Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. október 19. hétfő - 156. szám - A járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos egyes szabályok megállapításáról és a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára:
662 Felmerültek a korlátozó intézkedések. Egy másik ellenzéki képviselői felszólalásból meg az derült ki számomra, hogy túl szigorúak azok az intézkedések, amelyeket meghoztunk. Arra kérem a tisztelt ellenzéket, hogy döntse el, mit szeretne. Döntse el, hogy az országot le szeretné-e zárni. Ez egy abszolút legitim álláspont. Mi azt gondoljuk, hogy most nem úgy kell védekeznünk, ahogy az első hullámban tettük meg. Mi azt gondoljuk, hogy nem ez a helyes védekezési stratégia, de ezt el kell dönteni. Azt nem lehet csinálni, hogy önök összevissza egyszer azt mondják, hogy hozzunk szigorúbb intézkedéseket, hozzunk olyan korlátozó intézkedéseket, mint tavasszal - Varju képviselő úr nem volt itt, lehet, hogy képernyőn keresztül hallgatta a vitát, de ilyen javaslatok is elhangoztak -, míg a másik oldalról meg arról volt szó, hogy túl szigorúak azok az intézkedések és állampolgárbarátabb módon kellene eljárni. Az nem megy, hogy ha van rajta sapka, az a baj, ha nincs rajta sapka, az a baj. Arra kérem az ellenzéket, hogy döntsön e tekintetben, mert a választópolgárok is ezt várják el. Egyébként pedig az egészségügyi és szociális szférában lévő ellátottak és dolgozók megvédése közül az egyik, mint említettem, a béremelés, a másik pedig a látogatási tilalom elrendelése. (22.30) Azért arra sok mindent lehet mondani, de azért egy elég szigorú korlátozás, és az kifejezetten hatékonyan működött, ahogy arra az országos tiszti főorvos asszony is utalt. A koncesszióval kapcsolatos kritikák ügyében csak egy dolgot mondanék. Ahogy a járvány elleni védekezés első hullámában is azon az állásponton voltunk, hogy az emberi élet és az emberi egészség mellett a munkahelyeket és a gazdaságot is fenn kell tartani, most is így járunk el, most is úgy járunk el, hogy ez a két védekezési stratégia párhuzamosan halad, így bizony az a helyzet, tisztelt képviselő hölgyek és urak, hogy ha lesznek a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos egészség- és életvédelmi szabályok, akkor bizony gazdaságvédelmi szabályok is lesznek, ezek folyamatosan fognak jönni a parlament elé. Azt szeretném kérni önöktől, hogy végre változtassanak stratégiát ezzel összefüggésben, ne az álhíreket terjesszék, ne opponálják ezeket az intézkedéseket, mert önök elvi szinten mindig támogatnak hasonló elképzeléseket meg intézkedéseket, de amikor a tettek mezejére kellene lépni, akkor valahogy mindig elfogy a bátorság és az erő, és nem az igen gomb felé húz a kezük, hanem a nem gomb felé. Ez szerintem nem egy helyes hozzáállás, és ezt érdemes átgondolniuk. Elhangzottak még konkrét kérdések. Az eddigi szabályok érvényben maradnak-e? A válasz egészen egyszerűen igen, a jelen törvényjavaslat az eddigi szabályokat nem érinti, azok nem ezen törvényben kerülnek rendezésre. Maga a törvény is utal azokra a külön, egyébként általában rendeleti szintű szabályokra, amelyek ezzel összefüggésben már hatályban vannak, és hatályban is maradnak. Még egy dolgot szeretnék pontosítani, amit Rig képviselő úr mond, hogy beteltek-e a kapacitások, vagy nem teltek be. Hónapok óta arról beszélünk, hogy az egészségügyet úgy készítettük fel, úgy alakítottuk át a védekezés második hullámával összefüggésben, hogy vannak első körös védekező kórházak a koronavírussal kapcsolatban, második körösek, harmadik körösek, és utána is folyamatosan van stratégia, van egy terv arra, hogy ha ne adj’ isten, még jobban elszabadul a kórházi kezelésre szoruló betegeknek a száma, akkor mindenki ellátást kapjon, és ne fordulhassanak elő olyan esetek, mint például a járvány első hullámával összefüggésben, mondjuk, Olaszországban vagy más déli országokban előfordultak. És ha valaki egy ilyen helyzetben, amikor pontosan tudja azt, hogy egyébként ez a helyzet, azt mondja, hogy beteltek a kórházi kapacitások... Vegyük ki a vitának a személyes élét, tehát nem azt állítom, hogy ön ezt állította, csak a sajtóban megjelentek ilyen híresztelések... (Rig Lajos közbeszól.) Pont azt mondom, hogy nem ön állította, hanem a sajtóban megjelentek ilyen hírek. Tehát ha valaki ebben a helyzetben, amikor végignéztük, hogy mi történik Olaszországban tavasszal, azt mondja, hogy beteltek a kórházi kapacitások, hogy nem fogadják a koronavírusos betegeket a kórházakban, akkor az bizony riogatás, és nem fedi a valóságot. Mert lehet, hogy a védekezés első hullámára kijelölt kórházak beteltek, de semmi gond nincsen, van terv, újabb kórházi kapacitásokat allokál az egészségügyi kormányzat a koronavírusos betegek kezelésére. Itt tehát a szavaknak és különösen a közéleti tisztséget betöltők által elmondott szavaknak bizony jelentősége van. Éppen ezért mondom, hogy ha egyszer minden koronavírusos beteget el tudunk látni, és pont ezért van az egészségügyi felkészítés, a maszkok beszerzése, a lélegeztetőgépek beszerzése, az egészségügyi személyzetnek a vezénylése, az összes olyan intézkedés, amelyet önök egyébként folyamatosan kritizálnak, az azért kellett, hogy azt minden egyes pillanatban el tudjuk mondani a