Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 3. hétfő - 196. szám - Ungár Péter (LMP) - az emberi erőforrások miniszterének - „Miért nem léteznek a kormány fejében következetesen a szociális dolgozók?” címmel - ELNÖK:

1915 ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Hajdu László, a DK képviselője, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszternek: „Mi lesz az iparűzési adó miatt elszenvedett veszteség mérsékléséről az önkormányzatoknak tett ígéretükkel?” Kérdésére Orbán Balázs államtitkár úr fog majd válaszolni. Képviselő úr, parancsoljon! HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány a járvány elleni védekezés ürügyén Budapest kerületeitől és a fővárostól 130 milliárd forintot vont el. Azt szeretném kérdezni önöktől, hiszen egy sorozatnak vagyunk a részesei, kezdődött a személyi jövedelemadó elvonásával, 2017-ben a szolidaritási adó bevezetésével, a közműadóval, a kukaholding létrehozásával, számos egyéb elvonások mellett - mint a gépjárműadó - az iparűzési adóval. Ez a legjelentősebb kiadás, az iparűzési adó, amelynek kapcsán az az ígéret hangzott el, hogy arra a kiesett jövedelemre, amelyet az elvonás okozott, ezen elvonásokra tárgyalások kezdődnek a kerületekkel és a fővárossal. A 23 budapesti kerületből csak egy nem 25 ezer lakos fölötti, tehát kérdezem azt az államtitkár úrtól, hogy történtek-e ilyen tárgyalások, mi a tárgyalások eredménye, és valóban valamiféle kárpótlást, kártérítést a kiesett jövedelem alapján kapnak-e a kerületek, illetve a főváros, hiszen a működése van veszélyben a városnak, ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy szakmai választ kaphassak erre. Köszönöm. ELNÖK: Államtitkár úr! DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt képviselő úr, igyekszem megfelelni a fokozott elvárásnak. Abban biztos vita marad fenn köztünk, hogy az önkormányzatok helyzete pontosan hogyan is áll. Én úgy fogalmaznék, hogy az önkormányzatok helyzete stabil finanszírozási szempontból is, mondjuk, a 2010-es évhez viszonyítva, amikor a mostani kormány elkezdte a működését, pedig kifejezetten jobbnak minősíthető. Emlékszünk mindannyian az adósságkonszolidációra, emlékszünk mindannyian a feladatok újrastrukturálására, és emlékszünk mindannyian azokra a számokra is, amik itt többször elhangzottak az Országgyűlés előtt, az adóbevételek, tehát az adóemelés nélküli adóbevétel-növekmények, amiket az önkormányzatok, hála istennek, elkönyvelhettek. Itt vagyunk a koronavírus-járvány kellős közepén, ami természetesen a teherbíró képességét igénybe veszi mind az államnak, mind az önkormányzatoknak, mindenkinek a finanszírozása csökkent, de ennek ellenére azt lehet mondani, hogy az önkormányzatok finanszírozása továbbra is stabil marad. A 2021. évi központi költségvetésben 17 százalékkal több támogatás található, és való igaz, hogy a kormány 400 milliárd forint értékben adókönnyítésekről döntött, ezeknek a finanszírozási alapja részben az állami kör, részben az önkormányzati kör. Az ön által említett iparűzésiadó-könnyítés, ezt itt aláhúznám, mert itt ebben azért egyet kellene értenünk, hogy ez a magyar kis- és közepes vállalkozási szektornak segít, nagyjából 150 milliárd forint értékben, itt a kormány azt a döntést hozta, hogy a 25 ezer fő alatti településeket egy az egyben kompenzálja, a 25 ezer fő feletti településeken - nyilván adóerő-képesség szempontjából ők állnak a legjobban - egyedi tárgyalások eredményeképpen dönt a kompenzációról. Ezek a tárgyalások lezajlottak Balla György miniszteri biztos úr és Fürjes Balázs vezetésével, és a kormány hamarosan döntést fog hozni. Minden, alapvetően fejlesztési típusú igényt támogatni fogunk, de az önkormányzatok napi működése párthovatartozástól teljesen függetlenül nincs veszélyben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hacsak a településvezető képességei nem olyanok, de ez meg egy másik kérdés. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiból.) Ungár Péter (LMP) - az emberi erőforrások miniszterének - „Miért nem léteznek a kormány fejében következetesen a szociális dolgozók?” címmel ELNÖK:

Next

/
Thumbnails
Contents