Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 17. kedd - 167. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):

1644 hanem hiteles tájékoztatással, az összefogást mutatva segítsék azt a feladatot, amit ők végeznek, mert csak így tudunk sikeresek lenni a járvány elleni védekezés második hullámában is. Ami pedig az önkormányzati szektort érinti, az volt a gyanúm, hogy az ön memóriája egy picit szelektív. Az önkormányzatok sokkal stabilabb és sokkal jobb gazdasági állapotban vannak, mint például 2010-et megelőzően voltak, a kormány mentesítette őket egy nagyon komoly adósságállománytól, több feladatot át is vállalt tőlük, de ennek ellenére az önkormányzatoknak járó bevételek, egyrészt a saját bevételek is, másrészt a kormány által biztosított helyi támogatások is folyamatosan, évről évre nőnek. Hogyha megnézi a jövő évi költségvetést - csak tényekről és számszaki adatokról beszélek -, akkor egyrészt hitelforrások nélkül várhatóan majdnem 3000 milliárd forinttal gazdálkodhat ez a szektor, és a központi költségvetés a IX. fejezetben 857,8 milliárd forintot, a 2020-as, tehát az egy évvel ezelőtti támogatásoknak a 116,1 százalékát biztosítja az önkormányzatoknak, annak ellenére, hogy valóban igaz az (Az elnök csenget.), hogy a járvány elleni védekezés gazdasági áldozatot vár mindenkitől. Köszönjük szépen az önkormányzatok végzett munkáját. Köszönöm szépen a türelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! „Aktuális ügyekről” címmel az LMP képviselőcsoportjából Keresztes László Lóránt frakcióvezető úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, frakcióvezető úr, öné a szó. DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én a mai napon is azzal szeretném kezdeni a munkát, hogy tisztelettel megköszönöm a munkáját mindenkinek, aki a magyar emberek egészségének és biztonságának megőrzéséért dolgozik ilyen nehéz körülmények között. Mielőtt rátérnék a kérdésemre, itt a felszólalásomban szeretnék visszautalni most Orbán Balázs államtitkár úrnak az imént tett felszólalására. Ön kérdést kapott egy képviselőtől, és az öt percből négyet arra használt, hogy az ellenzéket gyalázza, ahelyett, hogy a kérdésre válaszolt volna. (Dr. Orbán Balázs folyamatosan közbeszól.) Csak szeretnék visszakérdezni, államtitkár úr, hogy nem érzi­e, hogy ön hibát követett el október 2-án az ATV televízió műsorában, amikor Jakab Ferenc professzor felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány késlekedik a megfelelő intézkedésekkel. Ön pontosan tudja, államtitkár úr, hogy ön mit nyilatkozott akkor. (Dr. Orbán Balázs és Nacsa Lőrinc közbeszól. - Az elnök csenget.) Nem érzi-e azt, hogy akkor hibát követett el? Áttérve az önkormányzatok kérdésére hasonló dolgokat szeretnék kérdezni, hasonló témáról szeretnék kérdezni, államtitkár úr, mint Mellár Tamás, csak én előrebocsátom, hogy egy picit szigorúbb leszek. Az teljesen világos, hogy erős önkormányzatok nélkül nincs hatékony védekezés, hogy az önkormányzatok a védekezés első számú bástyái, és erőn felül derekasan ki is vették, ki is veszik a részüket a védekezésből, önök mégis brutális megszorító intézkedések sorozatát foganatosítják. És legyen világos mindenkinek: amikor önök forrásokat vonnak el az önkormányzatoktól, akkor nem a városokat, nem a polgármestereket, nem a kerületeket büntetik, hanem az ott élő embereket támadják, az ott élő emberek számára teszik lehetetlenné az alapvető közszolgáltatások biztosítását, mint a közvilágítás, a közösségi közlekedés, az ivóvíz-szolgáltatás, az óvodai, a bölcsődei ellátás. Ezeket a forrásokat vonják önök meg egy brutális járvány idején, egy mély gazdasági és társadalmi járvánnyal párhuzamosan. Ez teljes mértékben elfogadhatatlan. Láthatjuk egy ma reggeli nyilatkozatból is, hogy ez az ámokfutás még nem ért véget a kormány részéről. Nem oly rég a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Orbán Viktorral és Rogán Antal miniszter úrral tárgyalt, és azt a javaslatot lebegtette, hogy fel lehetne függeszteni az iparűzési adó fizetését a kkv-kra vonatkozóan. Na most, itt is tegyünk valamit nagyon világossá! Hogyha önök a kis- és közepes vállalkozásokat akarnák támogatni, akkor ránéznek a költségvetésre, és megtalálják azokat a forrásokat, azokat a százmilliárdokat vagy akár ezermilliárdot, amivel lehetne ezt a szektort támogatni, és ami egy fontos lépés lenne. Ehhez elsősorban a teljesen értelmetlen és megmagyarázhatatlan gigaberuházásokat kéne leállítani, mint például a Budapest-Belgrád vasútvonal mint projekt, amire csak az idei és a jövő évi költségvetésben 200 milliárd forintot költenek. Az tehát egy hazug indok, hogy azért illetik megszorításokkal az önkormányzatokat, mert mindenkinek ki kell vennie a részét a

Next

/
Thumbnails
Contents