Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 19. csütörtök - 169. szám - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány létrehozásáról, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem működéséhez szükséges feltételek és forrás biztosításáról szóló törvény... - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (független):
2155 kuratóriumok működése és az általuk kinevezett személyek jelentenek. Ami itt egyáltalán semmilyen módon nem jelenik meg mint prioritás, mint védendő cél, vagy mint a magyar nemzet számára többlet, az az, hogy minőségi oktatás legyen, ahol a gyermekek minőségi módon tudnak fejlődni, és hazánk üdvére el tudják végezni a felsőoktatási tanulmányaikat, és kiváló szakemberek lesznek belőlük. Ez a cél szerintem teljes mértékben elveszett. Ebben a javaslatban a korábbiakhoz képest, és amit majd még fogunk tárgyalni ezen az estén, más vagy újdonsággal bír, az az, hogy miután az alapítói jogokat az Innovációs és Technológiai Minisztérium gyakorolja és ő is hozza létre az alapítványt, a kuratóriumba az agrártárca ennek az egyetemnek a tekintetében egy kurátort delegálhat. Én azért szerényen megkérdezném, hogy én azért látom, hogy nem kevés számú kurátor van az eddig már létrehozott alapítványokban - azért egy agráregyetemen mindössze egyetlenegy embert delegálhat a földművelésügyi tárca? Tényleg? Tessenek már végiggondolni, ez mégiscsak az agráriumról szóló egyetem. Abba a hét-nyolc emberbe nem fér bele még egy az agrárvilágból vagy az Agrárminisztérium által delegált ember? Ebből is látszik egyébként, hogy a kormányzatban hol vannak az erőteljesebb pozíciók, kik azok, akik a kormányfőnél erőteljesebb lobbierővel bírnak, vagy valamitől jobban preferáltak, és kik azok, akik tulajdonképpen a szükséges rosszak. Mondjuk, én nem csodálom, mert Nagy István miniszter úr az, akit én bármikor bármelyik kormány agrárminisztereként szívesen látnék, mert ő tényleg kiválóan végzi a munkáját, és azt gondolom, az egész ellenzék teljesen egységesen ezen az állásponton van. (Közbeszólásokra:) Bocsánatot kérek - igen gyakran dicsérjük meg. Pontosítok, mert képviselőtársaim nem egészen értenek ezzel egyet, de még mindig azt gondolom, hogy minőségében a legjobb miniszter ebben a kormányban, de valószínűleg ő az, aki nem elég erős lobbierővel bír, mert ha valakinek, akkor neki kellett volna beleszólnia vagy bele tudni szólnia, hogy egy ilyenfajta konglomerátumot agrároktatásra létrehozna a kormányzat. Természetes az, én már az első megszólalásomkor, amikor talán a soproni, vagy nem tudom, melyik egyetemnél szólaltam meg, és elmondtam, s akkor is értetlenkedett államtitkár úr, de úgy tűnik, hogy a jogi megoldás most sem változik, még mindig nem tudjuk, mi az, hogy egyetem, és mi az, hogy kuratórium, s mi az, hogy alapítvány. Annyira zagyvaság jogi szempontból, ami ezekben a javaslatokban van! Nem tudom elképzelni, hogy ez a valóságban normálisan fog működni. Merthogy létrehoz egy alapítványt, és az alapítvány vagyona az egyetem alapítói joga. Tehát vagyoni értékkel nem bíró vagyon az alapítói vagyon. Merthogy pénzben nem lehet kifejezni egy egyetem alapítói jogát. Majd azt mondja, hogy a vagyontárgyakat nem az alapítványnak adja - mondjuk, ezt nem bánom -, hanem az egyetemnek, de az egyetemnek ahhoz, hogy jogokat szerezzen a saját nevében, jogi személyiségű szervezetnek kell lennie, amit más módon már nem lehet meghatározni, mint költségvetési intézménynek, hiszen más típusú szervezeti formája ma az egyetemeknek nincs. Közben a javaslatban ott van, hogy a jogelőd költségvetési intézmény. Hát, akkor az egyetem most micsoda, ha ő már nem költségvetési intézmény? Egy zagyvaságtömeg az egész! Én tudom, hogy a legnagyobb probléma majd itt lesz. Nem tudom, hogy a földhivatali nyilvántartásokban hol tartanak a korábbiaknál a bejegyzésnél, de el tudom képzelni, hogy be kellett az ügyintézőknek hunyni a szemüket, hogy beírják ezeket a változásokat, ugyanis az ingatlan-nyilvántartásban nem létező jogintézmények útján és módján lesznek ezek a tulajdonjogok bejegyezve, és nem tudni, hogy azt a szervezeti státuszt a jogszerző hogy fogja igazolni a földhivatal felé. Én tudom, hogy ez már túlzott jogászkodás, de ha tetszik, ha nem, mégis kell ezzel foglalkozni, mert ezeket a jogszabályokat valahogy végre kell hajtani. Száz szónak is egy a vége, természetesen nem szavazom meg én sem, sem ezt, sem egyik ilyen javaslatot sem. S nemcsak azért, mert látom a valódi mögöttes célt, hanem azért sem, mert azt gondolom, hogy kifejezetten álságos ilyenfajta módon vagyont kimenteni a nemzeti vagyonból, felhasználni az oktatás szent ügyét erre a hatalmi rendszer létrehozására. S hogy őszinte legyek, semmiképpen nem szeretném a professzor urat megbántani, de rendkívüli módon csodálkozom, hogy egy ilyen csodálatos szakmai múlt után ebben segédkezet nyújt. S tudja, direkt nem államtitkárnak hívom, ha nem sértem meg, hanem professzor úrnak, egyszerűen azért, mert én inkább a professzort tisztelem önben, mert hiszen ön azért mégiscsak az, s gondolom, arra a legbüszkébb. Azért pár év múlva ki fog derülni, hogy ez nem sült el jól. Azért, hogy őszinte legyek, nem nagyon szeretnék az ön helyében lenni. S bizonyos fokig haragszom is az Orbán-rendszerre amiatt, hogy rengeteg embert, akik a saját szakmai életükben nagyszerű életutat tudhatnak maguk mögött, csak azért, mert egy nagyszerű