Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 9. hétfő - 164. szám - Megemlékezés a magyar jelnyelv napjáról - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára:

1391 Engedjék meg, hogy idézzem Varga Mihály urat, aki a Költségvetési bizottság ülésén a következőket mondta: „Örömmel mondhatom, hogy éppen a mai bizottsági ülés előtt írtam alá egy szerződést.” Ebben bejelenti, hogy 504 millió eurónyi hitellel már kifizetett, támogatott programot fognak finanszírozni, tehát a már korábban elköltötteket. Tisztelt Kormánytagok! Tisztelt Uraim! Azt gondolom, hogy az a 180 000 milliárd forintnyi (sic!) támogatás, amely az Európai Uniótól érkezett ahhoz, hogy a munkahelyek megmenthetők legyenek, nem arra van, hogy önök kényük-kedvük szerint korábban elköltött pénzekre vagy kiadásokra költsék el, hanem most mentsenek meg újabb és újabb munkavállalókat, éppen ezért ezt a 12 hétre szóló jogosultságot hosszabbítsák meg. Ez az, amit önöktől elvárunk, mert nyilvánvaló, hogy ezt a válságot önök okozták. (Moraj a kormánypártok soraiból. - Dr. Völner Pál: A vírust is! - Menczer Tamás, Dömötör Csaba felé fordulva: Sok türelmet, Csaba! - Németh Szilárd István: Orvos kellene inkább!) Köszönöm szépen a figyelmüket. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Az elhangzott napirend előtti felszólalásra a kormány részéről Dömötör Csaba államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó. DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Arra a felvetésre, hogy ki felelős ezért, a felelősség egy kis darabkáját a vírusnak is adja oda, tisztelt képviselő úr. Ami pedig a pártállami reflexekre vonatkozó felvetéseit illeti, azt nem is tudom értelmezni (Varju László: Próbáld meg!), kettőnk közül nem én politizálok egy utódpártban. Ha gazdasági kérdésekről vitázunk, akkor a hangzatos állításokon túl egy idő után a számok, a statisztikák beszélnek és számítanak, azok pedig mindent elmondanak arról, hogy önök, illetve ez a kormány hogyan tudta megvédeni a munkahelyeket. 2010-ben a nyilvántartott álláskeresők száma 583 ezer volt éves átlagban, de az év elején arra is volt példa, hogy meghaladta a 700 ezret. Ez a szám mostanra, a járvány hatásait is figyelembe véve novemberre 300 ezer alá esett. Ez júniushoz képest, tehát már a járványidőszakhoz képest 80 ezres csökkenést jelent. Már annyian dolgoznak Magyarországon, mint januárban, tehát a járvány betörése előtti időszakban. Ez nem lenne így, ha a kormány nem hozott volna idejében megfelelő, gyors döntéseket: bértámogatások, beruházási támogatások, moratórium, most az elmúlt hetekben az otthonteremtési program kiterjesztése, és sorolhatnánk. Európai összehasonlításban is megálljuk a helyünket, mert a magyar munkanélküliségi arány az uniós átlag fele, 4 áll szemben 8 százalékkal, a spanyol, görög adatnak pedig a negyede, az pedig jelentős különbség. Mindettől függetlenül további lépésekre van szükség, ezért egyeztetett a miniszterelnök a kamara elnökével, és ezért született az a döntés, hogy a szállodáknál a zárás utáni első 30 napban a november 8-áig történt foglalásokat 80 százalékban az állam megtéríti, illetve ezért született az a döntés, hogy az éttermeknek dolgozóik után erre a 30 napra nem kell járulékot fizetni, és a munkavállalók bérének a felét az állam megtéríti. Mind a kettő esetben az az előfeltétel, hogy tartsák meg a munkahelyeket. Azt tudjuk, hogy önök mit akarnak, látjuk a javaslataikat. Kiadnák például Brüsszelnek a bérmeghatározási jogokat, akarnak vaskos adóemelést is, ez a fővárosra jellemző. Egy közös ezekben a javaslatokban, hogy ezekből nem lesznek új munkahelyek, ezekből nem lesznek, lenne viszont újra 12 százalékos munkanélküliség. Én senkinek nem javasolnám, hogy visszakanyarodjunk ebbe az időszakba. Azt is látjuk, az önök politikája nagyjából abban foglalható össze, hogy minél rosszabb az országnak, illetve a kormánynak, annál jobb önöknek. Úgymond békeidőben ezt már megszoktuk, de egy ilyen súlyos járványidőszakban nem szeretnénk megszokni. Az nem meglepő, hogy folyamatosan támadják a kormányt, de arra kérjük önöket, hogy legalább az egészségügyi szakembereket ne támadják. A Párbeszédnek adott válaszban kellett volna felhoznom, de az nagyon nincsen rendben, ahogyan a tiszti főorvos asszonyt is letámadják itt a parlamentben abban a provokátor stílusban, ahogy itt az ülésteremben már megszokhattuk maguktól. Ne az egészségügyi szakembereket támadják, legalább ezekben a nehéz napokban ne! A jelenlegi fertőzöttségi adatok alapján egyértelmű, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents