Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. október 26. hétfő - 159. szám - Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „Mi folyik itt?” címmel - ELNÖK: - SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - KOCSIS-CAKE OLIVIO (Párbeszéd):

958 Remélem, hogy így szóban hajlandó majd erre. Jó lenne végre tisztességesen és korrekten tájékoztatni a helyben lakókat. Kunszentmártonban az elkerülőút hiánya nagyon sok bosszúságot okoz a helyi lakóknak. Az út mellett lévő házak falai megrepedeznek, az utcafronti szobákat alig lehet használni, aludni biztos nem lehet bennük. Ha ott elhalad egy nagy kamion, a szekrényekben csörömpöl az összes pohár. Az úttesten az átkelés több mint balesetveszélyes, s akkor a légszennyezésről még nem is beszélek. Az elmúlt években számos alkalommal fogalmazódott meg a kormányzat részéről ígéret, hogy ezt megoldják. Legutóbb július elején a fideszes Boldog István, a térség országgyűlési képviselője azt mondta, hogy előrehaladott tárgyalások vannak a kormány és a kivitelezők között, erről adott nyilatkozatot. A következő kérdésemet több mint 8 ezer kunszentmártoni kérdezi, államtitkár úr, ezért legyen olyan kedves a kérdésre válaszolni és a tényekről beszélni. Mikorra várható a kivitelezés megkezdése? Hol tart jelenleg a megvalósítás? Milyen stádiumban van az engedélyezési eljárás? Az elkerülőút a korábban tervezett és engedélyezett formában fog-e elkészülni? Egyáltalán van-e bármi biztató fejlemény az elkerülőút kapcsán? Várom válaszát. ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Schanda Tamás János államtitkár úrnak, miniszterhelyettesnek. Öné a szó, parancsoljon! SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Erre a kérdésre írásban is válaszoltam már önnek. Engedje meg, hogy most is elmondjam, számunkra a közutak fejlesztése, új közutak építése és a közutak felújítása egy különösen fontos szakpolitikai cél. Különösen azért van ennek nagy jelentősége, mert azokkal a politikai erőkkel ellentétben, akikkel ön összeállt, és akik egyébként már voltak kormányon, számunkra fontos, hogy a magyar embereknek és a magyar vállalkozásoknak megfelelő úthálózat álljon rendelkezésre annak érdekében, hogy biztonságosan tudjanak közlekedni, hogy gyorsan tudjanak közlekedni, és a vállalkozásokat, a cégeket is megfelelő módon lehessen működtetni. Éppen ezért az útprogram keretéből jelenleg mintegy 3200 milliárd forintból valósul meg több mint kétszáz nagyszabású közúti fejlesztés, a program keretében összesen mintegy ezer kilométer új és fejlesztett útszakasz valósul meg a 2016-tól 2024-ig tartó időszakban. Ráadásul azt is el tudom önnek mondani, hogy az útprogramban megvalósítani tervezett fejlesztésekkel együtt 2 ezer kilométerrel nő majd hazánkban a gyorsforgalmi úthálózat teljes hossza. S ráadásul, amire különösen is büszkék lehetünk, hogy az ezt megelőző baloldali időszakkal ellentétben most nem az európai uniós források jelentik a kizárólagos fedezetét ezeknek a fejlesztéseknek, hanem az útprogram költségvetésének a többségét hazai forrásból biztosítjuk, és ezt egészítik ki a rendelkezésre álló uniós források. Csak idén 207 útfelújítási projekt valósult és valósulhat meg Magyarországon 670 kilométeren. Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen miniszterhelyettes úr válaszát. Viszonválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. Parancsoljon! KOCSIS-CAKE OLIVIO (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy írásban, úgy most szóban sem válaszolt egyetlenegy kérdésemre sem. Konkrétan kérdeztem az elkerülőút kapcsán. Legalább annyit mondana, hogy hol tartanak az egyeztetések, mikor számíthatnak a helyiek arra, hogy ott elkezdődik valami! Higgye el, hogy a kunszentmártoniaknak ez óriási probléma, tüntetéseket és aláírásgyűjtést is szerveznek ez ügyben. Az, hogy önök lassan fél éve - mert nyáron kapták erről az első kérdést - nem tudnak arra válaszolni, hogy mi van ezzel az üggyel, az egészen elképesztő és felháborító. Kérem szépen, hogy nézzenek ennek utána. A Szent Imre herceg úti és a Szent István király úti lakók várják önöktől a választ erre a kérdésre. Legyenek kedvesek ennek utánanézni!

Next

/
Thumbnails
Contents