Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 17. kedd - 167. szám - A 2022. és 2023. év Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánításáró l szóló határozati javaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VINNAI GYŐZŐ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
1710 alkotó közösségekben, könyvklubban vagy gyermekeinkkel, szüleinkkel, unokáinkkal, nagyszüleinkkel. Miért? Mert minden magassága és mélysége mellett a nyelve nem maníros, nem érthetetlen, hanem egyszerű, szinte hétköznapi, természetesen áradó, így pedig olyan, mint az anyanyelvünk: belénk ivódik, a mi nyelvünk lesz. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 2023-ban ünnepeljük majd Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját, és nemcsak alakjának, élettörténetének és verseinek megidézésére alkalmas a kerek évforduló, hanem olyan közösségteremtő ereje is lehet számos megemlékezésen, rendezvényen, újragondolandó műalkotáson, tudományos konferencián, oktatási anyagon, pályázaton keresztül, mely a XXI. században is meghatározó alapélménnyé teszi őt, ugyanúgy, ahogy nekünk is meghatározó alapélményeink egyike volt az elmúlt négy-öt vagy akármelyik évtizedben. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kulturális Államtitkársága nemcsak hogy üdvözli ennek az emlékévnek a meghirdetését, nemcsak üdvözli, hogy időben tesszük ezt, hanem hiszi, hogy az egyik legszélesebb, társadalmi rétegeket, korosztályokat megmozgató kulturális eseménnyé tud kialakulni ez a rendezvénysorozat. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az előbb L. Simon László képviselő úr, korábbi államtitkár úr említette az Arany János-emlékévet. Valószínűleg önöknek valamennyiüknek van valamiféle kapcsolódási pontja, hiszen a családból, a környezetükből oly sokan élték meg ennek az emlékévnek a megannyi pozitív elemét, ki-ki megtalálta a saját útját az adott művészhez, Arany Jánoshoz, és ki-ki meg fogja találni a saját útját a következő egy-másfél éves időszakban Petőfi Sándorhoz is. Egyszer egy fiatal tinédzser államtitkárhoz nem fogható nyelvhasználattal azt mondta, hogy jó lenne, ha nem lenne ciki magyarnak lenni, és olyan jó lenne, hogyha trendi lenne magyarnak lenni. Én hiszem, hogy Petőfihez való közelkerülésünk azt fogja eredményezni, hogy trendi lesz szeretni Petőfit, trendi lesz magyarnak lenni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönjük, államtitkár úr. Tisztelt Ház! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Elsőként megadom a szót Vinnai Győzőnek, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon! DR. VINNAI GYŐZŐ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Előterjesztők! Tisztelt Képviselőtársaim! Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmat ad a magyar Országgyűlésnek arra, hogy 2022. szeptember 1-jétől 2023. augusztus 31-éig Petőfi-emlékévvé nyilvánítsa ezt az időszakot. Petőfi Sándor az egyik legnagyobb magyar költő volt, Kárpát-medencei költő, akinek a költeményeit vagy legalábbis fontosabb verseit mindenkinek ismerni kell, aki magyarul beszél, és véleményem szerint mindez, Petőfi költeményei, hagyatéka a magyar identitástudathoz tartozik. (14.40) De remélem, elnök úr nem fog megfeddni engem, mint történészt azért, ha az irodalmon túl egy kicsit Petőfi történelmi szerepére, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején vállalt szerepére is utalok, hiszen elindítója volt a március 15-ei eseményeknek. Ő volt a lelke, a költője a márciusi ifjaknak, a Pilvax-körnek, ő volt Vasvárival, Degrével, Jókaival és másokkal a márciusi ifjak élén a változást hozó emberek csoportjában. Mert ők voltak azok, akik nem rendelkeztek telektulajdonnal, ők voltak azok, akik változást akartak, és ők voltak azok, akik haladásszeretetükben a magyar társadalom fejlődését, a magyar gazdaság fejlődését akarták. Nekünk, magyaroknak szükségünk van arra, hogy abból a hatalmas erejű életműből erőt merítsünk, tanuljunk belőle és a magyarságunkat ápolhassuk. A magyarság sorsfordító költője előtt, úgy gondolom, a XXI. század elején élő generációknak is tisztelegni kell. Tisztelt Képviselőtársaim! Többen említették Arany János és Petőfi Sándor barátságát. Arany János azt írta Petőfiről, hogy a magyar és egyetemes világirodalom egyik legnagyobb alakja volt. 1847 óta leveleztek, személyesen is találkoztak, és ez a levelezés, amely egészen Petőfi haláláig tartott, azt mutatta, hogy Arany és Petőfi között mély barátság szövődött. Nemcsak személyes barátságról, hanem általában a haza ügyeiről is szót váltottak. S megérdemli Petőfi Sándor, hogy az Arany János-emlékév mintájára egy nagyszabású, vagy ahogy L. Simon László mondta, egy nagy ívű emlékévet hozzunk létre.