Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. szeptember 22. kedd - 151. szám - A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2017. január - 2018. december) című beszámoló , valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - ANDER BALÁZS (Jobbik):

150 -, ez azóta megtizenötszöröződött. Tehát most hozzávetőlegesen egymilliós népcsoportról beszélhetünk itt Magyarországon, és a XXI. századi legfontosabb sorskérdéseinknek bizony az egyike lesz a cigány-magyar együttélés ügye és ennek a konstruktív megoldása. Éppen ezért kellene beszélni róla, figyelme véve egyébként azt is, hogy egy nagyon szenzitív témáról van szó, de őszintén kellene ezekről a problémákról beszélni, hiszen ahogy Glatz Ferenc is mondta, márpedig Glatz Ferencet talán még Soltész képviselőtársunk sem illeti majd szélsőséges elfogultsággal ebben a tekintetben, hogy nem azért van Magyarországon cigánykérdés, mert előítéletek vannak, hanem bizony azért van cigánykérdés, mert megoldatlan problémák vannak. És nekünk ezekre a megoldatlan problémákra kellene megoldásokat találni, hogyha jó akarunk, ha valóban elfogadjuk annak az igazságát, hogy egy nemzetstratégiai kérdésről van szó, amit meg kellene oldani. Képviselőtársaim! Ebben a beszámolóban nagyon sok előremutató dolog szerepel, amire felelős ellenzéki pártként egyébként ebben a tekintetben sem tudunk nemet mondani, és nem fogjuk elutasítani. Hogyha kritikát fogalmazunk meg, akkor a kritika abbéli lehet, hogy azok az intézkedések, amelyeket ott tételesen felsorolnak, nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy ezeket a gondokat orvosolni tudjuk generális szinten. Ugyanis önök beszélnek, mondjuk, „Biztos kezdet” gyermekházakról, ami egy teljesen rendben lévő kezdeményezés, és teljes szívből támogatni tudjuk ezt, nyilvánvaló módon akkor, hogyha ez nem lepapírozásról, nem fényképek készítgetéséről szól, számos és egyébként bebukott reintegrációs projekthez hasonlóan csak azért, hogy a pénzeket így-úgy elkezeljék, és ezekre a szerencsétlen sorsú emberekre hivatkozva felmarkolják a lóvét. Ott ül egyébként még mindig az önök, a kormánypárti képviselők padsoraiban az az ember, aki az egyik ilyen botránynak egy ikonikus alakjává vált Magyarországon. A „Híd a munka világába” programról beszélek, ahol több mint egymilliárd forintot tüntettek el, pedig ennek az egymilliárd forintnak meglett volna a helye azokban a válságrégiókban is, amelyek bizony egyre szaporodnak Magyarországon. És hogyha ennek a gazdaságilag nagyon kitett, és nyugodtan mondhatjuk azt, hogy sok esetben bizony azt mondhatjuk, hogy a multinacionális cégek globális értékláncainak aljára száműzött országban járunk, akkor bizony ezek a válságrégiók egyre szaporodnak, és ezekben az elgettósodó, nagyon nehéz körülmények között vegetáló, halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorodott térségekben óriási szükség lenne minden ilyen állami forrásra, arra, hogy azt becsülettel használják ott fel, és valóban azoknak az érdekét szolgálja, akiknek azt címezték, illetve a közös jövőt próbáljuk vele megmenteni. Ha kritikáink vannak, akkor mindig ilyesféle kritikákat fogalmazunk meg. És képviselőtársaim figyelmébe ajánlom, különösen ott a kormánypárti padsorokban, hogy nem azt mondjuk, hogy ezek a programok en bloc és eredendően hiábavalóak, és ezeket el kellene söpörni, törölni, mert ez nyilvánvaló ostobaság lenne, és az ország elleni merénylet. Mi azt mondjuk, hogy ezekre a programokra fokozottabban kellene odafigyelni, és valóban megkövetelni a becsületes elszámolást, mert tényleg egy kardinális területről van szó. Nos, ezért is kellene ezeket a kérdéseket sokkal gyakrabban, és ha lehet, akkor sokkal őszintébben, és nem mindenféle vádakat, címkéket egymás fejéhez vagdalva itt a tisztelt Ház falai között tárgyalni, nem az etnikai megbélyegzés céljával. Isten őrizzen egyébként mindenkit attól, ugyanis ez a kényszerű megbélyegzés, hogyha nem vesszük figyelembe azt, hogy a hazai cigányság sem egy homogén massza, odavezethet, hogy egy kierőszakolt azonosságtudat épül azokban is, akikben egyébként ez nem eredendő lelki igény. (11.40) Másfelől pedig igazságtalan is lenne egy homogén massza részének tekinteni azokat, akik semmiképpen nem oda tartoznak, hiszen a hazai cigányság eredetét, anyanyelvét, és mondjuk úgy, a többségi nemzethez való viszonyulását tekintve is nagyon sokszínű. Három fő csoportról beszélhetünk, és mind a három egyébként megérdemelne egy-egy külön beszámolót itt a Ház falai között. Beszélhetnék a körülbelül 70 százalékos részarányt képező romungrókról is, tehát a magyarcigányokról, akik eredendően, nagyrészt valószínűsíthető, egyes történészi és néprajzi vizsgálódások szerint nem is cigány származásúak, hanem a marginalizálódott magyar csoportok, társadalmi csoportok cigányosodtak el. Hadd hívjam fel a figyelmüket, mondjuk, egy 1937-es Népszava-cikkre Antallfy Gyulától: „Magyarok a cigánysoron” címmel számolt be a karcagi déli