Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 18. kedd - 198. szám - Egyes adótörvények módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK:

2161 szépen odaadják a vagyonukat és a felhalmozott vagyonukat a közösnek. Mert azért mégis mindennek a teteje, hogy 31 évvel vagyunk a rendszerváltás után, és még mindig van egymillió ember, akik jól élnek, csak éppen adót nem fizetnek! Tudjuk jól, ők nem a Kossuth téren laknak, tehát el kell hozzájuk menni, és meg kell őket keresni, de azt gondolom, hogy erre kellene energiát fordítani, mert a társadalom igazságérzete ezt megkívánja. Azt mondja a javaslat, hogy 250 milliárd forint marad a vállalkozásoknál. Hát, ha kétmillió vállalkozást veszek figyelembe, ami körüli szám az, aki Magyarországon van regisztrált gazdálkodó szervezet, akkor az szervezetenként évi 125 ezer forintot jelent. Önök is tudják, hogy ennek a nagy része biztosan nem a kisvállalkozókhoz kerül. Azt pedig kifejezetten szemtelenségnek tartom, hogy 2021-ben, májusban tárgyalunk egy olyan törvénymódosító javaslatot, amely majd 2022. július 1-jétől fél százalékkal csökken, azaz gyakorlatilag talán 3 százalék körüli vagy még annyi sem... (Nacsa Lőrinc: Kettő!) Mondjuk, az adónem 3 százalékával ad kedvezményt. Nekem ne mondja azt senki - 2 százaléka, köszönöm Nacsa Lőrinc képviselőtársamnak -, de nekem azt senki ne mondja, hogy egy vállalkozás ettől fog hanyatt esni! Hát most tényleg! 15,5 százalékról 15 százalékra visz le majd 14 hónap múlva, azaz a választás után egy olyan adónemet, amit, bocsássanak meg, én még egyetlen vállalkozótól nem hallottam, hogy ez az adónem tenné őket tönkre. A tisztességes, nem kormányhátszelű vállalkozásoknak nem ez a legnagyobb problémája, hanem az a legnagyobb problémája, hogy esélyegyenlőtlenség van a közbeszerzésekben, az a legnagyobb problémája, hogy egy bizonyos gazdasági kör fölözi le a gazdasági teljesítményeknek lassan már a 60 százalékát. Mozgásterük szinte nulla, és általában akkor van rájuk nagy szükség, amikor a nagy közpénzt lefölöző szervezeteknek beszerzési meg humánerőforrás-gondja van, és velük pótolja, általában átmenetileg. Száz szónak is egy a vége, egy ilyenfajta törvénymódosító javaslatcsomagot úgy beterjeszteni, hogy ez bármilyen módon a társadalom jövedelmezőségét növelné, egyszerűen azt gondolom, hogy álságos. Miért tetszenek az emberek szemébe nézve nem mondani igazat? Önök a spekulációs célú jövedelmek támogatói, önök annak a nagytőkének a támogatói, akik nem a szabad piacon, a képességeik és a törekvő munkájuk eredményeként szerzett jövedelmekből élnek jól, hanem a közbeszerzés módszertanával élnek jól, és még tovább erősítik az ő hosszú távú pénzfolyamukat azzal, hogy még a spekulációs módszerű jövedelmekre is kedvezményeket, adókedvezményeket adnak. Aki ebben az országban tisztességesen akar kormányozni, az úgy kezdi, hogy a létfenntartáshoz szükséges bevétel nem jövedelem. Ma 100 ezer forint minimum a létminimum, 100 ezer forintból nincs az a tisztességes kormány, aki elkér adót valakitől is. Hiszen a biológiai újratermelésünk nem jövedelem, mert ha nincs, ha nem eszünk, ha nincs higiénia körülöttünk, akkor meghalunk. Ugye, ez egy ilyen egyszerű dolog, biológiai lények vagyunk. A biológiai lény újratermelésének költsége nem jövedelem. Ezt jó lenne már lassan, így harminc­egynéhány év után megtanulni. Az afölötti jövedelmeket pedig, igen, igazságosan kell a közteherviselésbe bevonni. Akik a környezetünket nagy volumenű gazdasági tevékenységükkel sokkal inkább rombolják, ha tetszik, ha nem, a jövedelemszerző képesség egyenes arányban növeli a környezeti igénybevételt, azokat, ha tetszik, ha nem, olyan arányban kell adóztatni, amilyen arányban használják a társadalmi, gazdasági és természeti környezetet. És ez nem adóemelés, kérem szépen, hanem igazságos adóztatás - igazságos adóztatás! És ha efelé nem megyünk el, akkor ez a már megtört és óriási polarizációt megélt társadalom még tovább fog töredezni, még nagyobb lesz az olló a szegények és a gazdagok között, és köszönjük szépen, elérjük Dél- és Közép-Amerika társadalmait, ahol majd négyméteres kőfalakkal választják el magukat a gazdagok az egyszerű szegény emberektől, akiknek majd nem lesz más választása, mint a bűn útjára térni, hogy fenn tudják magukat tartani. (16.20) Gondolom, ilyen polarizált társadalmat senki nem kíván. Gondolom, hogy a kormányzat egyszer csak belátja, hogy nemcsak a nagytőkét és nemcsak a multikat kellene támogatni, hanem az egyszerű hús-vér embereket, és majd akkor, ha egy ilyen szemléletű adótörvény-módosító csomagot hoznak be, na, majd akkor támogatni fogja mindenki. Én mindenesetre ezt semmilyen társadalomtámogató, semmilyen általánosságban kedvező körülményeket teremtő jogszabályi javaslatcsomagnak nem tekintem. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönjük. Tisztelt Országgyűlés! Most a nemzetiségeket képviselő bizottság által felkért nemzetiségi szószóló felszólalása következik. Szót adok tehát Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószólónak, aki nemzetiségi nyelvén ismerteti felszólalásának első mondatait, majd magyarra fordítja azokat. Parancsoljon, öné a szó.

Next

/
Thumbnails
Contents