Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 17. kedd - 167. szám - A 2022. és 2023. év Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánításáró l szóló határozati javaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - FEKETE PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1709 mégiscsak furcsán nézne ki, hogy ’23-ban elindítjuk az emlékévet, és a születésnapján már véget is érhetne; ezért így a tanévnek pont a közepe az évkezdő nap. Úgyhogy szeptember 1-jétől június végéig, tehát egy iskolaévre gondoljuk tervezni az emlékévet, így a gyerekek, a tanulók, a diákok, az egyetemisták számára is egy egész éven át tartó programsorozat lehet a kétszáz évvel ezelőtt született Petőfire való emlékezés. Ezen gondolatok jegyében kérem képviselőtársaimat és a kormányt, hogy szíveskedjenek támogatni az előterjesztésünket. (Taps.) ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e az államtitkár úr felszólalni. (Jelzésre:) Megadom a szót Fekete Péter államtitkár úrnak. Parancsoljon! FEKETE PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Szerte e hazában mondom a verseket, és figyelem a közönséget: nem tudják, mit jelent „magyar”, olyan értelemben, ahogyan Ady ejtette, ahogyan Petőfi lángolta, Balassi élte, Arany szenvedte, Bartók sikoltotta Kodállyal, Csontváry és Egry festették, ahogyan Kosztolányi féltette, Babits óvta, ahogyan Móricz simogatta. Nem tudják, nem értik, és félnek attól, ha feléjük tüzelem a szót, ahogyan Vörösmarty és Juhász szavait égetem, félnek attól, hogy ma nem „modern” úgy érteni, ahogyan értenék. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mit jelent magyarnak lenni? Mit jelent e hazához tartozni? Annyiféleképpen lehet megközelíteni ezt a kérdést. De ez a rövid idézet, nem fogják gondolni, Latinovits Zoltánnak a szavai, a XX. századból érkeznek ide közénk, és jól összefoglalják, hogy mit is jelent, hogy tudunk merítkezni íróinkból, költőinkből, nagyjainkból. Az itt felsorolt, az előbb felsorolt költőknek a művein keresztül tudunk közelebb jutni a kérdéshez, hogy mit is jelent magyarnak lenni, közelebb tudunk jutni magunkhoz, magyarságunkhoz, magyar identitásunkhoz. Hiszen a kultúra - és ebben kiemelt helyet foglal el a költészet - olyan közvetítő médium, mely közelebb hozza a valóságot, és elmélyíti az eszmét, megérthetővé teszi a megérthetetlent, átélhetővé az érzelmeket, illetve vérré, hússá, sejtekké, belélegzett levegővé gyönyörű nyelvünket. E nyelven keresztül, melyet édesanyánktól tanultunk, pedig minden más is közelebb kerül, részünkké válik: szerelmeink, áldozataink, az autó ablakából látott elsuhanó táj, a kézzelfogható és az írott hazaszeretetünk. Petőfi Sándor még e sorból is kiemelkedik, legnagyobb költőink közül is a legnagyobb, nemcsak itthon, hanem világviszonylatban is. Miért? - tehetjük fel a kérdést, különösen most, hogy közeledik a kerek évfordulója. A választ mindannyian tudjuk: az ő tehetsége teremtette meg a magyar líra alapjait sok műfajban, sok hangon, sok témában, sok helyzetben, az egészen kicsi hétköznapiságok versben elbeszélhetőségétől kezdve egészen a világtörténelmi helyzetek poézisáig. Megkerülhetetlen mind nyelvében, mind perspektívájában, mind eszmeiségében, mind abban, ami hatását jelenti. Az elmúlt kétszáz évben nem volt olyan magyar költő vagy író, akire ne hatott volna, aki ne vett volna át tőle egy megoldást, egy fordulatot és technikát, aki ne foglalkozott volna alakjával és heroikusan, tragikusan rövid életében összesűrűsödő ezernyi világával. És ami ezen is túlmutat, nemcsak az írói, költői szakma belügye, hanem Petőfi valamennyiünké. Mindannyian megtanultunk és tudunk tőle évtizedek múltán is nem egy verset. Bárhol a világban találkozunk egy honfitársunkkal, a Szózat után vagy a Himnusz után ott van a Nemzeti dal, A Tisza, Az alföld, a Szeptember végén és az Anyám tyúkja. A legtöbben a Nemzeti dalt fejből tudjuk, és nem kell hozzá tablet. (L. Simon László nevet.) Ha elkezdjük mondani a verseit, honfitársaink, éljenek bár generációk óta külföldön, szakadtak el már nagyon régen hazájuktól, tudják folytatni a szöveget. Petőfi Sándor elérte azt, amit csak nagyonnagyon kevesen: a részünkké vált, gondolataink alapjává, olyan közösségteremtő élménnyé, mely nélkül elképzelhetetlenek vagyunk. Költészet, és alakja pedig sok formában alkalmas arra, hogy közösséget építsen akármelyik életkorban és akármelyik helyszínen; a János vitéz már egészen kis kortól kezdve mesejátékként, rajzfilmként, színműként, ahogy más művei is. Olyan szerző Petőfi, aki engedi magát, aki szinte felkínálja annak lehetőségét, hogy használják a verseit, műveit, induljanak ki belőle óvodában, iskolában, gimnáziumban, drámajátékcsoportokban,
