Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 19. csütörtök - 169. szám - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány létrehozásáról, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem működéséhez szükséges feltételek és forrás biztosításáról szóló törvény... - BÓDIS JÓZSEF innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
2143 És egy utolsó megjegyzés, ez kapcsolódik, még egyszer, a napelemes pályázatokhoz és az úgynevezett szaldóelszámolás kérdéséhez. Valóban, úgy látjuk, hogy az elmúlt két-három évben az a szélsebes penetráció, ami a háztartási méretű napelemes rendszerekben lezajlik, mára oda vezetett, hogy egy jóval nagyobb, egy paksi blokknál már nagyobb kapacitás működik a magyar háztartások tetején napelem formájában. Ezt szeretnénk folytatni, de éppen azt a lakossági szektort fogja megcélozni az a napelemes támogatási programunk, amelynek a bejelentésére sor került, akik a szaldóelszámolás mellett nem tudnak ezekhez a programokhoz hozzáférni. A szaldóelszámolás elsősorban azoknak jó, azok számára ad ilyen beruházási lehetőséget, akik megtakarításokkal rendelkeznek, akik könnyen hozzáférnek a pénzügyi piacokhoz, hiszen előre így meg tudják finanszírozni a beruházási költségeket. Az a program, amelyen dolgozunk, kifejezetten a hátrányos régiókban lakó, vidéki lakosságot célozza, azokat, akiknek nem nagyon van megtakarításuk és nem nagyon tudnak hitelt és önerőt beletenni ilyen programokba. Az ő számukra az, hogy magas beruházástámogatási intenzitással juthatnak ilyen eszközökhöz, már eleve egy jelentős költségcsökkentést fog lehetővé tenni. Egyébként pedig az a változás az elszámolásban, amelyre utalt, azt is lehetővé fogja tenni, hogy orvosolni fogja a szaldóelszámolásnak azt a hibáját, hogy csak a háztartási villamosenergiafogyasztásra méretezett rendszerek terjedjenek el, és a fűtés elektrifikációja kimarad ezekből a projektekből. Nagyon előremutató ez a történet. És ha már csak az igazság kedvéért is említem, akkor nem a kormány akarja kivezetni a szaldóelszámolást a magyar villamosenergia-szabályozásból, hanem az Európai Unió, tudniillik azon jogszabályok alapján, amelyeket éppen most implementálunk, azt hiszem, 2024. január 1-jétől ez a típusú elszámolás az Európai Unióban nem lesz lehetséges. Úgyhogy itt csak az európai uniós szabályokat implementáljuk, de azt úgy fogjuk, hogy az a magyar fogyasztóknak jó legyen. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Megköszönöm államtitkár úr válaszait. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására a mai napon 16 óráig volt lehetőség. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány létrehozásáról, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem működéséhez szükséges feltételek és forrás biztosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány létrehozásáról, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem működéséhez szükséges feltételek és forrás biztosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig. A kormány-előterjesztés T/13676. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Elsőként megadom a szót Bódis József úrnak, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárának, a napirendi pont előterjesztőjének, akit ezúton is köszöntök. Államtitkár úr, öné a szó. BÓDIS JÓZSEF innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Magyarországon az agrárium történelmileg kiemelt ágazat, hazánknak minden adottsága megvan ahhoz, hogy ezen a téren a régió vezető országává váljon. A koronavírus-járvány ismét rávilágított arra, hogy a nemzeti szuverenitásunk, a gazdasági és társadalmi stabilitásunk egyik alapvető eleme a megfelelő élelmiszerellátás biztosítása. A versenyképes agrárgazdaság nemzetstratégiai jelentősége a vidékfejlesztésben