Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. május 25. kedd - 202. szám - Alexov Lyubomir nemzetiségi szószóló - a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettesnek - „Meddig akadályozható, illetve meghiúsítható-e a nemzetiségi köznevelési intézmények nevelési-oktatási feladatainak el...
2618 fiatalokat - nem mostanában jelentette be, hanem 2019-ben, de ez sem vált valóra sem 2019-ben, sem azóta. A fákat kivágták, a faházakat elbontották, de az építkezéssel nem haladnak. Mi is történt valójában a korábbi úttörőtáborral? A 17,5 milliárd forint értékű fonyódligeti nemzeti vagyont a Fidesz-kormány ingyen átadta egy Fideszhez köthető alapítványnak, amely 5 milliárd forintot kapott annak felújítására, valamint további 13,5 milliárdot hátrányos helyzetű gyermekek üdültetésére. Ez 3600 millió forint, ez a magyar emberek pénze, de hátrányos helyzetű gyermekek évek óta nem üdülhetnek Fonyódligeten. Az pedig, kérem szépen, mindennek a teteje, hogy az alapítvány pár év múlva akár el is adhatja ezt a páratlan szépségű, másfél kilométer hosszú partszakasszal rendelkező somogyi ingatlant. Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdezem ezért: ez volt a céljuk, ezért ajándékozták el a haveroknak a fonyódligeti gyermektábort? Igen vagy nem? És amennyiben nem, kérem, mondja el, hogy miért nem maradhatott a magyar emberek, a somogyi emberek közös tulajdonában. Ki a felelőse annak, hogy 2018 óta nem táborozhatnak gyermekek Fonyódligeten, aminek következtében egyébként Fonyód város és a helyben lakók jelentős bevételtől estek el? És végül tisztelettel kérdezem, hogy 2021-ben, a nyár folyamán megnyithat-e a tábor. Várjuk megtisztelő válaszát. ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr, jegyző úr. Válaszadásra megadom a szót Zsigó Róbert államtitkár úrnak. ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy az ön által állandóan használt szófordulattal kezdjem én is a mondandómat. Ön direkt vezeti félre a somogyi embereket? Igen vagy nem? És ha igen, akkor miért teszi? Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Tájékoztatom önöket, hogy a fonyódligeti tábor augusztusban már tud fogadni gyermekeket, tud fogadni táborozókat. Magyarország Kormánya 2012 óta gondoskodik az Erzsébet-táborok rendszeréről, amely által évente sok tízezer gyermek táborozhat egész évben. Az Erzsébettáborok egy sikeres, népszerű és egyre jobban bővülő program, az állam az elmúlt években jelentős forrásokat biztosított az Erzsébet-táborok mind szakmai és tartalmi, mind pedig infrastrukturális fejlesztésére. A fonyódligeti tábor 2016-ban került az Erzsébet Alapítvány tulajdonába, már akkor megkezdődhetett a felújítás tervezése, közben a jelentősebb karbantartásoknak köszönhetően a tábor üzemelt, 2018-ig összesen 13 ezren táborozhattak ott. Fonyódligeten most teljesen megújul a tábor, ez utakat, járdákat, fatelepítéseket jelent, megújul a víz-, szennyvíz-, csatorna- és elektromos hálózat, és valóban csodálatos környezetben fogadhatják majd a gyermekeket. A fonyódligeti és a zánkai tábor megújítására több mint 30 milliárd forintot fordít a kormány. A fonyódligeti gyermektábor felújításának célja, hogy egy majd’ 40 éve épült, elavult infrastruktúrájú tábor a jövőben korszerű körülmények között szolgálhassa az anyaországi és a határon túli gyermekeket. (17.20) Egyébként amennyivel kevesebben táborozhattak Fonyódligeten 2019-ben, annyi helyet biztosítottunk Zánkán. Az általam elmondottakból is kiderül, hogy az Erzsébet-táborok a magyar emberek, a magyar gyermekek, köztük a somogyi emberek érdekében is működnek, és nagyon sok olyan családnak ez volt az egyetlen lehetősége, hogy a Balatonnál üdüljön. Éppen ezért kérem önt, hogy ne vezesse félre a somogyi embereket. Köszönöm szépen a türelmét, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokból.) Alexov Lyubomir nemzetiségi szószóló - a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnökhelyettesnek - „Meddig akadályozható, illetve meghiúsítható-e a nemzetiségi köznevelési intézmények nevelési-oktatási feladatainak ellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyon tulajdonjogának átruházása a fenntartó önkormányzatokra?” címmel