Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. május 18. kedd - 198. szám - Egyes adótörvények módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (független):
2160 feltételrendszer nagyon is mutatja egy kormánynak a társadalompolitikáját is. Ugye, mindannyian emlékszünk, hogy az elmúlt 11 évben mást sem hallunk kormányfőnktől, mint azt, hogy munkaalapú társadalmat szeretne, a munkából boldoguljanak a magyar polgárok, a munka eredményéből boldoguljanak a magyar polgárok. Olyan személyijövedelemadó-rendszert vezetett be, amely a gyermekek után adókedvezményt biztosít, ezzel támogatva a családokat, és hangsúlyosan és erőteljesen azon az alapon áll, hogy ne segélyekből, ne garantált alapjövedelmekből próbáljanak társadalmat építeni. Csakhogy a probléma az, hogy ez csak a szólam. Amikor ezt a törvényjavaslat-csomagot valaki alaposan áttanulmányozza, és végigfut a fejében mindaz a következmény, ami ezeknek a módosításoknak eredményeként bekövetkezik, akkor az a 250 milliárd, amiről a kormány-előterjesztés szól, hogy a gazdaság szereplőinek ennyi marad a zsebében, azt tudom mondani, hogy ennek minimum a fele a saját oligarchák zsebében fog maradni. Merthogy önök, ha tetszik, ha nem, kizárólagosan azt a fajta gazdasági tevékenységből eredő eredményességet támogatják, amely egyrészről a közpénzből közbeszerzések útján nyert vagyon növekedését, illetőleg ugyanezen vagyon birtokosainak a spekulációs alapú további jövedelemszerzését támogatja. (16.10) Megdöbbentő volt számomra, hogy egy elvileg családközpontú és elvileg a munkára építő, egyéni boldogulást mantrázó kormány képes leírni egy adótörvény-módosításban azt, hogy juj-juj, szegény kriptovalutával kereskedők, hát most kellene nekik 15 százalék szja-t és 15,5 százalék szociális hozzájárulási adót fizetni, hát, de nehogy már, jaj, ne! Legyen ez egy külön adózó jövedelem, és csak az szja-t kelljen megfizetni, és nehogy szociális hozzájárulási adót kelljen fizetni! Hát, kérem szépen, önmagában ezek a mondatok elárulják, hogy önöknek eszükben sincs a magyar polgárok munkából szerzett jövedelme eredményeként otthagyni a családoknál, illetve a mikrovállalkozásoknál pénzt. Dehogyis! Helyzetbe kívánják hozni azokat a köröket, amelyek mozgatják a magyar kormányt. És akkor beszéljünk még más kérdésről! Például itt van az, amiről már korábban képviselőtársaim beszéltek, a vagyonkezelő alapítványok támogatása. Mindannyian tudjuk, hogy a sportra költött taotámogatásoknak minimum a felét ellopták. Szinte lehetetlen ellenőrizni, hiába van az EMMI rendszerében ennek ellenőrzésére szolgáló csoport, azt hiszem, öten vagy hatan vannak, eleve fizikai képtelenség az ellenőrzés. Tehát alapvetően lehetetlen, hogy egy ilyen szakmai közösség meg tudja tenni a hatékony ellenőrzést. De mindannyian tudjuk, hogy a sportban nem nyilvánult meg az az eredmény, aminek célját szolgálta a tao. Ha megnézzük az elmúlt 11 év sporteredményeit mindenféle sportágban, és megnézzük az előző 11 év vagy akár 22 év vagy akár 33 év eredményességét, akkor azt látjuk, hogy töredék állami támogatás mellett jelentősen magasabb rendű és jelentősen nagyobb horderejű sporteredményeket értek el sportolóink a világversenyeken. Azaz, önök bebizonyították, hogy nem a pénzhiány lehetett volna az eredménytelenség oka, különösen nem a fociban, mert az, hogy kétballábas emberek 3-4 milliókat keresnek havonta, az a társadalom számára elképesztően visszatetsző. De térjünk vissza a javaslat egyéb adottságaira! Az a törvény célja, hogy az adófizetési morál ellenőrzését javítsa, és bizonyos, ez irányba előremutató javaslatokat tegyen. De egy dolgot én minden egyes, adót érintő törvényjavaslatnál hiányolok, és ezt már többször elmondtam. Ez pedig azoknak a társadalmi csoportoknak az adózási hajlandóságba való bevezetése, akik elképesztően, a társadalom morális értékrendjétől idegen módon évtizedek óta kivonják magukat az adózás alól. Ha megnézzük, hogy mennyi személyi jövedelemadó kerül be a NAV rendszerébe, megnézzük, hogy mennyi aktív ember van Magyarországon, ha megnézzük, hogy mennyi, egyéb okból dolgozni nem képes ember van Magyarországon, és megnézzük, hogy a 18 év felettiekből még mennyien tanulnak, ha tetszik, ha nem, még mindig ott van egymillió mínusz, akikről nem tudjuk, hogy honnan, miből élnek. És hangsúlyozom, nem a háztartást otthon vezető feleségekről beszélek, mert az sajnos a magyar társadalomban igen csekély számú. Tehát én azt várnám, hogy például tessenek szívesek lenni kitalálni azt, hogy segélyekből élő emberek, akik Mercedesekkel és hatalmas fukszokkal közlekednek, és a segélyeket veszik el uzsorában az emberektől, őket mikor tetszenek hajlandók lenni valamilyen szabályozó útján vagy az adóellenőrzés erősítésével bevonni a közteherviselésbe. Azt szeretném, ha például azt a beszámolót láthatnánk itt az Országgyűlés előtt, amikor arról beszél a pénzügyi kormányzat, hogy hány olyan embert sikerült végre adófizetésre késztetni, mondjuk, egy átfogó vagyonvizsgálattal és az ahhoz kapcsolódó adózott jövedelem vizsgálatával, aminek eredményeként bizony a közteherviselésbe be kell tenniük a magukét, és nem arra számít a kormányzat, hogy az átlagbért kereső emberek tartsák a vállukon ezt az országot. Én ezt szeretném látni. Hangsúlyozni kívánom: ha egyszer közöm lehet a kormányzáshoz, higgyék el, ezek lesznek az elsők, akik vagy fizetnek adót, vagy