Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. május 25. kedd - 202. szám - Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszterének - „Miért nem maradhatott a magyar emberek, a somogyi emberek közös tulajdonában a fonyódligeti gyermektábor?” címmel - ELNÖK: - DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik):
2617 kilométeres sebességet, és újultak meg vasútállomások a szakaszon. Mégis azt kell mondani, hogy kitüntetett pillanat volt az április 6-án folytatni kezdődött Vecsés-Üllő-Monor szakasz felújítása, illetve kitüntetett pillanat lesz az, ha elmondhatjuk valóban, hogy Budapest-Szolnok relációban szinte elő sem fordul késés. Igaz, hogy a kritikus szakaszokon maga a MÁV is végzett felújításokat, de a kérdés számomra azért fontos, mert választókerületem székhelyéről, Szolnokról nagyon sokan ingáznak nap mint nap Budapestre, és ezért nagyon fontos az, hogy kiszámítható menetrenddel, megfelelő sebességgel, megfelelő minőségben tudják a vasúti szolgáltatást igénybe venni. Megköszönve az eddigi munkát, tisztelettel kérdezem, ahogyan az elnök úr is felolvasta, hogy gyakorlatilag miként folyik tovább a vasúttársaság által a Szolnokig tartó szakasz felújítása. Mi a kormányzat álláspontja a Budapest-Szolnok szakasz további fejlesztését illetően? Illetve mit jelent a menetrend biztonságát illetően az április 6-án indult fejlesztés? Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Schanda Tamás államtitkár úrnak. SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A kormány kiemelt figyelmet fordít a környezetbarát közösségi közlekedés fejlesztésére és biztonságosabbá tételére. Célunk, hogy az utasok igényeihez igazított szolgáltatásokkal a vasút valóban versenyképes alternatívát biztosítson az egyéni közlekedéssel szemben. A 100a jelű Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonal, ahogyan a képviselő asszony is mondta, a főváros agglomerációjának legnagyobb forgalmú pályája: naponta több mint 210 személyszállító és 50 tehervonat közlekedik rajta, évente több mint 11 millió utast szolgál ki. Az Albertirsa-Cegléd-Szolnok szakasz felújítása a korábbi években megtörtént, 2020-ban a Nyugati pályaudvar és a Városliget-elágazás közötti szakaszt építették át. Tisztelt Képviselő Asszony! A kormány tavaly decemberi döntésével 20 milliárd forintot biztosított a magyar vasúttársaság számára a 100a jelű vonal felújításának folytatására, így megújulhatnak a Vecsés és Üllő, valamint az Üllő és Monor közötti szakaszok és Üllő és Monor állomások pályarészei egyaránt. Az áprilistól a tervek szerint késő őszig megvalósuló fejlesztés keretében Vecsés és Monor között mintegy 33 kilométer vasúti pályát újítanak meg, elvégzik a szükséges váltócseréket, és megerősítik a felsővezetéki hálózatot. A vonalszakaszon öt közúti átkelőhely is megújul, és az ezekhez csatlakozó utak aszfaltozását is elvégzik, így biztonságosabb lesz a közlekedés. Vecsésen a Virág utca és a Rudolf köz között gyalogosfelüljárót is felújítanak. Több állomáson is modern utastájékoztató rendszert építenek ki. Tisztelt Képviselő Asszony! A fejlesztéseknek köszönhetően ezen a szakaszon is a 120 kilométer/órás pályasebesség elérhetővé válik. Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.) Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszterének - „Miért nem maradhatott a magyar emberek, a somogyi emberek közös tulajdonában a fonyódligeti gyermektábor?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Steinmetz Ádám, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „Miért nem maradhatott a magyar emberek, a somogyi emberek közös tulajdonában a fonyódligeti gyermektábor?” címmel. A kérdésre a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter kérésére Zsigó Róbert államtitkár úr fog válaszolni. Steinmetz Ádám jegyző urat, képviselő urat illeti a szó. DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Móring József Attila bejelentette, hogy az idén a fonyódligeti gyermektábor is megújul, igazi élményközpont várja majd a