Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. május 20. csütörtök - 200. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK: - DR. MOSÓCZI LÁSZLÓ innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár:
2361 25 esetben, ez 72 százalék, folyamatban van, az átadás várhatóan heteken belül, egy-két hónapon belül lezárul. És itt is 4 esetben, 11 százalék, fog az átadás-átvétel várhatóan hosszabb időt igénybe venni; itt is bírósági eljárás, jelentősebb számú tagintézmény és egyéb okokból. Ezekben a köznevelési intézményekben innen kezdve tiszta, világos, egyértelmű helyzet van, hiszen a fenntartói jog és a tulajdonjog is a nemzetiségi önkormányzatokhoz került, kerül, tehát minden, a működtetéssel, fenntartással, valamint a felújítással, beruházással kapcsolatos feladat a nemzetiségi önkormányzatokhoz került. Ezek az államtól átvett közfeladatok, melyek ellátása egyébként az állam feladata, és mivel a nemzetiségi önkormányzatoknak nincs saját bevételük, így ezen közfeladatok ellátásához szükséges fedezetet költségvetési támogatással az állam kell hogy biztosítsa. A tulajdonátvételt követően már nem a Klebelsberg Központ, nem egyik vagy másik települési önkormányzat, hanem a fenntartó tulajdonos nemzetiségi önkormányzatnak az államtól átvett feladata, ha egy vihar megbontja a tetőt, ha beázás van, ha ki kell cserélni a nyílászárókat, ha fel kell újítani az elavult, baleset- vagy éppen életveszélyes elektromos hálózatot, ha fel kell újítani az elavult szociális blokkot, mert az ÁNTSZ nem engedi tovább az oktatást, ha elromlik a kazán, és leáll a fűtés, és így tovább. Ez a gyökeresen új helyzet természetesen nemcsak a finanszírozás, támogatás szükségszerű átstrukturálását jelenti, hanem komoly szervezeti és szabályozási változtatásokat is igényel, de ezekről is majd a holnapi záró húsz percben kívánok részletesebben beszélni. Mai felszólalásom zárásaként, összefoglalóan még egyszer szeretném elmondani, hogy a 13 magyarországi nemzetiség nevében a Magyarországi nemzetiségek bizottsága az előzőekben részletesen kifejtett indokok alapján és területeken összesen 2 milliárd 970,3 millió forint többlettámogatási igényt kíván a T/16118. számú, a Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtani, melyhez kérjük a frakciók, valamennyi képviselő és természetesen a kormány megértő támogatását. Köszönöm, hogy meghallgattak. Danke für Ihre Aufmerksamkeit! (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most mivel lement a kör, kétperces felszólalások következnének, de a kormány képviseletében Mosóczi László államtitkár úr kért szót. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó. DR. MOSÓCZI LÁSZLÓ innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek, Urak! Több kérdés felmerült itt az elmúlt felszólalások során, melyek a közlekedést érintették, ezekre szeretnék röviden reflektálni. Közút tekintetében: Magyarország közúthálózata 32 ezer kilométer hosszúságú. 2010 óta a polgári kormány közel 6 ezer kilométert hozott ezekből rendbe, mintegy 755 milliárd forint összegből, és megemlíteném, hogy 2010-ben még nem 32 ezer kilométer hosszúságú volt az úthálózat, hiszen itt képviselő úr is említette, hogy megépült például az M85-ös Győr és Sopron között és még számos más gyorsforgalmi út. Tehát az útprogram keretében - melyre igazán büszkék lehetünk, és főleg arra, hogy nagyobb részét a hazai költségvetés finanszírozta a gazdasági eredményeinknek köszönhetően - hazánk úthálózata megközelítette az európai színvonalat, sőt azt túl is lépi, és most már a sugárirányú gyorsforgalmi utak helyett megkezdődhet a körirányú elemeknek az építése. Szóba került a „Magyar falu” program is, hogy a „Magyar falu” program alapvető célja, hogy a vidéki életminőség ugyanaz legyen, csak az életstílus legyen más. A „Magyar falu” program keretében is nagyon jelentős közútfelújítások történnek. Ebben az évben 313 milliárd forint beruházási összeggel közel ezer kilométer - ennyi az utóbbi években még soha nem volt - út újul meg. Tehát azt kell hogy mondjam, nagyon sok igényt hallunk, és nagyon sok panaszt hallunk, de ilyen eredmények mellett ez a hátrány ledolgozható. Szóba került Tatabánya vasútállomása, illetve a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal is. Itt is európai uniós pályázatoknak, illetve európai uniós támogatásoknak köszönhetően mind a tatabányai állomás tervezésére forrást biztosítottunk a MÁV-nak, mind pedig két szakaszon tervezünk a közeli években pályafelújítást ezen a vasútvonalon, annak érdekében, hogy rövidebb eljutási idők legyenek a helyközi közlekedésben, illetve a nemzetközi viszonylatokban. Megkezdtük az M81-es gyorsforgalmi út tervezését - ez Komárom-Székesfehérvár-Sárbogárd-Kecskemét - annak érdekében, hogy a budapesti szakaszt a nemzetközi tranzitforgalom, illetve a belföldi tranzitforgalom elkerülje, tehát Budapest környékének az agglomerációs közlekedése jobban igénybe tudja venni az M1-es, M0-ás, M5-ös autópálya szakaszait.