni arra, hogy egy lényegesen olcsóbb, kisebb, rosszabb komfortfokozatú bérlakásba költözzenek. (Böröcz László feláll a helyéről és indulni készül.) Böröcz képviselő úr, ne menjen el! (Böröcz László: Nem megyek!) Olyan sok jó ötletet fogok még önnek mondani, tanácsolni! (Nacsa Lőrinc: Ne fenyegetőzz!) Azt elhiszem, hogy az ötlet fenyegetőzésnek tűnik, pedig higgyék meg, hogy szívből szól. Tehát ezeknek az embereknek nem az a nagy problémája, hogy a Várban most megvásárolnának bármit, hanem az, hogy hogy lehet olcsóbbá tenni az ő életüket - és nem lehet. És ha ezeket a bérlakásokat, amelyek különben most vannak Debrecenben is és még jó néhány másik városban is, kirántják alóluk, ha megjelennek a Fidesz hiénái, az ingatlannepperek és a lakásmaffia, akkor ezek az emberek, akik most nem tudják kifizetni az egy plusz két félszobás önkormányzati bérlakás bérleti díját, az utcára fognak kerülni. És el kell gondolkodjunk azon, hogy akkor mi fog történni. Böröcz képviselő úr, mit fog ezeknek az embereknek mondani? Nem az I. kerületi, várbeli haveroknak, ha már a haveroknál tartunk, mert talán ön mondta azt, Csárdi képviselő úrnak, hogy a haverom. Ha a haverokról beszélhetünk, akkor itt önöknek vannak haverjaik, mert ilyen aljas, szemérmetlen törvényjavaslatot különben a világ nem látott még, mint amit önök itt most elénk terjesztettek. Az is azt igazolja, hogy nincs maguk mellett, maguk mögött senki. Ketten kell hogy megvédjék azt, amit Orbán Viktor talált ki és magára rálőcsölt. Gyakorlatilag, Böröcz képviselő úr - és most elnézést kérek az ülésvezetéstől, ezt csak a plasztikus jelzős szerkezetért mondom - a saját fejére borította éppen ezekben a pillanatokban azt a küblit, amit a kedves vezető rakott tele. Merthogy ott tartunk, hogy önnek a kezébe adtak egy törvényjavaslatot, rájöttek különben, hogy ebből népharag lesz és futás, és most azt mondták, hogy oldja meg valahogy. Szemmel láthatóan ez különben önnek meghaladja a lehetőségeit, ez nem fog sikerülni. De sok sikert hozzá! Azt tudom mondani, hogy gondolják meg, hogy mit csinálnak, nagyon rövid már az az egy év, amíg maguk még itt hatalomban lehetnek. De el kell azon gondolkodni, ha már a fideszes polgármesterek is különben tömegesen szólalnak fel, ha Debrecen fideszes pártkatonája, egy amúgy csendes technokrata ember azt üzeni önnek, hogy ez nem elfogadható, akkor higgye meg, hogy nagyobb a baj, mint ahogy azt önök gondolják, akkor ennek a sztorinak önök már a vége felé járnak, és nagyon csúnya befejezése lesz neki. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) (19.30) ELNÖK: Köszönöm szépen. Sneider Tamás független képviselő szólhat. Parancsoljon! SNEIDER TAMÁS (független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Elsőként azért azt mondanám, hogy mégiscsak egy fellélegzés, amit hallottunk, vagy egy részbeni fellélegzés, hiszen ez a törvényjavaslat, amit mindenki bírált, még a saját fideszes képviselőtársak is nemegyszer itt a folyosókon és polgármesterek is természetesen, ez láthatóan már nem fog, remélhetőleg láthatóan nem fog így átmenni a parlament falai között. Ugyanakkor viszont azért is szerettem volna mindenképp szót kérni, mert egy teljesen más koncepcióban gondolkodik, úgy látom, az ellenzék, és nem csak az ellenzék, nagyon sok független képviselő is - aki persze ugyancsak ellenzéki képviselő jelen pillanatban, érthető módon -, mint ahogy a kormánypárt. És ez azért is érdekes, mert ez nem mindig volt így, ugyanis 1998-2002 között épp a Fidesz volt az, amelyik meghirdetett egy nagy önkormányzati bérlakásprogramot, sokan emlékszünk rá, akik akkor képviselők voltak vagy

Next

/
Thumbnails
Contents