Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 20. csütörtök - 200. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK: - DR. DOBREV KLÁRA európai parlamenti képviselő:

2343 közel 300 milliárd forint. És mielőtt azt hinnék, hogy ez majd pont azt a célt fogja szolgálni, hogy az egészségtelen magyar emberek többet sportoljanak, egészségesebben éljenek: sajnos megtanultuk az elmúlt tíz évben, hogy ebből a pénzből, ebből a sok száz milliárd forintból újra luxusberuházás lesz. (9.30) Én tényleg nem tudom ép ésszel felfogni, hogy amikor már a kis falu szélére felépült egy sportcsarnok, futballstadion pontosabban, amikor már van fedett futópályája, amikor már van Makovecz-stílusú kazánháza, amikor már van mellette kis tó nagy szigettel vagy nagy tó kis szigettel, isten tudja, micsoda, akkor mindenféleképpen egy futballstadiongyep-napoztató rendszerre is kell költeni. Tényleg? 2021-22-ben, a világjárvány és a gazdasági válság hatásaira? Erre kell költeni a pénzt? Az eszem megáll. Tényleg ez a legfontosabb önöknek? Persze még folytathatnám, a több mint 50 milliárd forintos egyházi támogatást, amiben egyébként nincs benne még az, amit határon túlra viszünk egyház- és sporttámogatásra, a Paks 270 milliárdja, amit már említettem, hogy ugyanoda kerül, mint a költségvetés, a Budapest-Belgrád vasútvonal, amiről pedig nem tudjuk, hogy pontosan mennyi, mert megint csak berakták egy nagykalapba, és a mindannyiunk kedvence, a kommunikáció, amire 30 milliárd van előirányozva. Ide a rozsdás bökőt, hogy ennek a duplája lesz a végén, mert nagyon szükségünk van óriásplakátokra, hiszen azzal minden képzelt ellenséget meg tudunk állítani. Nem történik más, mint több száz évvel ezelőtt. Azt mondták egypáran bátrak, hogy állj, nem engedjük, hogy összevissza költsétek a pénzünket, mondjuk, mit tudom én, lovagi tornákra akkor, ma semmit nem érő stadionokra és vadászati világkiállításra; hogy elköltsétek a pénzünket, nem tudom én, háborúkra, ma szájkaratéra, aminek egyébként a megjelenési formája az óriásplakát. Nem engedjük, hogy elköltsétek a pénzünket, nem tudom én, szőrmékre és ékszerekre, ma pedig luxusórákra és luxusruhákra, jachtokra, repülőkre a szekerek helyett. Semmi nem változott. Úgyhogy egy feladatunk van: visszaadni a parlamentarizmus ünnepét és visszaadni a költségvetés ünnepét a magyar állampolgároknak. Amit nagyjából összeszedtünk az elmúlt pár napban a költségvetésben, az közel 2000 milliárd forint. Kétezermilliárd forint összevissza támogatás. Ha ennek csak egy részéből sikerülne értelmes célokra költeni, akkor ez egy normális, élhető európai Magyarország lenne. Mert tudják, hölgyeim és uraim, a legnagyobb hiba ezzel a költségvetéssel még csak nem is a demokratikus legitimációja, még csak nem is a szakmaiatlansága, bár nagyon fáj, de még az sem, hogy mi van benne, hanem, hogy mi az, ami hiányzik belőle, vagy másképp fogalmazok, kik azok, akik hiányoznak belőle. És akik hiányoznak belőle, az a sokak Magyarországa. Ezt a költségvetést egyetlenegy mondattal meg tudom fogalmazni: 133 fideszes ember megszavazza, hogy jövőre is a kevesek, a fideszes oligarchák még sok milliárdot hazavihessenek. Erről szól. Tudják, kikről nem szól? Hadd mondjak önöknek, hadd meséljek pár történetet! Önök is meghallanák, ha sokkal többet tudnának beszélgetni az emberekkel. Nem szól például arról az asszonyról, aki felszolgálóként dolgozik, pontosabban mindenes egy kis budapesti étteremben, egyedül neveli mind a két gyerekét. Azért kerültünk kapcsolatba és azért kezdtünk el beszélgetni, mert egy bántalmazó házasságból, egy bántalmazó családi kapcsolatból menekítette ki saját magát és a gyerekeit. Önálló misét megér, hogy az elmúlt tíz évben önök mit műveltek az isztambuli egyezménnyel és társaival. Erről majd még külön beszélünk. Szóval, egy bántalmazó kapcsolatból menekült, és ezért évek óta albérletben él. Természetesen, mint sokan mások, a válság alatt ő is elveszítette a munkáját. Ez most már több mint egy éve. Több mint egy éve ez a nő a családi pótlékból próbálja meg a két tizenegy-két éves gyerekét fenntartani. Azt tudom önöknek mondani, hogy próbáljanak meg 29 600 forintból két gyereket nevelni. És még talán az önkormányzattól itt, Budapesten kapott valamilyen segélyt. Több mint egy éve. Na, ő például hiányzik a költségvetésből. Azt tudom önöknek mondani, hogy ’22 áprilisában, a választások után meg fogjuk emelni a duplájára azt a családi pótlékot, amelyet önök nem emeltek meg tíz éve, azoknak pedig, akik egyedülállók vagy éppen fogyatékkal élő gyereket nevelnek, háromszorosára. Elmondom, hogy mennyibe fog kerülni, mert kiszámoltam, mindent kiszámolok, mégiscsak pénzügyjogász vagyok. Körülbelül 400 milliárd forintba fog kerülni. Még az önök által összevissza eldobált tavaly novemberi pénz felét sem költöttük el, és máris sok ezer család és sok ezer gyerek számára könnyítettük meg az életet. Aztán kimaradtak a nyugdíjasok, akikkel kapcsolatban olyan érzésem van, mintha másodrendű állampolgárként kezelnék őket, akik majd választások előtt kapnak egy Erzsébet-utalványt, vagy valami csurran-cseppen nekik. Igen, azok a nyugdíjasok, akiknek a nyugdíja immáron tíz éve stagnál, mondják önök, csökken, mondom én, mert az az infláció, amivel emelik a nyugdíjakat, az köszönőviszonyban sincs azzal az áremelkedéssel, amit viszont a nyugdíjasok tapasztalnak, mert a nyugdíjaskosár nem ugyanakkora és nem ugyanúgy néz ki, mint amiből az inflációt számolják.