Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. május 3. hétfő - 196. szám - Ungár Péter (LMP) - az emberi erőforrások miniszterének - „Miért nem léteznek a kormány fejében következetesen a szociális dolgozók?” címmel - UNGÁR PÉTER (LMP): - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1916 Köszönöm szépen. Ungár Péter képviselő úr, az LMP képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „Miért nem léteznek a kormány fejében következetesen a szociális dolgozók?” címmel. Rétvári Bence államtitkár úr fog majd válaszolni. Parancsoljon! UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Énszerintem ki lehet mondani, most, hogy már az otthonok nagyrészt védettek, az idősotthonok az oltások miatt, a szociális dolgozók ebben a harmadik hullámban kiválóan teljesítettek, és köszönjük az ő munkájukat, és külön szeretném megköszönni azoknak a szociális dolgozóknak a munkáját, akik nem kaptak idő előtt oltást, hanem a regisztrációban kellett jelentkezniük, azok, akik a házi segítségnyújtásban, a gyermekvédelemben és egyéb alapszolgáltatásban dolgoztak. Az a helyzet ugyanakkor, hogy még mindig érthetetlen, hogy miért nem adták meg azt az egyszeri 500 ezer forintos bérkiegészítést a szociális dolgozóknak, amit az egészségügyi dolgozók nagyon helyesen megkaptak. Lassan egy éve nem érti az összes magyar szociális dolgozó, hogy az ő munkájukat miért becsülik ennyivel kevesebbre, mint az egészségügyi dolgozókét, úgy, hogy a szociális szektorban dolgozók bére folyamatosan elmarad az átlagbértől, ők a legrosszabbul kereső magyar munkavállalók. (13.50) A szociális szektor munkája nélkül leállna az ország. Ezt láthatjuk akkor is, amikor a koronavírus-járványra gondolunk, és láthatjuk egyébként is. Egy kutatás szerint - amit amúgy nem az EMMI végzett - kiderült, hogy a szociális szektorban dolgozók nagyon-nagyon nagy megterhelésnek érezték a koronavírus-járványt, rengeteg pluszórát jelentett. Ha önök azt gondolják, hogy munkaalapú társadalom van, és a munkát meg kell fizetni, akkor meg kell fizetni azt a pluszmunkát, amit a szociális szektorban dolgozók végeztek. Tehát ismételten arra kérem államtitkár urat, hogy ne arról beszéljen, hogy 2010-hez képest nominálisan mennyivel emelkedett a szociális dolgozók bére, és ne arról beszéljen, hogy amikor én érettségiztem, 2009-ben milyen volt a Gyurcsány-kormány, hanem arról beszéljen, hogy önök az egyszeri 500 ezer forintot miért nem adták meg ezeknek a hősies magyar munkavállalóknak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Államtitkár úr! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Legalább már abban egyetértünk, hogy az elmúlt években béremelés volt a szociális szférában, és ez bizony egy olyan terület, ahol igenis nagy igény volt erre, hiszen bármikor is érettségizett ön, azért, akik itt dolgoztak, azoknak nem volt az egy kézlegyintéssel elintézhető, hogy elvettek tőlük egyhavi bért. Itt ülnek ma is ön körül azok a szövetségesei, politikustársai, akik itt a parlamentben szavazták meg, hogy az összes magyarországi szociális dolgozónak csökkentették a bérét. Tisztelt Képviselő Úr! Itt vagyunk egy olyan időszakban, amikor a világ minden országában nagyon nehéz gazdasági helyzet van, és a tavalyi évben a koronavírus-válság ellenére is 14 százalékkal emeltük a szociális szférában dolgozók bérét. Amíg az előző válság volt, akkor emelték a szociális dolgozók bérét? Nem. Legalább szinten tartották a szociális dolgozók bérét? Nem. Csökkentették a szociális dolgozók bérét? Igen. Ön azokkal kampányol most, akik csökkentették a szociális dolgozók bérét? Igen. És most bejön ide, a parlamentbe, és béremelést kér a szociális dolgozóknak? Igen. Érettségi környékén vagyunk, ez talán egy logikai feladványnak is feladható lenne. Nincs ennek a formál logika szerint megfejtése. Ennek csak a mostani baloldali hatalom iránti vágya a megfejtése, hogy pont az ellenkezőjét mondja, mint az, amit azok tettek, akikkel együtt ön kórusban szokott beszélni itt a parlamentben. Tisztelt Képviselő Úr! Beszéljen azokkal a képviselőtársaival, akik csökkentették a szociális dolgozók bérét, hogy miért tették meg, és miért nem követték meg azóta sem a szociális dolgozókat. Ezzel szemben, mint ahogy ön is utalt rá, mi igyekeztünk minél többször béremelést végrehajtani, 2014-ben szociális ágazati bérpótlékkal - ez akkor 90 ezer embernek emelte a bérét -, majd 2015-ben további bérkiegészítéssel - ez 66 ezer főnek emelte meg a bérét -, és ’17-ben és ’18-ban további 9 milliárd forintot fordítottunk béremelésre, egyrészről bölcsődei pótlék formájában, másrészről pedig szociális ágazati összevont pótlékként, ez 14 ezer főnek emelte meg a bérét... (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - és kifutottam az időből, hogy az összes béremelést el tudjam önnek sorolni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)