Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. április 26. hétfő - 191. szám - A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - DR. FAZEKAS SÁNDOR, a Törvényalkotási bizottság előadója:

1335 megváltoztatása, tehát itt igazából ilyen típusú változtatás a törvényjavaslatra nem irányul. Azt egy másik vita során érdemes lehet természetesen lefolytatni. Azt remélem, hogy minden kérdésre válaszoltam, azokra is, melyek itt most elhangoztak, azokra a kérdésekre is, amelyek a plenáris vitán nem kerültek elő, ezért aztán nem tudtuk részletesen megvitatni, és abban bízom, hogy bár érzékelem azt, hogy nem minden frakció tökéletesen elégedett és teljes mértékben támogató álláspontot foglalt el a törvényjavaslattal kapcsolatban, de egyrészt reménykedem abban, hogy sikerült eloszlatnom a felmerült kételyeket, és ezt követően a képviselő urak és a frakciók tudják támogatni a benyújtott törvénymódosítást. Másrészt pedig azt is látom, hogy semmifajta egyéni képviselői módosító indítvány nem érkezett a törvényjavaslathoz, ami, azt remélem, hogy azt mutatja, pont amit Z. Kárpát képviselő úr mond itt a hátam mögött, hogy ami tökéletes, azt nem érdemes kijavítani. Tehát alapvetően jól mutatja, hogy alaposan kidolgozott és széles konszenzussal támogatható javaslatról hozhat az Országgyűlés döntést. Éppen ezért, elnök úr, arra kérem már csak a képviselő hölgyeket és urakat, hogy a zárószavazáson támogassák majd a benyújtott törvényjavaslatot. Köszönöm a szót. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Schanda Tamás államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnap ülésnapon kerül sor. A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Soron következik a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormány-előterjesztés T/15710. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Bejelentem, hogy az előterjesztést nemzetiségi napirendi pontként tárgyalja az Országgyűlés. Tisztelt Országgyűlés! A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Fazekas Sándor képviselő úrnak, a bizottság előadójának. (Folytatás 191/2-ben!) • 2018-2022. országgyűlési ciklus • Budapest, 2021. április 26. hétfő • 191/2. szám Országgyűlési Napló DR. FAZEKAS SÁNDOR, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. április 22-én tartott ülésén megtárgyalta a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló T/15710. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 23 igen szavazattal, 10 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Next

/
Thumbnails
Contents