Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 20. péntek - 170. szám - Az Országos Kereskedelmi Nyilvántartási Rendszer működéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - STUMMER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:

2267 Az OKNYIR létrehozásával szükségessé vált a kereskedelmi és egyéb szolgáltatási tevékenységet végzők hatósági nyilvántartásban szereplő adatainak felülvizsgálata és az ágazati jogszabályok módosítása a rendszer megfelelő működése érdekében. A kereskedelmi hatóságként, ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságként, valamint a szolgáltatási tevékenységet engedélyező és a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságként kijelölt települési, fővárosi kerületi önkormányzat jegyzője, illetve a főváros önkormányzata által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi főjegyző hatáskörébe tartozó nyilvántartások esetében szükséges pontosítani a nyilvántartások vezetésével összefüggő feladatköröket az új országos nyilvántartás bevezetésével összhangban. A kormányrendeletekből szükséges kivezetni továbbá a nyilvántartásban szereplő adatok nyilvánosságára vonatkozó rendelkezéseket, tekintettel arra, hogy azok törvényi szinten kerültek rögzítésre, a párhuzamos szabályozás elkerülése érdekében. Az előterjesztés az ingatlanközvetítő, valamint az ingatlanvagyon-értékelő és -közvetítői szolgáltatást nyújtók országos nyilvántartásának létrehozása tekintetében európai uniós jogharmonizációs kötelességnek is eleget tesz. A jogszabályi rendelkezések alapján a jegyzői nyilvántartásokkal párhuzamosan jelenleg is működik a Zala Megyei Kormányhivatal üzemeltetésében egy központi nyilvántartás kereskedelmi nyilvántartási rendszer néven. Az OKNYIR célja egyfelől ezen, nem közhiteles rendszer továbbfejlesztett, naprakész adatokat tartalmazó informatikai rendszerrel történő felváltása és közhitelessé tétele; ezzel együtt a helyi szintű nyilvántartások adatainak integrálása az új országos rendszerbe. Az OKNYIR tartalmazza továbbá a társasházakkal és ingatlanokkal összefüggő tevékenységet végzőkről vezetett szolgáltatási nyilvántartások integrálását is. Ez négy további nyilvántartást jelent: a társasházkezelő szolgáltatási tevékenységet végzők, az ingatlankezelő szolgáltatási tevékenységet végzők, az ingatlanközvetítő szolgáltatási tevékenységet végzők, valamint az ingatlanvagyon-értékelő és -közvetítői szolgáltatási tevékenységet végzők nyilvántartását. Törvényi szinten szükséges rögzíteni az OKNYIR-rendszerbe történő adatbejegyzés és adatkezelés feltételeinek alapvető szabályait, így többek között a nyilvántartásban szereplő adatok és azon belül közérdekből nyilvános, valamint közhiteles adatok körét, továbbá a nyilvántartásba való betekintésre jogosultak meghatározását az infotörvény rendelkezéseit figyelembe véve, összhangban a 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelettel, a GDPR-ral. Tisztelt Ház! A fentiekben foglalt célok megvalósításához szükséges informatikai fejlesztések a végső szakaszba érkeztek. A jogszabályi környezet fentieknek megfelelő kialakítása érdekében pedig az előterjesztésben foglalt módosítások végrehajtása szükséges, ezért kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy az elhangzottak alapján a Fidesz-frakcióhoz hasonlóan támogassák a javaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Stummer János képviselő úr, a Jobbik vezérszónoka következik. Parancsoljon! (16.10) STUMMER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ovádi képviselő úr után azért nehéz lesz bármilyen újdonságot ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban elmondani. Én a legfontosabbal kezdeném talán. Államtitkár úr, a Jobbik frakciója ezt a kereskedelmi nyilvántartási rendszer felülvizsgálatát célzó törvényjavaslatot támogatni fogja. Ma már több éve működik jelen formájában ez a rendszer, és így valóban időszerűvé vált a kereskedelmi és egyéb szolgáltatási tevekénységet végzők hatósági nyilvántartásban szereplő adatainak felülvizsgálata és az ágazati jogszabályok módosítása a rendszer megfelelő működése érdekében. Itt pedig akár be is fejezhetném a mondandómat, de mégsem teszem. Én itt elsősorban nem a rendszerbe történő adatbejegyzés és az adatkezelés feltételeinek szabályairól vagy más, egyébként az országos nyilvántartás hatékony működését segítő részletszabályról szeretnék ebben a

Next

/
Thumbnails
Contents