Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 19. csütörtök - 169. szám - A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): - ELNÖK: - DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár:

2142 képviselők vagy frakciók engem arra biztatnak, és a kormányt arra biztatják, hogy ezzel most ne is foglalkozzunk, mert most sokkal fontosabb dolgokat kéne csinálni. Ez számomra rendkívül furcsa, különösen ilyen européer frakciók részéről, ahonnan ezek a kritikák elhangoznak. Természetesen a kormány napi szinten, folyamatosan foglalkozik a járványügy nagyon nehéz helyzetével, a családok támogatásával, a mostani kialakult helyzet kezelésével. Államtitkár-kollégáim reggeltől estig lényegében ezzel foglalkoznak. (17.40) Ha már az Európai Uniónál tartunk, ott mégiscsak a jelenlegi Bizottság kifejezetten azt javasolja az összes tagállamnak, hogy amikor arról gondolkozik, hogy hogyan lábaljon ki ebből a jelenlegi válságból, akkor két kulcsszó legyen, amit mindig joggal hangsúlyoznak: ez a kilábalás zöld legyen és digitális, hogy úgy indítsuk újra a gazdaságot, hogy az már a klímavédelemnek a céljait is jobban szolgálja, és egy korszerűbb, digitálisabb Európai Unió építése felé mozduljunk el. Hát, az a törvényjavaslat, amely most az asztalon fekszik, pontosan ezt a célt szolgálja, hogy a villamosenergia-szektor területén a jövőbeni építkezés ezt a zöld kilábalást segítse. Egyébként az előző energiahatékonysági törvényjavaslat pont ugyanerre a célra épült, tehát nagyon furcsa nekem az, hogy ilyen szinten nekem is valahol kint tesztelni kéne a sajnálatos módon covidos betegeket ezek szerint ahelyett, hogy itt ezekkel az egyébként jövőbe mutató kérdésekkel foglalkoznánk. Ez igazából csak a napirenden túlmenő kritikákkal kapcsolatosan merült fel bennem. Ami magának az előterjesztésnek a tematikáját illeti, ott Balczó képviselő úr felvetése nagyon pontosan azt jelezte, hogy az egyik legnagyobb fejlemény, amire ez a törvényjavaslat reagálni kíván, a megújuló villamos energiának a térnyerése, mégpedig olyan módon, hogy azok helyben, decentralizált módon történnek meg, háztetőtökön, faluszélén, kis naperőműparkokban, és ennek az integrálását kell elősegítenünk energiaközösségek létrehozásával vagy lakossági napelemes programoknak a bonyolításával. Itt szeretném jelezni, hogy elhangzottak olyan dolgok, hogy itt megnyomorított magyar napelemes szektor van, meg hasonlókat hallottam Tordai képviselő úrtól. Szeretném azt jelezni, hogy olyan exponenciális növekedést, ami a magyar napelemes szektorban van, nem tudom, hogy van-e még egy olyan gazdasági szektor Magyarországon, amelyik tud produkálni, de szerintem egyébként nincs. Másfél év alatt duplázódnak ezek a beépített kapacitások. Háztartási méretű kiserőműveknél hallhattuk, hogy két év alatt már ott tartunk, hogy több mint 70 ezer magyar háztartás, az ott lakó magyar polgárok a legeslegtisztább villamosenergia-forrással tudják az igényeiket kielégíteni, és a nagyobb méretű napelemes fejlesztéseknél is két hete zártuk a második METÁR-tendert. Írd és mondd, hatszoros túljelentkezés volt a beruházók részéről a meghirdetett fejlesztési támogatásra és kapacitásra. Nem úgy érzékelem, hogy pandémia közepén ez egy ilyen megnyomorított szektor lenne, hanem pont ellenkezőleg: egy nagyon magabiztos, nagyon erős, szakmailag nagyon magához tért, jelentős rendelésállománnyal rendelkező magyar vállalkozói szektor építi a magyar megújuló villamosenergia­szektort. Tehát itt valami nagyon nem stimmel abban, azt gondolom, ahogyan Tordai úr ezt érzékeli. (Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) A másik ilyen kritika, ami Tordai képviselő úrtól elhangzott, hogy a magyar hálózatban nem költenek pénzt. Én borzasztó boldog lennék, ha annyi pénzt keresnék, amennyit tavaly a magyar hálózati üzemeltetők elköltöttek villamosenergia-hálózati beruházásra; az egyébként lehet olyan 70 milliárd forint. Tehát ha csak ennyit tudnék egy fogadáson nyerni, és csak annyi pénzhez jutnék, amennyit a hálózatra költöttek a cégek, azt hiszem, akkor nagyon jól tudnék járni. De a viccet félretéve, az a korszerűtlen, lepukkant, azt hiszem, valahogy így jellemezte, villamos hálózat, ami Magyarországon van, biztosítja azt most már lassan egy éve, hogy a járványügyi helyzetben a magyar polgárok, többek között az Országgyűlés is, azt a folyamatos és a legmagasabb sztenderdeknek megfelelő villamosenergia-ellátást meg a gázellátást élvezhessék, ami nélkül, azt gondolom, ezeket az időket átvészelni nagyon furcsa lenne. Azt gondolom, sokkal inkább megbecsülni kéne mindazokat, akik ezt a beruházást végrehajtják, és a magyar energiahálózat korszerűsítésén dolgoznak, mint hogy ilyen, tulajdonképpen teljesen megalapozatlan állításokat megfogalmazni erről a szektorról.

Next

/
Thumbnails
Contents