Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 20. csütörtök - 200. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK: - GYOPÁROS ALPÁR (Fidesz):

2394 Azt hiszem, hogy valamennyi megyei jogú váro-sunk számára összességében történelmi léptékű lehetőséget jelent a „Modern városok” program, mert ilyen beruházásokat nyilvánvalóan önerőből nem tudnának megvalósítani az önkormányzatok, és éppen ezért én nagyon köszönöm a partnerséget a városaink többségének, és 2022-re is jó és eredményes munkát kívánok mindannyiunknak. Tisztelt Képviselőtársaim! Soha nem látott lehetőséget és új jövőképet kaptak a falvaink is akkor, amikor a miniszterelnök úr 2018-ban bejelentette a „Magyar falu” program indulását; és azóta pedig a falvaink szerte az országban megújulásnak indultak, megállt a népességfogyás, és megközelítőleg ezer településen gyarapodni is kezdett a lakosságszám kevesebb mint két év alatt. A „Magyar falu” program azért ilyen erős és azért ilyen sikeres, mert ahogy mondani szoktuk, a „Magyar falu” programot maguk a falvak írták, ők, azaz elsősorban természetesen a falusi elöljárók, a különböző falusi civil szervezetek, egyesületek és alapítványok, egyházfiak, vagyis maga a falu népe mondta meg, hogy mi mindenre van szüksége, milyen fejlesztésekre van szüksége az adott településen, és ezért nem lehet véletlen, hogy a hazai ötezer lélekszám alatti települések, azaz a „Magyar falu” célcsoportjába tartozó települések körébe tartozó települések 98 százaléka már valamilyen kapcsolódási pontot megtalált, legalább egyet a „Magyar falu” programhoz. Összességében több mint 600 milliárd forint támogatást fizettünk, illetve fizetünk ki 2019-2021-ben a „Magyar falu” program keretén belül, amelyből falusi családok, falusi önkormányzatok, egyházközségek, iskolafenntartók, civil szervezetek és az idei évben pedig már falusi kisvállalkozások és boltosok is részesülhetnek. Csak egy-két makroszám a program eredményéből: több mint 12 ezer nyertes pályázaton keresztül 130 milliárd forint kifizetett támogatás az önkormányzati pályázati rendszerben, úgy, hogy itt csak a 2019-2020-as számokkal számolunk, az idei számokat még nem is számoltuk hozzá; százmilliárd forintot meghaladó falusi CSOK-támogatás, ebből 20 ezer család költözött új otthonba, vagy újította meg meglévő otthonát; több mint 3 ezer kilométer megújuló alsóbbrendű útszakasz; lelkes, a faluért tenni akaró civil szervezetek, újranyitó kisboltok - nagyon-nagyon sokáig sorolhatnám. És szívesen megosztanám azt a tengernyi személyes történetet is, amelyek a „Magyar falu” programhoz kapcsolódó visszajelzésekből állnak rendelkezésünkre, idő híján csak egy-két örömteli történetről hadd számoljak be. Például a „Magyar falu” programon keresztül beszerzett kisbuszok szállítják a falu lakóit az oltópontokra a vírushelyzet idején. Leégett a művelődési ház, a „Magyar falu” program pályázata segítségével azonnal neki lehetett állni a művelődési ház felújításának. Üresen álló, elhagyott lakóingatlanok közösségi hasznosítással; falvak tisztaságát garantáló új gépek hadrendbe állítása; megújult óvodaudvarokon játszó gyerekek mosolya. Méltó körülmények között gyógyuló falusi emberek sok-sok személyes története, vagy éppen sok évtizede, akár 50-60 éve várt útfejlesztések. Ilyenekkel van tele a „Magyar falu” program az elmúlt két és fél év fényképalbumában. Az ország minden pontjáról, valóban minden pontjáról számtalan pozitív történet érkezik, és nagyon sok pozitív visszhang, jó javaslat és támogatás. Itt tartunk most az idei év eredményei nélkül, és jövőre pedig tovább tud erősödni a program. De van is bőven mit tennünk, hiszen azért mégiscsak évtizedek elhanyagoltságát a baloldali kormányok - hadd mondjam, mert valóban így van - vidékromboló tevékenységét nyilvánvalóan nem lehet egyik évről a másikra helyrehozni. Ezért a kormány 2022-ben a „Magyar falu” programot ismét támogatja, kiemelten támogatja, hasonló nagyságrendben, ahogy eddig tette. Lesznek újra pályázatok, lesz falusi CSOK, lesz útfelújítás, lesznek civil támogatások, és hogy csak egy példát mondjak: az általam rendkívül fontosnak tartott falugondnoki szolgálatok normatívája is a jövő évben tovább emelkedik, ahogy az elmúlt években is folyamatosan emelkedett. A falusi CSOK támogatási rendszere ráadásul felülről nyitott, azaz amennyi igény érkezik legalább jövő év júniusáig, annyival támogatni fogja majd a kormány a vidéken otthont teremtő családokat. A pályázatokra az ideihez hasonló forráskeret, közel 70-75 milliárd forint áll majd rendelkezésre. A falusi útalap keretében, ahogy már említettem, hamarosan el fogjuk érni, hogy 3 ezer kilométernyi hosszon megújul az alsóbbrendű úthálózat. A következő évben itt lépünk egy nagyságrendet, és minden remény megvan arra, hogy további 1500 kilométer megújítása elkezdődhessen a jövő évben, vagy akár be is fejeződhessen még a jövő évben. Így elmondhatjuk, hogy ismét jelentős források jutnak majd a biztonságos közlekedést, ingázást elősegítő útfejlesztésekre. Tisztelt Képviselőtársaim! Summa summarum, aki belelát a magyar vidék mindennapjaiba, vidéken él, vagy érdeklődik a vidéki emberek véleménye iránt, ő pontosan tudja, hogy mit jelent a „Magyar falu” program a kistelepüléseknek, ezért nem is ragozom tovább. Azt azonban érdemes leszögezni, hogy aki lenézi a vidéket, azt nyilvánvalóan nem érdekli, hogy mi történik vidéken, ezért dobálózik könnyen azzal, hogy a magyar vidék hanyatlik. A magyar vidék, a magyar falu ezzel szemben szerencsére a reneszánszát éli, és ha a jelenlegi kormányon múlik a jövőben, akkor ez így is lesz a távolabbi jövőben is. Bizonyítja ezt pontosan a 2022. évi

Next

/
Thumbnails
Contents