Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 21. péntek - 201. szám - Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):

2474 pillanatig nem gondolt volna arra, hogy Magyarország Kormánya keresztülvisz az építőipart érintő változtatásokat anélkül, hogy felmérte volna ennek hatásait. Tehát két forgatókönyvről lehet szó. Önök felmérték a saját módosításuk hatását, viszont nem kezelték ezt a területet, tehát az árdrágulást nem tudták kiküszöbölni, az elképesztően nehéz beszerzéseket nem tudták gördülékennyé tenni, mondjuk, államközi szerződésekkel, egyéb utakon-módokon, a még rosszabb forgatókönyv az, hogy nem is foglalkoztak ezzel az egésszel, csak egy „látványpékség kormányzás” jelleggel a jól hangzó paneleket betolták, utána írattak valakivel ehhez egy törvényjavaslatot, és egyáltalán nem mérték fel, hogy ez a piacon milyen hatásokat okoz. Mielőtt államtitkár úr megvádolna azzal, egyáltalán nem kívánom bántani a CSOK-ot mint intézményt, én csak az igazságtalanságra szeretnék rávilágítani. Talán önök sem tudják védeni azt, hogy miniszteri fizetéssel tízmilliós kedvezményt lehet zsebre tenni balatoni építkezéshez olyan esetben, amikor az érintett, teljesen mindegy, hogyan ítéljük meg az ő szakmai vagy egyéb tevékenységét, egészen szavatolható módon nem szorul rá erre a kedvezményre. Tehát nem egy olyan kedvezményezettről van szó, akinek az élethelyzetén érdemben javítana ez az összeg, adott esetben hozzásegítené ahhoz, hogy családbővítési szándékait teljesítse. Nyilván nem akarunk senkinek a magánéletében vájkálni, de vélhetően nem egy rászorulóhoz került ez az összeg. Ugyanakkor azt látjuk, hogy átlagfizetéssel küszködő fiatalok esetében, akik mondjuk, egy albérletből szeretnének kitörni, nem realizálható ilyen támogatási tömeg, hanem csak támogatott bankhitel. Tehát miniszteri fizetéssel tízmilliós kedvezmény, tipikus élethelyzetben pedig kedvezményes bankhitel akkor, ha a közvetítő bank úgy gondolja. Mert a közvetítő bank bármikor mondhatja azt, hogy ő ezt a fiatalt nem tartja hitelképesnek, vagy nem támogatja akkora hitelösszeggel, mint amekkoráról az igénylés szól. Az ingatlanárak elszállásáról már beszéltünk, de nem beszéltünk talán még az albérletárakról. Számomra kijózanító volt, hogy mennyire XIX. századi a kormány gondolkodásmódja ezt a piacot illetően, hiszen amikor az Airbnb-jelenség megjelent Magyarországon, a sharing economy és más újfajta szolgáltatások elkezdték kivenni a korábbi albérleteket a piacról, méghozzá ezrével, akkor Magyarország Kormánya egész egyszerűen nem értette a problémát. Aztán egy-két évnyi tötymörgés után nem szabályozta ezt a piacot, hanem először belengetett bizonyos tiltásokat, ami szerintem a XXI. században nem egy jó módszer ennek a piacnak a kezelésére, aztán gyáva és férfiatlan módon az egész Airbnb-kérdéskört áttolta az önkormányzatokra, mondván, hogy a forráshiánnyal küszködő önkormányzatok majd rendezzék ezt a kérdést. Magyarország Kormányának nem volt bátorsága ehhez. Az eredmény: az albérleti díjak bizonyos kerületekben több mint a duplájára nőttek, nem csak a fővárosban, a fizetések minimális növekményét messze-messze meghaladó módon, és fiatalok tömege került olyan helyzetbe, hogy a lakhatásra fordítandó költségei a családi költségvetés több mint 50 százalékát emésztették már fel. Egészen elképesztő szituáció! Magyarország Kormánya pedig nem tudta kezelni ezt az egész kérdéskört, pedig egy egyszerű, olyan gazdasági kérdésről van szó, amely államtitkár úrnak a kisujjában van. Egy kiváló szakemberrel beszélgetek, most kicsit egyoldalú módon persze, némi baráti provokációs szándék azért van ebben, hogy majd válaszokat is csikarjak ki. A helyzet az, államtitkár úr, hogy egy piacon, ahol kínálati szűkösség áll fenn, az árak folyamatos emelkedése tulajdonképpen szavatolható. Magyarország Kormányának pedig volt olyan éve az utóbbi tíz évben, amikor annyira kevés új építésű ingatlan épült Magyarországon – ez, ugye, egy hétezerrel kezdődő szám -, ami az ingatlanállomány négyszázévenkénti megcserélődését tette volna csak lehetővé. Mit csináljunk egy békásmegyeri panelházzal, ha annak 400 évig kell a jelen formájában állnia? Nyilván nonszensz. Most egy kicsit fejlődtek a számok, már ott tartunk, hogy 159 évente cserélődne meg az ingatlanállomány. Talán a jobb építésű családiházak egy része ezt még kibírja sok-sok felújítással, de rendszerszinten azért a szakma elvárja, hogy néhány évtizeden belül cserélődjön ki mindig az ingatlanállomány ahhoz, hogy ne alakuljon ki lakhatási kataklizma, illetve a szegénység ne durvuljon el. Ide nem sikerült eljutni. De van egy piac, ahol még nagyobb szűkösség van, ez pedig a bérlakások piaca. Most, amikor Böröcz képviselő úr próbálja védeni a védhetetlent, és ezt a lakásprivatizációs tolvajtörvényt indokolja, akkor ő maga mondta el bizottsági szinten, hogy ők 60-70 ezer bérlakásra gondolnak, és hogy a teljes bérlakástömeg sem nagyságrendekkel több ennél, amiről ez a javaslat szól. Ez önmagában az önök szegénységi bizonyítványa és elképesztő beismerése, több százezer bérlakást kellene pörgetni a magyar piacon, kedvezményeket kellene adni magyar fiataloknak, és feláll Nacsa képviselő úr és elmondja, hogy ők megmérték, és a magyar fiatalok 85 százaléka önálló tulajdonú ingatlant szeretne. Szerintem meg 101 százalék. Hát, persze, hogy mindenki azt szeretne, csak vannak önöknél kevésbé szerencsések. Vannak olyanok, akik albérletbe szorultak, akiket nem tud támogatni a család, akik a kedvezményes rászorulóknak szánt Covid-hitelből nem tudtak kormányzati