Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. április 26. hétfő - 191. szám - A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár:

1334 Bevallom őszintén, azt a politikai megközelítést is nehezen tudom érteni, amit képviselő úr itt felhozott. Ritka az olyan ellenzék, amelyik azt teszi ki a táblára, hogy „több kormányt, kevesebb Országgyűlést”, hiszen itt valójában arról van szó, hogy kormányzattól átkerülnek jogkörök egy Országgyűlés alá rendelt hatósághoz. Önök pedig csak azért, hogy ebben az esetben is ellentmondjanak a kormánynak, csak azért is, hogy ne támogassanak egy kormányzati javaslatot, még azt a világon soha nem látott helyzetet is előidézték, hogy több kormányzati befolyást, több kormányzati hatáskört követelnek. Én bevallom őszintén, hogy nem értem ezt az ellenzéki magatartást, de természetesen elfogadom. Az a kérésem, hogy máskor is biztassanak bennünket arra, hogy több hatáskörrel és több jogosítvánnyal rendelkezzünk, vagy legalább, amikor veszélyhelyzet van, akkor adják meg az ehhez szükséges felhatalmazást, hogy a kormány rendelkezzen a megfelelő hatáskörökkel. Ezt az egyet kérem, hogy amikor veszélyhelyzet van, akkor is ugyanígy gondolkozzanak, hogy a kormány kapjon meg minden hatáskört, amire a döntéshozatalhoz szükség van. Erre a következő időszakban lesz lehetőségük, hogy ezt bizonyítsák. Másrészt azt is látom, tisztelt képviselő úr, Keresztes frakcióvezető úr és Z. Kárpát képviselő úr, hogy olvasták Schiffer András publicisztikáját; úgy látszik, hogy abból készültek is, itt a mélyállammal kapcsolatos elképzeléseiket megosztották. Ez egy intellektuálisan izgalmas olvasmány volt, és érdemes lenne róla valóban intellektuális vitát folytatni, talán alaposabban és mélyebben, mint ahogy frakcióvezető úr ezt itt megfogalmazta. De azt gondolom, hogy Schiffer volt képviselő úr írásai mellett érdemes például Pokol Bélát is olvasni, és érdemes más olyan írásokat is olvasni, amelyek világosan és egyértelműen bemutatják, hogy semmifajta összefüggése nincsen egyébként a mélyállami létezésnek és egyébként az Országgyűlés alá rendelt hatóság létrehozásának. Ez világos és egyértelmű. Elvi lehetetlenség egyébként, hogy a kormányzat és az Országgyűlés többsége akarjon létrehozni mélyállami struktúrát. Ugyanis a mélyállam nem ezt jelenti. Az valami egészen mást jelent, amiről én szívesen folytatok önökkel politikafilozófiai vitát, de lehet, hogy ezt nem ennek a törvényjavaslatnak a vitája kapcsán érdemes lefolytatni. Másrészt engedjék meg, hogy Z. Kárpát képviselő úrnak arra is felhívjam a figyelmét, hogy amikor hitelmoratóriumról meg kilakoltatásról beszél, akkor azért egy csekély önvizsgálatot, legalább egyszer, képviselő úr, meg lehetne tartani. Ugyanis önnek februárban volt lehetősége arra, hogy segítse a magyar családokat és támogassa a hitelmoratóriumot - és ön mit csinált? Nyomott egy hatalmas nagy nemet. (Z. Kárpát Dániel közbeszól.) (18.40) Képviselő úr, ön mondott egy hatalmas nagy nemet. Ha ön és az ön frakciója van hatalmon meg az a baloldali katyvasz, amibe bekéredzkedtek, akkor, tisztelt képviselő úr, nem lenne hitelmoratórium. Nem lenne hitelmoratórium, ez a helyet. Ez a helyzet! Tehát minden olyan hozzászólás, amikor ön a hitelmoratóriumról meg a kilakoltatásról beszél, akkor én föl fogok állni, és el fogom mondani azt, hogy szégyellje magát, mert legalább öntől, ha mástól nem is, öntől a Jobbik-frakcióban vártuk volna azt a karakánságot (Z. Kárpát Dániel: Tőlünk kaptátok az ötletet.), hogy azt mondja Jakab Péter frakcióvezetőnek, hogy ezt nem, ezt azért már ne csináljuk, és megnyomja a gombot, és támogatja a hitelmoratórium fenntartását. Ezt öntől egyébként elvártuk volna; sajnos még ön sem merte ezt a bátorságot a baloldali kórusból kiénekelve megtenni. Másrészt engedje meg, képviselő úr, hogy arra is fölhívjam a figyelmét, hogy ugyan színpadias volt, ahogy arról beszélt, hogy a sorsjegyek miatt a kaszinók előtt sorok álltak, csak az a probléma, hogy ön is tisztában lehetne, csak nem nézett utána, meg jobbnak tűnt ilyen teátrális módon itt az Országgyűlésben felszólalni, hogy a kaszinókban nem árulnak sorsjegyet. Tehát az egészen biztos, hogy sorsjegyért nem álltak sorba, tisztelt képviselő úr, mert az ön állításával ellentétben egy darab sorsjegyet nem lehet kapni semmilyen kaszinóban, sem járvány alatt, sem járványon kívül. Tehát jól látszódik, hogy ön egy színpadi pillanatért képes volt egy teljes képtelenséget állítani itt az országgyűlési vitában. Engedje meg, hogy arra is fölhívjam a figyelmet, hogy a vezetők kinevezésében semmifajta különleges dologról nincs szó. Az Országgyűlésnek most is vannak olyan, az Országgyűlés alá rendelt hatóságok és szervezetek, amelyek hasonlóak lesznek ennek az új hatóságnak a felállításával, ahol pontosan ugyanezek a szabályok érvényesülnek, pontosan ugyanezek. Szó szerint ugyanezek szerepelnek. Tehát, tisztelt képviselő úr, az a helyzet, hogy megint csak azt kell hogy mondjam, hogy nincsen semmi látnivaló, nincsen semmi különleges helyzet. Pontosan azt a szabályozást valósítjuk meg, mint minden más esetben is. A végrehajtók kapcsán pedig még egy mondatot engedjen meg, tisztelt képviselő úr. Az a helyzet, hogy a jelenlegi szabályozásnak sem tárgyi, sem alanyi, sem eljárási szempontból nem tárgya eljárási szabályok

Next

/
Thumbnails
Contents