Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. szeptember 22. kedd - 151. szám - A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2017. január - 2018. december) című beszámoló , valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - ANDER BALÁZS (Jobbik):

149 Bár a nemzetiségek országgyűlési képviseletének megteremtése üdvözlendő valódi előrelépés, azonban a nemzetiségi választói névjegyzékben szereplők kizárása a pártlistákra történő szavazásból szerencsétlen szabályozásnak bizonyult. A választási szabályok kudarcának tekinthető, hogy csupán egyetlen nemzetiségi képviselő került be az Országgyűlésbe, és így a nemzetiségek túlnyomó részét csak szószólók képviselik. A Magyar Szocialista Párt a 2011-2013. évre vonatkozó beszámoló zárószavazásakor tartózkodott, a 2013-2015. és a 2017. időszak beszámolójánál pedig igennel szavazott. Csatlakozva képviselőtársaimhoz tényleg elmondható, hogy egy alapos, részletes beszámolót olvashattunk. Nem mennék bele, mert akkor lehet, hogy reggelig itt lennénk, hogyha felnyitnánk mindazon problémákat, amik a nemzetiségekhez tartoznak. Akkor lehet, hogy nemcsak reggelig, hanem több napot is rá kellene szánni; sokkal többet kellene a parlamentben a képviselőknek ezzel a témával foglalkozni, és én azt gondolom, hogy többet kellene ezekről a problémákról beszélnünk. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most kétperces felszólalásokra van lehetőség. (Nincs ilyen jelzés.) Mivel ezzel senki nem kívánt élni, ezért további képviselői felszólalások következnek. Megadom a szót Ander Balázs képviselő úrnak, aki a vezérszónoki felszólalását most itt kívánja teljeskörűen elmondani. Parancsoljon, öné a szó. ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szószóló Urak! Szószóló Asszonyok! Vejkey képviselőtársam az Intelmekre hivatkozott, egyébként nagyon helyesen, és valóban ebből az összefoglalóból, beszámolóból és a hazai nemzetiségi politikából ennek a hagyománya olvasható ki. Annak a hagyománya, hogy bizony hazánk lehetett, mondjuk, az az ország, ahol az amúgy besenyő származású Tomaj nembéli Dénes nádor, tehát a király után a második legelőkelőbb ember itt állhatott az ország hadainak élén, és életét is adta egyébként a muhi csatában ezt a hazát, a közös hazát védve. És valóban, nagyon kevés még az olyan ország Európán belül, ahol mondjuk, olyan ikonikus hősöket lehet felvonultatni, mint a Zrínyik, akiket mind a horvátok, mind a magyarok egyként öveznek a legnagyobb tisztelettel. Itt fordulhatott elő egyébként valóban az a csoda is, hogy dicső kuruc szabadságharcunk legvitézebb, leghűségesebb népe pontosan a ruszinság lett, a gens fidelissima. És aki egy kicsit is járatosabb, mondjuk, hazánk történelmében, az tudja, hogy a török pusztítás után az ide betelepedett, betelepített svábok milyen óriási heroikus munkát végeztek annak érdekében, hogy a terméketlenné tett vidékeket újra termőre fordítsák. Szűkebb pátriámban is így történt. A megye legrosszabb földjeinek területét kapó szuloki svábok egy csodát csináltak ott Szulokban, felvirágoztatták azt a korábban pusztává tett települést is. Szóval, ezek az itteni hagyományok, ezekre kell nekünk valóban építeni, és nagyon jó lenne így Trianon századik gyászos évfordulóján, hogyha a szomszédos államok szintén rádöbbennének annak igazságára, hogy a nemzeti kisebbségek, a nemzetiségek nem valamiféle veszélyforrásként tételeződnek, hanem gazdagíthatnák és gazdagítják is az ő országukat, kultúrájukat is. Ebből a beszámolóból itt ezt lehetett kiolvasni, annak ellenére, hogy valóban kritikát is meg lehetett fogalmazni, és nyilván nincsen olyan létállapot, ami még ne lehetne egy-két fokkal jobb, ne lehetne azon javítani. Erre utalt Brenner képviselőtársam is vezérszónoki felszólalásában. Ami igazán hiányzik ebből a beszámolóból, illetve nem ebből, hanem a közbeszédből, itt a parlamenti közbeszédből is, az, hogy nagyon hangsúlyosan ki kellene nyilvánítanunk és oda kellene figyelnünk arra, hogy a hazai cigányság ügyét, noha itt is nyilvánvaló módon létjogosultsága van annak, hogy tárgyaljuk egy ilyen beszámoló keretein belül, de sokkal nagyobb figyelmet és fókuszt kellene nekünk arra összpontosítani, hogy egy olyan speciális etnikumról, nemzetiségről, kisebbségről van szó - és ki tudja egyébként, hogy mi is lenne itt a pontos kifejezés -, amelynek a problémái bizony megoldásra várnak, és ezek a problémák nemcsak az ő problémáik. Hiszen ha megnézzük azt a népességrobbanást, ami mondjuk, az első nagy cigány népszámlálás óta történt - az 1893-as felmérés szerint a Csonka-Magyarország területén, tehát a mostani ország területén hatvan-egynéhányezer cigány ember élt, jól tudjuk, mondjuk, akkor Pénzes Jánosék, illetve a debreceni egyetem felméréséből