Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 17. kedd - 167. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára:

1643 tehát az önkormányzatok jobban el tudják vagy el tudnák végezni azt a munkát, amelyet nekik feltétlenül meg kell tenniük. Természetesen a demokráciákban az a szokás és az az alapelv, hogy az információk szabadon áramlanak, és a kormánynak az a feladata, hogy a polgárai jól informáltak legyenek, hiszen csak így tudnak felelősségteljes döntéseket hozni, és csak így tudnak megfelelően élni a demokratikus alapszabályokkal. Csak a diktatúrák azok, amelyek monopolizálják az információkat. Remélem, hogy a kormányzat belátja ezt, és próbálja megosztani az információkat ahelyett, hogy monopolizálná, mert azt gondolom, hogy a baj elég nagy, különösen ahhoz, hogy minél szélesebb összefogás legyen, de ezt csak akkor lehet megtenni, hogyha mindenki számára a szükséges információk rendelkezésre állnak. Tehát azt kérem önöktől, hogy változtassanak ezen a gyakorlaton, és az önkormányzatok számára biztosítsanak több információt. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps az ellenzéki sorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Képviselő úr napirend előtti felszólalására a kormány nevében Orbán Balázs államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó. DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Tisztelt Képviselő Úr! Kezdeném azzal, amiben egyetértünk. Itt vagyunk a koronavírus-járvány kellős közepén, a második hullám felfutó szakaszában, és ahogy azt az első hullám esetében is egyértelművé tettük, kulcsfontosságú az, hogy hiteles, pontos tájékoztatás álljon a lakosság, illetőleg a védekezésben részt vevő valamennyi személy rendelkezésére. Mi ki is építettük már a koronavírus-járvány első hullámával összefüggésben azt a fórumrendszert, ami ezt a hiteles tájékoztatást képes megadni mindenki számára. A koronavirus.gov.hu internetes oldal, illetőleg az operatív törzs napi szintű tájékoztatói azok, amelyek az egyetlen, nem csak az egyetlen, de azért a legfontosabb hiteles információt a járványkezeléssel összefüggésben szakmai szinten biztosítani tudják. Egyébként azt csak hozzátenném, hogy épp ezért tartjuk rendkívül károsnak azt a jelenséget, amelyet a baloldali ellenzék folytatott a járványkezelés első hullámában és most a második hullámban is, hogy a kormányt, illetőleg a kormányzaton keresztül a kormányzati védekezésben részt vevő szakértőket, tehát például az operatív törzs tagjait - azokat, akik ezeket a tájékoztatókat megteszik nap mint nap - támadják, nem pedig az ő munkájukat segítik. Ez szerintünk nem egy jó megközelítés. Szerintünk a védekezésben részt vevő és annak a kommunikációs részében is szerepet vállaló szakértőket nem támadni kell, hanem támogatni kellene. Az ellenzék is akkor járna el felelősen, hogyha így tenne. Egyetértek azzal is, amit mondott, hogy a jólinformáltság kulcsfontosságú, ezért arra szeretném kérni a baloldali ellenzéki pártokat, hogy hagyjanak fel a dezinformációval, a dezinformációs kampányokkal, ugyanis ezek rendkívül sokat ártanak a védekezésnek. Azok a..., nem tudok másképp, nem tudok szebben fogalmazni, nem akarok szükségtelenül erős szavakat használni, de mégis ki kell mondanom, azok a hazugságok, amelyeket a járvány elleni védekezéssel összefüggésben mind tavasszal, mind pedig ősszel állítottak egyrészt a koronavírus-törvénnyel kapcsolatban, hogy itt diktatúra épülne ki Magyarországon, hogy a parlament nem ülésezik, és aztán pedig Korózs Lajos képviselő úr, aki a Népjóléti bizottság elnöke, tehát ilyen módon ő is egy olyan szereplő, akinek hitelesen kellene tájékoztatnia a lakosságot arról, hogy mi történik a védekezéssel összefüggésben, ő ehelyett egy kamuvideót gyártott le, és erre politikai hecckampányt épített, majd ezt sikerült neki az őszi hullámmal összefüggésben is megismételni, ugyanis sikerült egy meghamisított statisztikát posztolni a Facebook-oldalán, ami szintén semmi másra, csak a riogatásra volt alkalmas. (9.10) Való igaz, hogy az ilyen típusú dezinformációs kampányok, amelyek a baloldal részéről érkeznek, aláássák a védekezést, ami pedig közös ügyünk, és amelyben pedig összefogást kellene mutatni. Ezért arra szeretném kérni a képviselő urat, hogy ha komolyan aggódik, akkor vesse be a meglévő befolyását az ellenzéki oldalon, és próbáljon ráhatni képviselőtársaira, hogy ezt fejezzék be, ne támadják a védekezésben és a védekezéssel összefüggő kommunikációban részt vevő szakértőket,

Next

/
Thumbnails
Contents