Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 17. kedd - 167. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár:
1645 válság kezeléséből; egyébként ez utóbbival egyetértek, de az teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy lehetetlen helyzetbe hozzák az önkormányzatokat, a városokat, a kerületeket és a kistelepüléseket, ezzel az ott élőket támadva. Én 130 polgármesternek írtam levelet, és arról kérdeztem meg őket, hogy mi a véleményük, mi történne akkor, hogyha egy ilyen jellegű megszorítás, amelyet belebegtettek, megtörténne. El tudom mondani, hogy akik eddig válaszoltak, kivétel nélkül elmondták, hogy gyakorlatilag lehetetlen helyzetbe hozná az önkormányzatok működését ez a fajta brutális megszorítás, és hozzáteszem, hogy a kormánypárti képviselők, akik eddig válaszoltak, megerősítették ezt. Én nagyon-nagyon szeretném azt kérni az államtitkár úrtól - vagy nem tudom, ki fog megtisztelni azzal, hogy válaszol -, hogy ne nekem válaszoljon, hanem ebben a kérdésben az érintettek felé adjon egy világos választ, hogy mi a helyzet ezzel a lebegtetett javaslattal. Ma reggel láthattunk Parragh úrtól egy nyilatkozatot a kormánypárti médiában, amelyben elhangzott, hogy két évre felfüggesztené az iparűzési adó fizetését, illetve egyéb más önkormányzati bevételek elvonását is javasolja. Még egy dologra szeretnék utalni. A mai napon lesz egy szavazás egy fideszes képviselők által benyújtott módosításról, amely ismét csak egy támadás az önkormányzatok ellen. Nagyon hosszan, éppen a tegnapi napon is vitatkoztunk az államtitkár úrral a közműadó kérdéséről és egyáltalán a víziközmű-ágazat rendkívül nehéz és válságos helyzetéről, és itt a helyzetértékelés kapcsán megint csak nem a saját véleményemre, hanem az ágazat képviseletének, a Magyar Víziközmű Szövetségnek a rendszeresen kiadott állásfoglalására hivatkozom. Egészen konkrétan: szinte lehetetlen helyzetbe fogja hozni a szolgáltatási területek egy részén az önkormányzatokat ez a módosítás, ugyanis az konkrétan úgy nézne ki, hogy önök nem kivonják a közműadót, amire egyébként én magam is legalább öt alkalommal tettem indítványt a szakma kérésének megfelelően, hanem átstrukturálják, és ennélfogva - néhány példát említve - Budapesten 700 millió forint helyett 3,2 milliárd forint lesz a közműadó, Szegeden 500 milliós mínuszt jelent ez majd, Miskolcon 300 milliós kiesést jelent, az én városomban, Pécsen ez 80 milliót jelent, de hozzáteszem, hogy úgy vonnak el 80 milliót, vagy 80 millióval növelik meg így gyakorlatilag a város terheit a Tettye Forrásház ellátási területén, hogy itt semmi esély nincs a forrásokat megszerezni egyelőre, hiszen 15 éves távlatban 20 milliárd forint hiányzik az alapvető karbantartási és pótlási munkákból. Én arra kérem a tisztelt államtitkár urakat, a tisztelt kormánypárti képviselőket, hogy önök is koncentráljanak arra, és adják meg a lehetőséget, hogy a védekezés sikeres legyen, és hogy az önkormányzatok abból ezután is ki tudják venni a részüket (Az elnök csenget.), ne lehetetlenítsék el a munkájukat, tekintsék partnernek az önkormányzatokat. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Párbeszéd és a DK soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A frakcióvezető úr iménti napirend előtti felszólalására a kormány nevében Schanda Tamás államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó. SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Örülök, hogy nem telik el 12 óra, és már folytathatjuk a vitát a tegnap este is felvetett kérdésekről, de mindenekelőtt engedje meg, hogy csatlakozzam önhöz, mert valóban minden felszólalást érdemes azzal kezdeni, hogy megköszönjük a védekezésben részt vevőknek a munkáját, elsősorban az emberfeletti munkát végző orvosoknak, ápolóknak, egészségügyi dolgozóknak. De ne felejtkezzünk el a közrend fenntartásában közreműködő rendőrökről, katonákról, ne felejtkezzünk meg az orvostanhallgatókról, akik bekapcsolódtak a védekezésnek a munkájába, ne felejtkezzünk el mindazokról a dolgozókról és mindazokról a vállalkozásokról se egyébként, akik erejüket megfeszítve vesznek részt ebben a különösen nehéz időszakban. És engedje meg, képviselő úr, hogy még úgy is csatlakozzam önhöz, hogy megköszönjem azoknak a polgármestereknek, azoknak az önkormányzati vezetőknek a munkáját, akik cselekszenek, mindent megtesznek a lakosaik védelme érdekében, nem pedig a panaszkodással és a Facebook-posztok gyártásával foglalkoznak.