Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 19. szerda - 199. szám - Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - FÖLDI LÁSZLÓ jegyző: - ELNÖK: - VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója:

2195 Engedjék meg, hogy itt kitérjek a felsőoktatás területét érintő fejlesztésekre is. Az új működési formában az intézmények hatékonyabban működhetnek, gyorsabban reagálhatnak térségük gazdasági igényeire. Ennek köszönhetően a magyar fiatalok versenyképesebb képzésben és a munkaerőpiacon is értékesebb oktatásban részesülhetnek. A modellváltó egyetemeken továbbra is biztosított lesz az állami ösztöndíjas képzés, az oktatók pedig teljesítményalapú, megemelt bérezésben részesülnek. A felsőoktatási intézmények állami támogatása tehát növekszik jövőre, a modellváltó intézmények bevételei ugyanakkor már nem jelennek meg a törvényjavaslatban, összhangban az Országgyűlés ez irányú korábbi döntésével. A családok támogatásáról. Az elmúlt években elértük, hogy az Európai Unióban a legnagyobb arányban fordít a magyar államháztartás, a magyar költségvetés a családok támogatására, ezt a helyzeti előnyünket továbbra is meg kívánjuk őrizni. A családok támogatására 2022-ben mintegy 2778 milliárd forint forrást biztosít a költségvetés. Ez az összeg közel 483 milliárd forinttal magasabb, mint amennyit az idei évi költségvetés tartalmaz, jövőre pedig már közel háromszorosára emelkedik a magyar családok támogatására fordított forrás, mint amennyi 2010-ben volt. A családvédelmi akcióterv mellett 2022-ben is számos további intézkedéssel segítjük a családok helyzetének javulását. Így például továbbra is fenntartjuk a családi adórendszert, amely Európa egyik legalacsonyabb személyijövedelemadó-kulcsát, 15 százalékot alkalmaz, valamint jelentős családi adó-, illetve járulékkedvezménnyel segíti a gyermeknevelést. (8.30) A 25 év alattiak szja-mentessége segíti a fiatalok munkaerőpiaci részvételét, önálló életkezdését és családalapítását. Az árvaellátás havi 24 250 forintos minimumösszegét 2022. január 1-jétől több mint duplájára, havi 50 ezer forintra emeljük. Az emelés a már folyósított és az újonnan megállapított árvaellátásokra is vonatkozik. Az otthonápolást végzők erőfeszítéseinek elismeréseként tovább növeljük az ápolási és a gyermekek otthongondozási díját. A jövő évi költségvetésben is kiemelt helyet foglal el az otthonteremtési program, ezen belül az otthonfelújítás támogatása, a családi otthonteremtési kedvezmény, emellett a jelzáloghitellel rendelkező többgyermekes családok terheinek mérséklése, valamint az adó-visszatérítés támogatása is. Mindezek mellett 2022-ben is áfa- és illetékmentességgel segítjük az új otthonba költöző családokat. Az otthonteremtési program folytatására több mint 380 milliárd forintot biztosítunk a jövő évi költségvetésben. Itt is csak emlékeztetnék arra, hogy 2010-hez képest ezáltal több mint két és félszeresére növeltük a lakástámogatásokra fordított költségvetési forrásokat. A társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatások - idetartozik például a táppénz, a munkanélküli-ellátás vagy a családi pótlék - keretösszege is jelentősen, 430 milliárd forinttal bővül, így az ágazat 2022-ben már közel 7000 milliárd forinttal gazdálkodhat. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a nyugdíjasok megbecsüléséről is. A kormány nyugdíjpolitikájának lényege, hogy a nyugdíjasoknak, szüleinknek, nagyszüleinknek is részesülniük kell a kedvező gazdasági folyamatokból, emellett nehezebb helyzetben kiemelt védelem illeti őket. A nyugellátásokra fordítható költségvetési források ezért jövőre 255 milliárd forinttal, mintegy 4163 milliárd forintra emelkednek az idei évhez képest. A 2022-es költségvetés 3 százalékos inflációval számol, így 2022. január 1-jétől ennyivel növekednek a nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások. A jövő évi költségvetés több mint 68 milliárd forintot különít el a 2022-ben is folyósítandó nyugdíjprémium teljesítésére. Emlékeztetnék arra, hogy egy korábbi szabály szerint, ha 3,5 százalék fölött növekszik a gazdaság teljesítménye, akkor nyugdíjprémiumot kell fizetnie az államnak. Ez a Fidesz-kormányok alatt megvalósult, és ennek lesz 2022-ben is az 5 százalékos növekedés miatt egy kifizetése, ennek a fedezete rendelkezésre áll. Mindezek mellett 160 milliárd forintot biztosítunk a 13. havi nyugdíj második ütemének kifizetésére. A 13. havi nyugdíj négy év alatt történő visszaépítése tehát a következő fokozatba lép. Első lépésben 2021-ben a nyugdíjasok a januári nyugdíjon felül egyheti nyugdíjra voltak jogosultak, 2022-ben ilyen jogcímen kettő-, 2023-ban háromheti nyugdíj összegét kapják kézhez, majd 2024-től kezdődően pedig a nyugdíjukon felül minden évben egyhavi nyugdíjjal azonos összegű 13. havi nyugdíjban részesülnek. A 13. havi ellátásra a nyugdíjasok mellett a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is jogosultak. Mindemellett továbbra is biztosítjuk a nők családon belüli szerepét elismerő kedvezményes nyugellátást, tehát folytatódik a „Nők 40” program, ettől sem kívánunk visszalépni.

Next

/
Thumbnails
Contents