Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 10. kedd - 165. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik):
1502 Én konkrétan egy kistelepülés helyzetéről szeretnék beszélni, amit valóban ilyen szintű esetek érintettek, és ez nagyon nehéz helyzetbe hozta ezt a kicsi falut. Múlt évben itt egy új polgármester kapta meg a megbízatását, és ő feltárta a korábbi ügyeket, és rengeteg olyan korrupciós, korrupciógyanús ügyet tárt a megyében illetékes kormányhivatal felé, ami, mondhatjuk, hogy ezen a településen egy konkrét példaként felmerült, de mondhatjuk, hogy rendszerproblémaként máshol is megjelenhet, ezért is tartom fontosnak, hogy az Országgyűlésben erről beszéljünk. Sajnos, a polgármester úr joggal mondhatja azt, hogy a megyei kormányhivatal lépései nem voltak megfelelők. Egyrészt a kormányhivatal nem tett saját hatáskörében jogi lépéseket, ezt a polgármesterre utalta, illetve semmit nem tett azon rendszerproblémák elhárítása érdekében, amelyek mindenképpen megfigyelhetők. Utána megkeresett engem is polgármester úr, én áttekintettem, és azt tudom mondani, hogy egészen döbbenetes, szinte elképzelhetetlen példákat láttam, hogy milyen módon tudták megkárosítani ezt a települést. Csak egy-két példát mondok, hiszen a sok-sok gyalázatos ügy felsorolására elégtelen egy ilyen ötperces felszólalás. 2012-ben az akkori polgármester 1,2 millió forintért, ami akkor megkérdőjelezhető piaci érték volt, kötött egy adásvételi szerződést a saját fiával, és eladta a falu traktorát a fiának egy képviselő-testületi előterjesztés alapján. Ugyanakkor átruházta utána szerződésben a traktorhoz tartozó, körülbelül egymillió forintot érő tolólapot is a fiára, és ez konkrétan nem szerepelt a testületi döntésben, nem szerepelt azon döntések között, amelyek felhatalmazták a polgármestert. Ezzel konkrétan megkárosította a települést, gyakorlatilag ingyen ruházott át egy egymillió forintos tolólapot. Majd 2016-ban ugyanez a polgármester szintén a saját fia részére értékesített egy területet a településen a piaci ár alatt, és azzal indokolta ezt a döntést, hogy a fia évek óta önzetlenül végez falukarbantartási munkákat. Ez egészen elképesztő! Majd ugyanez a polgármester elindított egy beszerzést, amely 3 millió forintról szólt, egy gépjárműtároló megépítéséről. A kifizetések megtörténtek, ugyanakkor nem épült fel az a gépjárműtároló. Konkrétan elkészült a tervdokumentáció, de azon kívül semmi érdemi nem történt. (16.00) Majd hasonlóképpen ugyanez a polgármester többször úgy szavazott a testületi üléseken, hogy érintett volt - ugye, a fiával kapcsolatos szerződésekről volt szó -, de ezt a vonatkozó szabályok ellenére nem jelezte, nem kérte a szavazásból való kizárását, és így történtek meg a szavazások. Hosszan lehetne sorolni egyébként a bicskanyitogató példákat, hogy mi minden történt meg. Ezeket az ügyeket az új, hivatalba lépő kistelepülési polgármester eljuttatta a kormányhivatalhoz, amely azt a választ adta, hogy ha úgy gondolja, hogy szükséges, akkor tegyen feljelentést, de nem lépett a kormányhivatal, legalábbis nincs tudomásunk róla, hogy ezeket a rendszerproblémákat, az ellenőrzésre és a korrupció kizárására vonatkozó rendszerproblémákat fel lehessen tárni. Hát, engem is megkeresett ez a polgármester. Azt el tudom mondani, hogy természetesen ezekben az ügyekben közösen feljelentést tettünk polgármester úrral. Azt tudom mondani, hogy ezen döbbenetes példákból is kiindulva, és látva sok más olyan problémát, amelyről mondhatjuk, hogy rendszerprobléma, konkrét javaslatokat fogunk tenni annak érdekében, hogy milyen módon lehetne a jogszabályokban csökkenteni, a jogszabályokban kizárni a korrupció, az ilyen szintű pofátlan korrupció lehetőségét kizárni a kistelepüléseken vagy akár bármely más településen. Azzal kapcsolatban is szembe kell nézni a rendszerproblémákkal, hogy miért ennyire elégtelen jelenleg a kormányhivatali struktúra, miért nem tudja kiszűrni ezeket a sok éve megvalósult eseteket, és miért nem tud kialakulni egy olyan automatizmus, hogy ha ilyen esetek a tudomására jutnak, akkor megtegyék a lépéseket. Nagyon bízom benne, hogy ezek a javaslataink célba érnek, és a kormánypárti képviselők többsége is majd támogatja, hogy a korrupciót az ilyen pici településeken is minden eszközzel űzni lehessen. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. „Minőségi oktatáshoz ideális körülményeket Somogyban!” címmel napirend utáni felszólalásra jelentkezett Steinmetz Ádám képviselő úr, a Jobbikképviselőcsoportból. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik):