Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 20. péntek - 170. szám - Az Országos Kereskedelmi Nyilvántartási Rendszer működéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részérőll: - ELNÖK: - SZABÓ SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2268 felszólalásomban beszélni, hanem, megragadva az alkalmat, a kereskedelemmel foglalkozó magyar honfitársaink problémáiról és azok megoldásának szükségességéről tennék most néhány említést. Óriási bizonytalanság van ugyanis most ebben a rendszerben. Több mint fél éve nyögjük ezt a válságot, de a kereskedelemben érdekeltek számára még mindig rengeteg a kérdőjel ennek a válságnak a természetére vonatkozóan. Mi az, amit az utóbbi kilenc hónap tapasztalatai alapján tudunk? Egyrészről: a jelenlegi válság nagyjából a 2008-2009-es válsággal és a XX. század első harmadának nagy gazdasági világválságával mérhető össze. A kereskedelem volumenében pedig ebben az évben, 2020-ban globálisan nagyjából 10-15 százalékos visszaesés várható. Tudjuk azt is, hogy amíg a válság tart, a kereskedelem különböző szektorai más-más módon lesznek érintettek. Vannak és lesznek olyanok, akiket nem érint a járvány, és vannak és lesznek olyanok is, akik egyik percről a másikra kilátástalan helyzetbe kerülnek. Azt is tudjuk, hogy az utóbbi kérdésre, mármint, hogy ki él túl és ki bukik el, nagy hatással voltak és lesznek azok az úgynevezett pánikvásárlások, amelyek közül az elsőt valamikor február közepén, február végén tapasztalhattuk meg mi magunk is. Amit pedig nem tudunk, az az, hogy meddig tart majd ez a válság, és azon belül az időszakon belül annak milyen dinamikája lesz. Így pedig a kilábalás várható alakulása is többféle lehet, de a szakma majd’ egybehangzó állítása szerint valószínűleg minden szektor közül a kereskedelemben fog a leglassabban helyreállni. A helyzet tehát a magyarországi kereskedelmi ágazatban sok helyütt súlyos, de mindenhol igaz, hogy változik. Változik, méghozzá olyan sebességgel, amelyre hosszú évtizedek óta nem volt példa. Nem tudjuk még, hogy ki nyer, ki veszít majd. A magyar államnak viszont világos a feladata: minél több magyar kereskedőt a nyertesek oldalára állítani, és a veszteségeket minimalizálni kell. Ha pedig a magyar állam tud jól reagálni ezekre a változásokra, a változás nyerteseit nemzetközi viszonylatban is erősíteni tudja. A mostani előterjesztés segít abban, hogy ezt a rendszert átláthatóbbá tegyük, ezért támogatjuk. Valóban, ahogy államtitkár úr is fogalmazott, a transzparencia ezek között a nehéz idők között különösen fontos. De egyúttal, és kihasználva a lehetőséget, felhívjuk a kormány figyelmét a rugalmasság kritériumának fontosságára is. Úgy tudunk minél több, a kereskedelemmel foglalkozó magyar tulajdonú kis- és közepes vállalkozást megmenteni és a győztesek oldalára állítani, ha lehetőséget és könnyű utat biztosítunk számukra a profilváltáshoz, akár képzésekkel, akár az ilyenkor szokásos adminisztratív terhek csökkentésével, akár a profilváltáshoz szükséges tőke biztosításával. Én szeretném, ha ebben az országos kereskedelmi nyilvántartási rendszerben nyertes kereskedők adatai szerepelnének még ez után a válság után is. Tegyenek meg minden lehetségest és önöktől telhetőt ennek érdekében! Köszönöm szépen a szót. (Sebián-Petrovszki László tapsol.) ELNÖK: Nacsa Lőrinc képviselő úr, a KDNP vezérszónoka a következő felszólaló. Tessék! NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részérőll: Köszönöm szépen, elnök úr. Szerintem államtitkár úr és fideszes képviselőtársam elmondta a lényeget erről a jelentős informatikai fejlesztésről, és az országos kereskedelmi nyilvántartási rendszer olyan tíz különböző nyilvántartás összhangját megteremtő nagy adatbázis létrehozásáról elmondtak mindent. Én Stummer képviselő úrnak csak annyit válaszolnék, hogy ezen dolgozunk, így legyen, legyenek a nyertesei a magyar kis- és középvállalkozások, a kereskedők, legyünk azon, hogy ebből a válságból, ha lehet, megerősödve jöjjenek ki. Ezért eddig is mindent megtettünk, és ezután is mindent meg fogunk tenni. A mostani javaslatot a KDNP támogatja. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm. Szabó Sándor képviselő úr, az Országgyűlés jegyzője, az MSZP vezérszónoka a következő. Tessék! SZABÓ SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: