Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 20. csütörtök - 200. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK: - DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK: - DR. HILLER ISTVÁN (MSZP):

2401 amikor átvették a kormányzást, hanem el sem éri azt; miközben egyébként kétségkívül - hogy a költségvetés nyelvére is lefordítsuk - nem arról van szó, hogy nem tettek a közoktatásba pénzt. Könnyű lenne arra írni, és az ellenzéki felszólalást arra építeni, hogy azért nem jobb a színvonal, mert egyébként elmulasztották a megfelelő finanszírozást. Ennél nagyobb a baj: önök koncepcionálisan tévedtek. Önök az alapokat vétették el. Nincs olyan szakmai vélekedés, amelyik ne mondaná, hogy három tanévnek elegendőnek kell lenni ahhoz, hogy gyakorlati tapasztalatot mutasson, nem a törvény elfogadásától kezdődően, hanem a bevezetésétől kezdődően. Önök 2013. január 1-jével állították fel a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, most a 2020-21-es tanév végén vagyunk, nincs olyan szakmai vélekedés, ami azt mondaná, hogy ennyi idő alatt ne lehetne már valódi tapasztalatot levonni. Ezért azt kell mondjam, hogy nem szolgálta ennek az országnak az érdekét mindaz, amit az elmúlt évtizedben a közoktatásban megvalósítottak, és amelyre egyébként a költségvetésekben is szántak pénzt. Ez nagy baj. Ez nagy baj, mert azt jelenti, hogy a költségvetésükkel az a bizonyos karakter, amiről a legelején beszéltem, az bizony negatív. Az a helyzet, hogy itt kevéssé a Pénzügyminisztérium és annak államtitkárát, miniszterét és apparátusát, az ott dolgozókat és politikai akarat végrehajtóit kell felelősségre vonnom, hanem azokat, akik a koncepciót támogatták, majd ahhoz kormányzati szinten az elmúlt évtized alatt ennyi pénzt hoztak. Mert ha önök jól csinálták volna, akkor a magyar közoktatás színvonala egy évtized után már emelkedne, sőt magasabban lenne. De nem ez a valóság. Ráadásul, még egyszer: nem az én, nem a mi kérésünkkel vagy javaslatainkkal kívánom - én is számos alkalommal megtettem az elmúlt évtizedben itt a magyar Országgyűlésben -, akarom önöket szembesíteni, hanem saját ígéretükkel, amelynek megszegése egyébként teljesen hozzájárult ahhoz, hogy a magyar közoktatásban nem sikerült az, amit elterveztek. Egy évtized múltán a törvényük, a nemzeti köznevelési törvény elfogadása után egy évtizeddel bizton, szakmai megalapozottsággal kijelenthető, hogy koncepcionális tévedés, önök rossz útra vitték a magyar közoktatást. És ezt magyar gyermekek, diákok, pedagógusok sorsa sínyli meg. Javaslom, nézzük, mi a helyzet a felsőoktatással. Már csak azért is, mert néhány hét különbséggel a nemzeti felsőoktatási törvényt szintén tíz évvel ezelőtt fogadták el; időben egyébként először a felsőoktatásit, aztán december 11-én a köznevelési törvényt. Mint akinek volt felhatalmazása és a sorsa által megadott lehetősége, hogy érdemben befolyásolja a magyar oktatás ügyét, még egyvalamire szeretném felhívni a figyelmüket. Annak idején, egy évtizeddel ezelőtt még csírájában megvolt az a politikai tartás, hogy épeszű és szakmai vitákat vívtunk egymással. Voltak olyan bizottsági ülések, ahol egyébként önök, tisztelt kormánypártiak, hajlandóak voltak még egymással is vitatkozni, mert nem volt az szégyen, hogy egy adott szakmai kérdésben más-más tapasztalattal rendelkező emberek egymással vitatkoztak. Fogódzkodjanak meg, még olyan is volt, hogy egyetértettünk. Olyan is volt, hogy ki merte mondani ellenzék és kormánypárt, hogy egyetért. Aztán elhangzott egy mondata ennek a törvénynek az önök belső vitáin, amely aztán nyilvánosságra került, amelyik azt mondta, hogy ennek a szakmai törvénynek az elfogadása politikai lojalitás kérdése. Megismétlem: a szakmai törvény elfogadása politikai lojalitás kérdése. Önök ezt pontosan értették. Azóta nincsenek ebben a kérdéskörben valódi szakmai viták. Önök elmondják azt, amit előírnak önöknek, de a korrekcióra már képtelenek, az önkorrekciót felvállalni már nem tudják. Azt kell mondjam, hogy ez a felsőoktatás ügyére is igaz. Tisztelettel javaslom, hogy itt is tegyünk egy áttekintést: mire mentek tíz év alatt a magyar felsőoktatással? Az évtized első felében semmire. Ezt legalább be is vallották. Olyan gyakran cserélődtek államtitkárok, olyan gyakran cserélődtek koncepciók... Csak szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az önök körében ugyan nem az oktatásirányítás közvetlen köreiből, de mégis nagyon befolyásos körtől és személytől, előbb a Pénzügyminisztérium vezetőjétől, majd a Magyar Nemzeti Bank elnökétől részletes kifejtésre került az önfinanszírozó, önfenntartó magyar felsőoktatás kérdése. Gyorsan levették a napirendről, mert amikor elkezdték nézni a következményeit, hogy az aztán mit jelent a szerkezetben, akkor rájöttek, hogy valami olyasmit, amivel addig teljesen szembementek. De kétségkívül vitaképes koncepció látott napvilágot „Fokozatváltás a felsőoktatásban” címmel; csak tisztelettel szeretném az emlékezetükbe idézni, hogy ennek a szakmai szövegnek a teljes textúrájába, beleértve a lábjegyzeteket is, három alkalommal került leírásra az a szó, hogy alapítvány; háromszor: kétszer a főszövegben, egyszer lábjegyzetben. Arról, hogy az évtized végére, az új évtized elejére milyen változást kívánnak a magyar felsőoktatásban, úgy a költségvetés tekintetében, mint a szerkezet tekintetében végrehajtani, abban a kormány által elfogadott koncepcióban - „Fokozatváltás a felsőoktatásban” - egy árva szó nem volt.