Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 17. kedd - 167. szám - A 2022. és 2023. év Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánításáró l szóló határozati javaslat általános vitája a lezárásig - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP), a napirendi pont előadója:

1705 (14.10) Összeköt ilyen módon mindannyiunkat Petőfi Sándor személye is, az ő életútja és szabadságszeretete is. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt években többször is feladatának érezte a magyar kormány a magyar identitás erősítését is szolgáló emlékévek kihirdetését. Bizonyára mindannyian emlékeznek, hogy itt 2017-ben a magyar Országgyűlés így nyilvánította emlékévvé Szent Lászlóról 2017-et számos programmal, rendezvénnyel, 2018 Mátyás király-emlékév volt, 2019-ben II. Rákóczi Ferenc fejedelemre emlékeztünk számos programmal és rendezvénnyel, az idei év pedig Zrínyi Miklósnak állít emléket. Én bízom benne, hogy minél többen láthatták és vehettek részt ezekben a programokban, sőt minél több magyar fiatal megszólításra kerülhetett ezeken keresztül itt a Kárpát-medencében. Ez alkalommal az előttünk fekvő országgyűlési határozati javaslat a 2022. szeptember 1-jétől 2023. augusztus 31-éig tartó időszakra Petőfi Sándor-emlékévet hirdet, tekintettel arra, hogy igazodni szeretnénk a 2022-23-as tanévhez, hiszen 2023-ban lesz Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója. Ez a bizonyos gyakorlat már korábban is bevett gyakorlat volt, hiszen a százéves, tehát a centenáriumi időszakra visszatekintve Petőfi Sándor százéves születésnapját elődeink ilyen módon ünnepelték meg, és emlékeztek a kiváló költőre, nagyjából ugyanebben az időtartamban, tehát 1922. július 31-étől 1923. július 31-éig volt a centenáriumi emlékév. Tehát ezt is figyelembe vettük képviselőtársaimmal, amikor megírtuk az előttünk fekvő országgyűlési határozati javaslatot. Engedjék meg, hogy néhány gondolatot Petőfi Sándorról mindenképpen elmondjak, bár az biztos, hogy mindannyian már az általános iskolás éveink során megismerhettük számos gyönyörű költeményét, ezért is írtuk ezt az előterjesztést, sok versét ma is tudjuk kívülről. Úgy érezhettük már akkor is, hogy bár rövid ideig tartó pályafutás adatott meg neki, mindössze 26 évet élt, de gondoljunk csak bele, hogy mennyire termékeny volt, hiszen 850 költeménye maradt meg. 26 éves fejjel! Követendő példa mindannyiunk számára. Az alkotás útját járta, hiszen olyan poéta volt, aki egyszerű származású költőként a nép nyelvén tudta megfogalmazni lelkesedésével és példaértékű hazaszeretetével átitatott ’48-as forradalmi gondolatait. Így válhatott a Nemzeti dallal a márciusi ifjak egyik vezérévé. De ő nemcsak szavakkal harcolt a szabadságért, hanem tettekkel is. Nemzeti hősként 1849. július 31-én a segesvári csatában életét is áldozta a magyar hazáért, a magyar szabadságért. Tehát személyesen is példát mutatott. Petőfi esetében azt láthatjuk, hogy kultusza rögtön abban a pillanatban elkezdődött, amikor tudatosították eltűnését. Különös sorsa, páratlan karrierje, személyes és történelmi alakja, hősies és kihívó szerepvállalása, sajátos erkölcsi tartása, valamint költői újításának igen széles horizontja együttesen alkották azt az alapot, melyre tiszteletének kultusza ráépülhetett. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindamellett ő volt az a költő is, aki a magyar romantika kiteljesítőjeként soraiban megjelenítette a család iránti szeretetet, a családi lírát, a hitvesi, a házastársi szerelemábrázolást. Tájköltészetében pedig a magyar Alföld méltó ábrázolását is gyakorta láthattuk. Tisztelt Képviselőtársaim! A magyarság meg tudja becsülni irodalmi nagyjait. Céljaink szerint, reméljük, sikerül majd olyan programsorozatot megvalósítani, amely az egész Kárpát-medencében élő magyarsághoz eljut, és méltóképpen ad majd tiszteletet a magyar költészet legismertebb alakjának. Meg kell tanulni Petőfit friss szemmel olvasni, friss füllel hallani, mintha most fedeznénk fel magunknak írásait. Nem lehet úgy magyarul élni, magyarként élni, ha az ember nem tudja, ki volt Petőfi Sándor. Szerb Antal úgy fogalmaz: „Petőfi neve a magyar tudatban egyértelmű a költővel.” Tehát ha egy magyar ember költőre gondol, annak elsőként Petőfi jut eszébe. A magyar irodalom arcképcsarnokában így olvashatunk róla: „Mert Petőfi nem avul. Nemcsak a maga idejének volt leghaladóbb elméje és legkorszerűbb poétája, de oly mértékben aktuálisan élt, hogy időtlenné tette a maga aktualitását. Az ő forradalmisága ma is forradalmiság. Az ő szerelmi lángolása ma is szerelmi lángolás. Amit ő tragédiának érzett, azóta is folyton tragédia: és ami az ő számára humor, az mindmáig derűt áraszt.” Tisztelt Képviselőtársaim! Adja Isten, hogy 2022-23-ban minél több szerte a világban élő magyar honfitársunkat sikerüljön majd hazahozni, bevonni ebbe az emlékévbe, a Petőfi Sándor-emlékév programsorozatába is, hasonlóan, mint ahogy a korábbi években is tettük.

Next

/
Thumbnails
Contents